Augusztus 19. és 21. között idén 36. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budai Vár polgárvárosi részén közel ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg a kárpát-medencei kézművesség legnagyobb ünnepét. A rendezvény idei díszvendége Dél-Korea, a fesztivál kiemelt témája a faművességhez kapcsolódó mesterségek lesznek.
A Budai Vár polgárvárosi részének terein és hangulatos utcáiban augusztus 19. és 21. között tartják az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A több mint nyolcszáz magyar és közel százötven külföldi kézműves részvételével rendezett fesztiválon nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben ismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába. Az ország legnagyobb családi fesztiválján a legkisebbeket gyerekprogrammal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a Budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.
A Koreai Kulturális Központ alapításának 10. évfordulója alkalmából a Mesterségek Ünnepének díszvendége a Koreai Köztársaság.
A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók. Az ecsettel készült kalligráfiai alkotások mellett az érdeklődők megcsodálhatják a koreai palotákat és templomokat díszítő dancheong (dáncshán) festést. A mesterek bemutatják a selyem és hócsalán anyagok szabásánál keletkező hulladék hasznosításának évszázados technikáját, a jogakbo (csogakbo) foltvarrás művészetét, valamint a jiseungot (csiszung), azaz az eperfa kérgéből készült hanji (hándzsi) papírfonást.
A kézműves programok mellett színpadi produkciókkal is készül a Koreai Kulturális Központ: a nagyszínpadon naponta két alkalommal látványos showműsorral, tradicionális hangszerekkel, magukkal ragadó táncokkal és ritmusokkal varázsolják el a dél-kelet ázsiai ország rajongóit. A divat iránt érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a szemet gyönyörködtető koreai népviseleteket, a hanbokokat. Akik pedig koreai gasztronómiai iránt érdeklődnek, azok a street food standokon kipróbálhatják az egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes fogásokat.
A fesztivál kiemelt témája a faművességhez kapcsolódó mesterségek lesznek. Lesz többek között kopjafa-faragás, teknő, fakanál, szék, furulya és kéregedény készítés, kapuoszlop faragás és zalai pásztorlegyező faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, spanyolozást, a domború faragást, és a karcolozást.
A fesztiválon hazánk legkiválóbb népzenészei, világzenészei és néptáncegyüttesei lépnek fel. A Szentháromság téri nagyszínpadon többek között Navratil Andrea és zenekara, Szokolai Dongó Balázs, valamint a MazsiMó – GipsyMó ad koncertet, A falu című műsorát mutatja be a Fitos Dezső Társulat. A Hagyományok Háza Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel és tánctanítással és kézműves-foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában táncházzal, előadásokkal, mesemondókkal várják a közönséget, egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek utánozhatatlan vásári hangulatot a Budai Várban a népi mesterségek Kárpát-medencei seregszemléjén. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.
Az Állami Ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható!