A fiatal lengyel karmesternő, Joanna Natalia Ślusarczyk az Eötvös Alapítvány mentoráltjaként lép fel április 7-én a Kodály Központban. Hivatásáról, a kortárs művekről és a lengyel repertoárról is kérdeztük.
– Az élet sója címmel indított bérletet a Pannon Filharmonikusok. Önt mi motiválja? Hogyan sikerült túllendülni a lezárások időszakán?
– A lényeg mindig a részletekben rejlik, amire a koronavírus is rávilágított. A lezárások alatt a minket körülvevő világ olyan aspektusai kerültek előtérbe, melyeket korábban természetesnek vettünk és nem fordítottunk rájuk elég figyelmet. Én a folyamatos fejlődés híve vagyok, a tudásvágy és a képességeim fejlesztése mozdít előre, azok a találkozások és élmények, melyek után azt érezhetem, hogy több lettem. És persze itt van a zene, ami nélkül nem tudnám elképzelni az életem.
– Zongoristaként indult, de hamar a karmesterség mellett döntött. Mi történt?
– Mindig is vonzott a zenekari hangzás. Zongoristaként számos szóló- és kamarakoncertet adtam, de igazán csak akkor éreztem jól magam, ha egy szimfonikus zenekar áll mellettem. Számomra lenyűgöző az a különleges erő, ami 80-100 muzsikus együttes játékából születik meg. Zongoristaként egy alkalommal Ravel A bohóc reggeli dala című művével foglalkoztam és végéig az járt a fejemben, hogy mennyivel jobban érvényesül a szerzői szándék, mennyivel több arcát tudja megmutatni a darab akkor, ha azt a zenekari változatban adjuk elő. Ekkor döntöttem el végleg, hogy karmesterként is diplomát szerzek.
– Milyennek írná le magát karmesterként?
– Azt hiszem, hogy ha erre objektív választ szeretnék adni, akkor azokat a zenészeket kellene megkérdezni, akikkel dolgozom. A hatékony munkát szeretem, de azt gondolom, hogy ezt csak úgy érdemes elérni, ha közben pozitív energiákat tudunk felszabadítani.
– Áprilisban az Eötvös Alapítvány mentorprogramjának keretében ad koncertet a Kodály Központban. Hogyan értékelné a programban töltött időt?
– Nekünk fiatal karmestereknek ez egy óriási lehetőség, nem csak a kurzusok, de a későbbi koncertlehetőségek is. Úgy hiszem, hogy a kortárs zenében való jártasságnak alapnak kellene lennie egy karmester számára, ez a program pedig célzottan ehhez segít hozzá. A tanulási folyamat a pandémia alatt sem állt meg, hiszen amit személyesen kezdtünk el, online tudtuk folytatni. A kortárs zenei szcénát meghatározó személyiségektől új előadói technikákat, egyedi interpretációs lehetőségeket tanulni felülmúlhatatlan. Nem beszélve arról, hogy több világpremiernek is a részesei lehetünk.
– A magyar zenei közeg ennek megfelelően nem ismeretlen ön előtt. Milyen tapasztalatai vannak?
– A program keretében egy nagyszerű hetet tölthettem el az Óbudai Danubia Zenekarral. Eötvös Péter és Vajda Gergely irányításával Schönberg és Fabián Panisello darabjain dolgoztunk és persze a mentorált zeneszerzők műveit is elővettük. A közös koncert volt az utolsó, amit a lezárások előtt még közönség előtt vezényelhettem.
– A kortárs zene mellett melyik az az időszak, ami közel áll a szívéhez?
– Számomra az inspiráció a legfontosabb, az, hogy a saját magam elképzelésit valósíthassam meg egy-egy darab kapcsán. Nem tudnék megnevezni egy korszakot, inkább egy-egy mű kötődik hozzám. Bár van némi előnye, de azt hiszem, hogy éppen ezért nem tudnék specializálódni egy bizonyos zenetörténeti korra. Vallom, hogy ha magára a zenére koncentrálunk, akkor mindenből ki lehet hozni a maximumot úgy, hogy közben a saját személyiségünk is kirajzolódik.
– A tavaszi koncerten Weiner, Marino és Szymanowski műveit vezényli, a szólista pedig Rohmann Ditta lesz. Hogyan állt össze a koncert programja?
– A Pannon Filharmonikusokkal Weinerrel nyitjuk az estét, majd a szintén mentorált fiatal zeneszerző, Leonardo Marino gordonkarversenyét adjuk elő. A fináléban Szymanowski II. szimfóniáját játsszuk, aminek nagyon örülök, mert fontosnak tartom, hogy szerepeljen lengyel alkotás a koncertjeimen. Néhány évvel ezelőtt a Krakkói Kamarazenekarral egy tisztán lengyel lemezt is készítettünk, amire Chopin, Lutoslawski, Górecki és Kilar darabjait vettük fel.
