Gyenis Balázs tudományfilozófus és tangó DJ 2015-ben indította el az Argentin Tangó Rádiót, amelyet havonta félmillióan hallgatnak. Vállalkozásáról és az argentin életérzésről beszélgettünk.
– Mikor kezdtél foglalkozni a tangó rádió gondolatával?
– 2013-ban született meg, eredetileg a Tilos Rádióban szerettem volna egy argentin tangóról szóló műsorsávot készíteni. Megkerestem őket, de azt a választ kaptam, hogy a tangó rétegzene.
– A hallgatási adatok jócskán téged igazolnak.
– Világszerte havonta nagyjából félmillióan hallgatják az Argentin Tangó Rádiót, amennyire tudom, ez több, mint a Tilos Rádió hallgatottsága. Úgyhogy igen, bizonyos szempontból így jobban jártam. Egy órányi műsort szerettem volna a Tilosban készíteni, de végül saját rádió lett belőle. Az igazi lökést egyébként az adta, amikor 2015-ben kinyitott az Irányi utcában a Barrio del Tango nevű, tangós tematikájú kávézó, ahova sokat jártam, leginkább cikket írni. A kávézóban tangózene szólt, de mindig ugyanaz a másfél órás lista ismétlődött, és ez egy idő után elkezdett zavarni. Utánanéztem, hogyan lehetne jogtisztán, kávézói környezetben tangózenét hallgatni, pár hónapot töltöttem a jogi helyzet tisztázásával és a technikai környezet felépítésével, és 2015 novemberében indítottam el a rádiót. Igazán az vezérelt, hogy a tangótanároknak és -táncosoknak változatos tánczenét tegyek elérhetővé, mert a zene ismerete nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valakiből jó táncos váljon. Ezért a rádióban elsősorban tánczenét lehet hallgatni. Persze rengeteg gyönyörű, inkább hallgatásra alkalmas tangózene van, de a rádió fókusza a tánczene.
– Ezek szerint szűkített listával dolgozik a rádió?
– Ha nincs valamilyen speciális műsor, akkor egy nagyjából 2500-as zenei lista forog. Persze, ennél sokkal több tangózene van, de a lista lefedi a milongákon (tangózenés táncalkalom – a szerk.) hallgatható zene 85 százalékát. Mint minden rádióban, itt is vannak műsorok. Itt van például az Év táncolható tangói című műsor, amely rendszeres jelentkezik, és podcastként is elérhető. A műsor 1927 és 2017 közötti évekből tartalmaz egy 1000 tangó számból álló válogatást. 52 részből áll, a részek hol egy évet, hol rövidebb, hol hosszabb időszakot mutatnak be. Érdemes tudni, hogy a tangó aranykora 1937 és 1945 közé esett, ekkor született a legtöbb olyan zene, amelyekre ma táncolunk, ezért sokkal több rész foglalkozik ezzel a periódussal.
– Miért van éppen 52 rész?
– Van egy amerikai barátom, aki minden évben megtanul valami újat, kiválaszt valamilyen tárgyat, tudásanyagot. Felosztja 52 részre, aztán hetente megtanulja az adott szakaszt. Például megtanulja, rendszerezve tanulmányozza az arabok történetét vagy a popzenét, mondjuk, az 50-es évektől. Az év végére lesz egy átfogó tudása a kiválasztott anyagból. Megtetszett ez a módszeresség, mondtam is magamban, hogy milyen jó lenne, ha a tangó zenével is hasonló módon meg lehetne ismerkedni. Így készítettem el ezt a műsort. Aki rászán heti egy órát, az egy év alatt végighallgathatja a tangótánczene történetét.
– Hangsúlyozod, hogy a rádió elsősorban tánczenét játszik. Hogyan lehet a tangótánczenét elhelyezni a tangózene általános történetében?
– A tangózene a 19. század második felében alakult ki, és a mai napig folyamatosan fejlődik, a tangónak az argentin mellett van európai, illetve egy különálló finn változata. A milongákon játszott, táncolható argentin tangózenék ennek csak kis részét teszik ki, például a klasszikus zenei műveltséggel rendelkezők által gyakran ismert Astor Piazzolla zenéi sem igazán alkalmasak táncolásra. A tánczene szempontjából az első fordulópont a 1927-es év, mivel ekkor jelentek meg az első kondenzátoros mikrofonok a Buenos Aires-i stúdiókban. Ettől az évtől vannak olyan felvételek, amelyeket ma is le tudunk játszani, mert a korábbi, akusztikus felvételek sajnos nagyon rossz minőségűek. 1931/1932-ig volt egy izgalmas, kísérletezgető korszak, 1935-ig egy nyugodtabb. Az igazi fordulópontot 1935 júniusa jelenti: egyrészt repülőszerencsétlenségben meghalt a tangó zenét énekesként nagyban meghatározó Carlos Gardel, másrészt színre lépett a később joggal, a „ritmus királyaként” is emlegetett Juan d’Arienzo új zenekara. Ekkor a tangó nagyot változott, beköszöntött az úgynevezett aranykor: a tangózene táncközpontúvá vált, és rövid idő alatt nagyon sok remek tangózenekar jelent meg. 1945 után egyre líraiabb, egyre drámaiabb lett a tangózenék hangzása, a tangó hallgatóközpontúvá, és többnyire kevésbé táncolhatóvá vált. Aztán majdhogynem eltűnt: az ötvenes évek második felében elmosta a rock and roll, ehhez járult, hogy az Argentínát átjáró diktatúra közben erősen korlátozta, lényegében betiltotta a tangót. Csak a legnagyobb zenekarok maradtak meg. Juan d’Arienzo 1976-os halálával lezárult a tangótánczene klasszikus korszaka.
– Szerencsére a 80-as években újjáéledt a tangó.
– A politikai rendszer megváltozása után revival történt a tangóban. Új zenekarok jelentek meg, amelyek leginkább a nuevo tango vagy az elektronikus tangó irányába mentek el. Viszont kevés olyan új zenekar alakult, amely klasszikus stílusú, táncolható zenét tudott volna játszani, az ilyen zene szerzése pedig nagyrészt megszűnt. Még ha az új zenekarok szereztek is zenét, ez csupán üdítő kivétel volt. Ez az állapot körülbelül 2010-ig állt fönn. Az utóbbi tíz évben újabb felvirágzásnak lehettünk tanúi, leginkább a tangó születésének helyén, Buenos Aires-ben. Egyre többen tanulnak meg újra a bandoneonon, a tangó egyik legfontosabb hangszerén játszani — ennek a zenészei a 80-as évekre, néhány nagyöreget leszámítva, szinte teljesen eltűntek. És a Buenos Aires-i milongákon is egyre gyakoribb, hogy a zenei műsor egy részét az élő zene adja.
– Ma miért nehéz tangótánczenét szerezni?
– Az aranykorban a közkedvelt zenekarok egy nap egy-két, néha akár három helyen is játszottak. A megélhetésük azon múlott, hogy a klubokba a táncosok elmennek-e a zenéjükre, visszahívják-e őket a klubtulajdonosok. Erős visszacsatolás volt a táncosoktól, hogy mi a jó, és mi a nem jó zene, a táncosok úgymond a lábukkal szavaztak. Ehhez képes egy mai zenekar jó esetben havonta egyszer-kétszer tud élőzenés koncertet adni, jóval kevesebb a visszacsatolás és az arra való ösztönzés, hogy a zene alkalmas legyen a táncolásra. De ahogy említettem, ebben változás van most, főleg Buenos Aires-ben, ahol sokkal többet tudnak játszani a zenekarok táncosok előtt.
– Megpróbáltam a fesztiválok, a rendezvények számából, saját tapasztalataimból következtetni, úgy számolom, hogy hetente körülbelül 700.000—800.000 ember jár világszerte tangózni. Hány embert érint a tangó szerinted?
– Ezt a szám, úgy gondolom, túl van becsülve. Induljunk ki abból, hogy az számít tangósnak, aki hetente egyszer elmegy milongára. Az aktív milongák száma és mérete alapján én azt mondanám, hogy 300.000—400.000 ember jár rendszeresen tangózni, fele Argentínában, másik fele a nagyvilágban. Ennél persze sokkal többen vannak, akik táncolni tanulnak, de nem jutnak el rendszeresen milongára, illetve azok, akik csak hallgatják a tangózenét.
– A honlapod alapján 123 nagyszabású tangós eseményen DJ-ztél, mindent összevetve pedig mintegy 400 milongán. Mitől lesz az ember keresett tangó DJ?
– Tíz évvel ezelőtt Szeghalmi Endrével és Krynski Konraddal közösen elkezdtem milongát szervezni. A táncestünk csütörtök esténként volt, itt kezdtem el rendszeresen zenét játszani. Ezeken a milogákon sok külföldi táncos és szervező is megfordult, főleg azok, akik hétvégi, budapesti eseményekre érkeztek. Úgyhogy, itt sokan megismertek. Elkezdtek érkezni a külföldi meghívások, továbbadták a címemet. Igen, most már a 400-dik milonga DJ-zésen is túl vagyok, átlagosan 2-3 hetente utazom valamilyen külföldi eseményre. Európa nagyobb országain kívül voltam az Egyesült Államokban, Izraelben, nemsokára Buenos Aires-be utazom.
– Miben különbözik a tangó DJ a club DJ-től?
– A club DJ keveri a számokat, mi csak lejátsszuk az eredeti felvételeket. Fontos, hogy a DJ-nek legyen jó érzéke ahhoz, hogy melyek a táncolható számok. A három-négy-ötórás milogákon változik a hangulat, ezt is észre kell vennie a DJ-nek, és közben a lejátszott számoknak illeszkedniük kell a milonga szerkezetéhez. Az est zenei alapegysége a tanda, amely általában négy, hangulatában hasonló számból áll: erre a négy számra szól a táncfelkérés. A táncosoknak a tanda első ütemeiből tudniuk kell következtetni, hogy milyen hangulatú, tempójú vagy stílusú zenére számíthat a következő négy szám során; a DJ azért felelős, hogy a táncosokat ne érje túl nagy meglepetés, különben nem tudnának az adott hangulathoz, stílushoz megfelelő partnert találni a tanda elején. Vagyis a táncos megbízik a DJ-ben, hogy a tanda hangulata, tempója nem változik meg radikálisan. Aztán a tandák összefűzésével éri el a DJ, hogy ne üljön le az este, és kielégítse a változó tudású és hangulatú táncosok igényeit.
– Improvizálsz közben?
– Természetesen. Az jár a fejemben, hogy milyen táncosok vannak éppen a milongán, milyen a hangulatuk, milyen zenével lehetne javítani a táncélményüket. Felületesen szemlélve, egyszerűnek tűnik, hogy csak számokat rakok be egymás után. Nem mondom, hogy mindez nagyon bonyolult, de az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan el tudják rontani a DJ-zést.
– A jó minőségű zene is szempont.
– Igen. A mai világban egy modern felvételből mindenki pillanatok alatt kiváló minőségű változatokat érhet el CD-n vagy az online boltokban. A jó minőségű tangózene elérése egy kicsit összetettebb feladat, a nagy boltokban, online felületeken elérhető változatok tipikusan nem a legjobb minőségűek. A táncolható tangózenék, ahogyan erről korábban szó volt, elsősorban a 30-as, 40-es évekből valók. Nincsenek meg az eredeti felvételek, a digitális másolatok nagyrészt shellac-ról, a vinyl elődjéről készültek. A különböző shellac-okról különböző technikákkal készített transzferek nagyon eltérő minőségűek mind a háttérzaj, mind a szűrők használatának következtében előálló torzítás szempontjából. Vannak olyan DJ-k, akik több időt fordítanak arra, hogy jobb állapotban fennmaradt eredetieket vásároljanak, elsősorban Japánból, ahol a legtöbb jó minőségű shellac fennmaradt. Én is sokat foglalkozom azzal, hogy a zenéim az elérhető legjobb minőségűek legyenek.
– Milyen helyen van Magyarország a tangó világában?
– Kis túlzással Magyarország nagyhatalom a tangó világban. Egyszer összeszámoltam, évente mintegy 13 nagyobb eseményünk van, amelyeken többnapos rendezvényeket, tangó maratonokat, fesztiválokat, encuentrókat értek (megjegyzés: az encuentrón a résztvevők milonguero stílusban, azaz közeli tánctartásban táncolnak); ezenfelül évente 15-16 hétvégi tangótábort szerveznek a magyarországi tangótanárok. Így majdnem minden második hétvégére esik egy nagyobb tangós esemény. Ez a szám arányaiban nagyon magas, nemcsak európai összehasonlításban. A Budapesten 2013-ban szervezett tangó flash mob a legnézettebb a YouTube-on, több mint 15 millióan látták. Egyre jobban szerepelnek a táncosaink — akik jellemzően egyébként tanárok — a tangótáncversenyeken. Minden nap van legalább egy táncest, néhány éve már olyan milongánk is van, ahol minden héten élő zenekar játszik. Az utóbbi években pedig egyre több egyetemista korú fiatal kezdett itthon tangót táncolni. Szóval a felvirágzás idehaza is abszolút elindult.
– Hogy változott a tangó az utóbbi 15 évben?
– Sokféleképpen lehet ezt a kérdést érteni. A tánczenekarok, az élőzene változásáról már beszéltünk. De lehet a tangótánc vagy a DJ-zés változásáról is beszélni. Ami az előbbit illeti, én 2008-ban kezdtem táncolni. 2008 előtt az online videómegosztás még kezdetleges volt, néhány VHS-kazettától és egy-két, az internet hátsó zugaiban elrejtett honlaptól eltekintve a táncstílusokkal való ismerkedést az elérhető tánctanárok tudása korlátozta. Én akkor kezdtem, amikor a nuevo tango táncstílus — egy szabadabb, bizonyos értelemben kreatívabb és egyedibb táncforma, amely a 90-es években kezdett hódítani — már lassan kezdett lecsengeni. Korábban nagyon kevés autentikus, társasági táncos felvételt lehetett elérni. A videók döntő többsége színpadi tangót tartalmazott, ami nagyon félrevezető volt abban, hogy egy milongán hogyan is táncolnak az argentinok. Úgyhogy egyfelől ennek az információnak a hiányában talán nagyobb volt a változatosság abban, ahogyan táncoltak az emberek. Másfelől sokkal nagyobb volt a káosz a táncparketten, a zenére, az ölelésre figyelés helyett az akrobatikus mozdulatok nagyobb hangsúlyt kaptak. A Youtube megjelenésével ez a hangsúly eltolódott, egyre több társasági táncos videó lett elérhető, ennek hatására megindult a tánc valamifajta csomósodása a szalontangó stílus köré. Úgyhogy egyfajta „konzervatív” fordulatnak lehettünk tanúi: a show és a nuevo tango visszaszorult, és egyre nagyobb figyelmet kaptak az ölelésben, klasszikus zenére odafigyelve táncolt stílusirányzatok. Ezzel egy időben az aranykor tangóinak hozzáférhetősége is gyökeresen megváltozott, rengeteg, addig Európában ismeretlen vagy csak a specialisták egy korlátozott köre számára elérhető zenét lehetett megismerni, megszerezni. Itthon talán az én DJ-zésem is hozzájárult a zenei fordulathoz, azok között voltam, akik a korábbi alternatív, illetve nuevós, vegyes zenék helyett szinte kizárólag aranykori, klasszikus zenéket kezdett el játszani a milongákon.
– Akkor most már Buenos Aires-ben érezhetjük magunkat a milogáidon?
– Igen, de ma már szinte mindenki így DJ-zik. 2010 környékén kezdtek el szaporodni a hétvégi nagyobb események — fesztiválok, maratonok, encuentrók — Európában, és ezek döntő többségén szinte kizárólag klasszikus tangózenéket válogatnak a DJ-ék.
– Vannak olyan szerzemények, amelyeket valamilyen ok miatt ma már nem játszotok?
– Argentínában például sokáig nem játszották Carlos Gardel Adios muchachos című dalát, mert úgy tartották, hogy ez volt az énekes utolsó dala, amelyet a repülőszerencsétlensége előtt énekelt. Persze kiderült, hogy nem is ez volt az utolsó dal, de ez a szokáson nem változtatott. Talán jobb példa a Plegaria című tangó Eduardo Biancótól, amelyet „halál tangóként” is szokás emlegetni, mert Hitler utasítására egyes koncentrációs táborokban ezt játszották a zenészek, miközben az embereket a gázkamrákba terelték. Van egy-két olyan szövegű vagy történetű szerzemény, amely sért bizonyos érzékenységeket, erre érdemes odafigyelni.
– Érdemes elutazni Buenos Aires-be, valamiért, ami nincs meg nálunk?
– A Buenos Aires-i kaland szerintem a követőknek (megjegyzés: általában nőket értjük rajtuk) nagyobb élmény, mert Európában kevesebb a jó, tapasztalt vezető (megjegyzés: a férfiakat értjük általában rajtuk). Én először — a tangós életem kezdetén — 14 éve voltam ott. Nekem ez akkor nagyon hasznos volt, mert segített korán megérteni, hogy számos tangó létezik, nincs egyetlen „igazság”. Éppen úgy, ahogy a minap láthattuk a balatonfüredi tangófesztiválon, ahol 43 magyarországi táncos, szinte az összes hazai tanár tanított, megjelenítve a sok különböző látásmódot a tangón belül. Egy nagyobb európai eseményen legalább olyan jó, ha nem jobb táncosok jönnek össze, mint egy Buenos Aires-i milongán. Szerintem kifejezetten a táncélmény miatt a vezetőknek talán kevésbé éri meg az út. Persze senkit nem akarok lebeszélni az utazásról. Már csak azért sem, mivel hatalmas élőzenei újjáéledés bontakozik ki napjainkban Buenos Aires-ben, amit érdemes testközelben átélni.
– Kiből lesz a jó tangótáncos?
– Sok minden kell hozzá: odafigyelés, érzékenység, tisztelettudás, némi kudarctűrés — lehetne sorolni, de az mindenképpen fontos, hogy a tangótáncos sok-sok zenét hallgasson.
