A Bartók Tavasz keretében április 4-én a Müpában mutatja be a Székesfehérvári Balett Színház új előadását, a Parádét. A táncművet Boban Marković és zenekarának 2019-es Mrak (Sötétség) című albuma inspirálta. Egerházi Attilával, a társulat alapító-vezetőjével, az előadás koreográfus-rendezőjével beszélgettünk.
– A Székesfehérvári Balett Színházat 2018-ban alapították. Hogyan fogadták önöket a fehérvári nézők, és négy év alatt hova jutottak el a közönségnevelésben, közönségépítésben?
– A várakozásnál jobban, hiszen egy olyan művészeti ágról, a kortárs táncszínházról beszélünk, amelynek semmiféle múltja nem volt az érkezésünk előtt a városban. Meg kellett magunkat ismertetnünk, ahhoz pedig idő kell, hogy az emberekben elültessük, hogy a színház vagy a szimfonikus zenekar mellett van egy ilyen kulturális intézménye is a városnak. Az eltelt három és fél év alatt, azt gondolom, eredményes munkát végeztünk. Már most nagyon széles közönségbázisunk van, ami folyamatosan bővül és nő. Egyetlen példát mondanék arra, mennyire fogadta be, mennyire fogadta el és szereti a kortárs táncot a fehérvári közönség: a legutóbbi előadásunk, a Pillangó bemutatóján öt alkalommal húztak szét a függönyt a tapsrendnél, és felállva tapsolt a közönség. Sok pozitív visszajelzést kapok a városban az emberektől, hogy örülnek, hogy Székesfehérvárnak is van táncszínháza. Ez a fogadtatás nagy erőt ad nekünk.
– Hogyan csinálják? Teljesen az alapoktól, tehát a legfiatalabbakkal kezdik? Vagy azokat kell megkeresni, akiknek van kötődése a tánchoz? Ki kell nyitni a próbatermek ajtaját? Mi a jó módszer?
– Rengeteg módja és útja van annak, hogy elérjük a közönséget, ahogy a táncnak, úgy a marketingnek és a PR-nak is megvan a maga alkímiája. Komoly erőkkel végezzük ezt a munkát. Nem korspecifikusan gondolkodunk, bár vannak olyan darabjaink, ami kimondottan a kicsiknek szólnak, ilyen például az Aladdin, de vannak családi balettjeink, mint A diótörő, amelyekre több generációt várunk, vagy adott esetben kamaszgyerekekkel, ide sorolható a Rómeó és Júlia is. Tartunk nyílt napokat is, de a témaválasztás fontossága elsődleges.
– Hogyan jött az új bemutató, a Parádé ötlete?
– Az, hogy Boban Marković zenekarával dolgozzunk, tőlem származik. Régóta tervezem, hogy megkeresem a zenekart, és felajánlok nekik egy közös produkcióra szóló együttműködést. Még abban az időben merült ez föl bennem, amikor Csehországban voltam balettigazgató, de nagyon örülök, hogy ez itt, Székesfehérváron, a Székesfehérvári Balett Színházzal jöhet létre, annak viszont még jobban örülök, hogy az ország egyik legrangosabb és legjelesebb fesztiváljára, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetekre kaptunk meghívást, és a Müpában lehet a produkció bemutatója. Természetesen szeretnénk, ha az otthoni közönség is minél hamarabb láthatná, és bízunk abban, hogy az országhatáron belül és azon túl is sokfelé eljutunk a Parádéval.
– Boban Markovićék gyakran járnak Magyarországra, jól ismeri őket a közönség, és ők is jól ismernek bennünket. Hogyan fogadnak egy ilyen felkérést?
– Teljesen pozitívan, hiszen hozzánk hasonlóan ők is szeretik a kihívásokat. Koncerteket adnak, de ilyet még nem csináltak, szcenírozott színházi előadásban még nem vettek részt. Emiatt is örömmel fogadták, motiváltak, és nagyon készülnek rá.
– Mennyi időt tudnak velük együtt tölteni?
– Két és fél nagyon intenzív napot dolgozunk együtt a Müpában. A koreográfia a Mrak című albumra készül, tehát a próbákon a létező felvételt használtuk, ahhoz nem volt szükség arra, hogy élőben zenéljenek. A munkát már a pandémia előtt elkezdtük, a karantén körülbelül félidőben ért bennünket, és amióta kiszabadultunk, folyamatosan dolgozunk rajta. A Parádé bemutatását illetően, a rendező-koreográfusi munkám csúcspontja a darab színpadra állítása lesz. Nem az lesz ebben a feladat, hogy zeneileg összehangoljuk, az izgalmat inkább az tartogatja, hogy mi történik akkor, ha a zenészeket és a táncosokat összeengedjük. Hogyan fognak ők együtt működni, mit tesz hozzá ehhez a színpadkép? Biztos vagyok benne, hogy ettől maga a darab is bizonyos mértékben még alakulhat, formálódhat.
– Egy történet köré épül a táncmű?
– A zenei anyag önmagában eklektikus és patchwork-szerűen szerkesztett. Ezek mind piccolo mundók, miniatűr történetek, és a koreográfia is ennek megfelelően készült. A különálló világok, az életképek hol összeérnek, hol összecsúsznak, hol pedig teljesen különállóak maradnak. Ennyiben a táncszínházi mű reflektál a zenei anyagra.
– Az album címe magyarul sötétséget jelent. Hogyan lesz ebből Parádé?
– A mrak elsődleges jelentése szerbül valóban sötétség, de átvitt értelemben sok mást is jelent, többek között azt, hogy nagyon ütős, nagyon jó, nagyon ott van. Az album ennek szellemében készült. A Parádé címet nemcsak azért választottam, mert reményeink szerint egy parádés produkciót készítünk, hanem azért is, mert egy parádé megjelenítéséhez az erős, harsány eszközök és humor társul.
A Bartók Tavasz programjairól tematikus blogunkban olvashattok többet.
