Egy budapesti koncertje után így fogalmazott Anda Gézáról Kroó György: „Ehhez hasonlóan szép zongorahang csak nagyon-nagyon kevés van a világon.” És ezt nem csupán a rendkívüli technikai tudással, kimagasló billentéskultúrájával érte el.
Anda Géza 1921. november 19-én született Budapesten, és 1976. június 14-én hunyt el Zürichben. Rendszeres zongoratanulmányait 1933-ban kezdte, de művésszé érése szempontjából a Dohnányi Ernőnél töltött utolsó két év volt a meghatározó, mellette Weiner Leó kamarazene-kurzusa jelentett számára fontos útravalót.
Zenekari koncerten 1939-ben mutatkozott be Budapesten a Székesfővárosi Zenekarral. Beethoven Esz-dúr koncertjét játszotta Bor Dezső vezényletével. 1941-ben Berlinbe utazott, ahol César Franck Szimfonikus variációit játszotta. Wilhelm Furtwängler, a koncert dirigense egyenesen a zongora trubadúrjának nevezte őt.
1943-ban Svájcba költözött. Az 1948-ig tartó időszak a túlélésért folytatott harc jegyében telt, ám 1951-től már rendszeresen fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Beethoven, Liszt, Schumann, Grieg, Brahms, Csajkovszkij és Rachmaninov zongoraversenyei szerepeltek repertoárján ekkoriban.
1953 és 1958 között több alkalommal is fellépett Clara Haskillal. Mozart Esz-dúr kétzongorás versenyének (K 365) közös előadása döntőnek bizonyult Anda művészi orientációjának megváltozásában. A Mozart-zene intenzív tanulmányozásának eredményeképpen lemezre vette a szerző összes zongoraversenyét, Edwin Fischer példája nyomán a zongora mellől vezényelte a zenekart, a hiányzó kadenciákat pedig megkomponálta.
1953-tól zongora mesterkurzusokat tartott a salzburgi Mozarteum Nemzetközi Nyári Akadémiáján. 1955-ben megkapta a svájci állampolgárságot. 1957-ben egy koncerten mutatta be Bartók három zongoraversenyét Ernest Bour vezényletével. Az I. zongoraversenyt ezen a koncerten játszotta először. A II. és a III. zongoraverseny Fricsayval közös felvételéért hanglemezdíjat kapott (Grand Prix du Disque).
1967-ben ismét Budapesten koncertezett, a kritikák felsőfokban beszéltek játékáról.
Anda Géza produkcióját a maga lenyűgöző tökéletességében élveztük, egyaránt felszabadulva az idő- és térbeli távolság csalóka emlékeinek és a „nagy név” misztifikáló görögtüzének hatása alól. Ez utóbbi az ő esetére nem is vonatkozik, hiszen ahhoz, hogy elért babérain pihenjen, Anda Géza még túl fiatal: neki még helyt kell állnia önmagáért, hogy az elért magaslaton megmaradhasson. S arról, hogy ez a helytállás milyen küzdelmébe kerül, e két alkalommal meggyőződhetett az Erkel Színház közönsége. De ettől csak vonzóbbá válik előttünk művészete. (Pándi Marianne, Muzsika, 1967/7)
1975 decemberében Chopin-keringőkkel búcsúzott el a hanglemezstúdióktól. Utolsó koncertjét Innsbruckban adta 1976. június 1-jén.
1979 óta, háromévente rendezik meg Anda Géza emlékére a zürichi zongoraversenyt, amelyen 1991-ben Várjon Dénes bizonyult a legjobbnak. A győztes számára három évig biztosít koncertlehetőséget az Anda Géza özvegye által elindított alapítvány.
(Az életrajz forrása: Zeneakadémia)
