Jean-Baptiste Lully, a francia barokk egyik legjelentősebb zeneszerzője volt kukta, zeneapród és olasztanár, remekül táncolt, több hangszeren játszott, és XIV. Lajos az udvari zeneszerzőjévé nevezte ki.
Lully 1632. november 28-án született Giovanni Battista Lulli néven egy firenzei molnár családjában. Tizennégy évesen került Párizsba, ahol Roger de Loraine alkalmazta kuktaként, zeneapródként és olasztanárként. Közben Gigault, Roberday és Métru neves orgonistáknál hangszerjátékot és zeneszerzést tanult, az orgonán kívül több hangszeren is kiválóan játszott. Részt vett bálokon, udvari mulatságokon, ahol ismereteket szerzett a korabeli táncokról és zenei stílusokról.
Hat év szolgálat után távozott a házból, és az udvari zenekarnál helyezkedett el. Rövid idő alatt kitűnt tehetségével, és XIV. Lajos a zenekar vezetőjévé nevezte ki. Itt megalakította a grande bande melletti kisebb együttesét, a híressé vált 16 petit violins zenekart. 1653-ban – kifinomult tánctudásának köszönhetően – együtt táncolhatott a királlyal egy balettben, aki udvari zeneszerzővé nevezte ki.
Ettől kezdve Lully a király kegyence, Párizs zeneéletének korlátlan ura, az udvari ünnepségek komponistája és a Molière-darabok zenebetéteinek szerzője lett.
1661-ben megkapta a francia állampolgárságot, és „Jean-Baptiste de Lully nemesember, Laurent de Lully firenzei úriember fiának” nevezte magát. Még ebben az évben feleségül vette Madelaine Lambert-t, a király kamarazene-mesterének lányát, a házassági szerződést maga a király írta alá. Ennek ellenére Lully nyíltan biszexuális életet élt, viszonya volt a király Fülöp nevű öccsével is.
Miután Lully és Molière útjai elváltak egymástól, Lully a kialakuló francia opera iránt kezdett érdeklődni. 1672-ben megnyitotta saját színházát, amelyet vitatott körülmények között szerzett meg vetélytársaitól. A nyitóelőadáson a Les fêtes de l’Amour et de Bacchus című pasticciót láthatta a közönség. Ezt követően évenként mutatott be új operát, amit ő tragédie en musique-nek (zenés tragédia), máshol tragédie lyrique-nek, azaz lírikus tragédiának nevezett. Az 1685-ös Roland című operáját a Párizsban tartózkodó Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem is megtekintette.
Királyi rendelet alapján Lullyé volt a párizsi zeneelőadások (és nyomdák) monopóliuma, tulajdonképpen a világ egyik legtekintélyesebb muzsikusa lett. Molière halála után megkapta annak színházát, a Palais Royalt is. Sikerei és hatalma csúcspontján ragadta el a halál: Te Deuma előadása közben – amit XIV. Lajos felépülése alkalmából vezényelt – karmesterbotjával megsebezte lábát, a seb elfertőződött, és rövid idő múlva, 1687. március 22-én meg halt. Mindössze 54 éves volt. Három fia (Louis, Jean Baptiste és Jean Louis) is zeneszerző lett, komolyabb sikerek nélkül.
Lully korszakos jelentőségű zeneszerző volt: ő teremtette meg a francia operastílust, az udvari balettet és a zenés vígjátékot. Operáiban fontos szerepet kap a balett, amely nem csupán táncbetét, hanem aktív részese az operai történésnek.
