Házasságon kívüli viszony, gyász, apa-lánya kapcsolat. Második regényében Gurubi Ágnes nem riad vissza a nehéz kérdésektől. Főhősével egy gyászmunka állomásait járhatjuk be – más nézőpontból pedig egy viszony hullámzását élhetjük át. A Másik Isten című könyv kapcsán Gurubi Ágnessel beszélünk arról, hogy birkózott meg a Szív utca személyességével, miért nehezebb második könyvet írni, de kiderül, hogyan találkozik Igor, Ikarosz és Pán Péter.
– Tisztában vagyok vele, hogy a lírai én és az író saját élete/személyisége nem esik egybe…
– A dolog közepébe!
– …, de neked a Szív utca miatt, amely vállaltan saját családod történetéből építkező könyv volt, adódik a kérdés, hogy itt mennyire merítettél a saját életedből?
– A mostani regénynél annyiban személyes, hogy: nő vagyok, van férjem, voltak férfiak az életemben, van gyerekem, van apám, anyám – az apám egyébként él -, tehát nem tudom miben rokonítani. De minden szereplő belőlem született meg, a férfiak is, nemcsak a női főszereplő.
– Megbántad a kitárulkozást?
– Sokat gondolkoztam azon, hogy túl sokat engedtem látni magamból a Szív utca kapcsán. Nem bántam meg, hogy vállaltam a személyességet, de onnantól egy csomó olyan bélyeget ragasztanak rám, vagy a könyvre is, ami nem adekvát.
Azt tapasztaltam, hogy ez a közeli kapcsolat köztem és a regény között nagyon sérülékennyé tett. És ez az elmúlt két év, főleg a Szív utca megjelenése utáni, fél-egy év ebből a szempontból elég nehéz volt. Nagyon sok mindenben megváltozott az életem, az életmódom, a családi dinamikáink. Lehetett volna ezt okosabban csinálni, nem ennyire őszintén és naivan.
– A Szív utcánál szerinted beléd láttak többet, vagy a történetbe?
– A leggyakoribb az volt, hogy meg sem kérdőjelezték, hogy a történet a sajátom, egyenlőségjelet tettek közém és a főhős közé. Nem kérdéssel fordultak hozzám – talán az túl intim lett volna – hanem kijelentő módban. Azt mondták: az én nagymamámmal is ez történt, az én apám, az én férjem is ilyen. Kevesen gondoltak bele, hogy nem véletlen, hogy hiába írok egyes szám első személyben, elnevezem a főhőst Annának, hiszen ő mégiscsak egy karakter.
A Szív utcában szerepelnek személyes élmények vagy történések, szimbólumok, motívumok az életemből, de én egy történetet akartam akkor megírni, nem az volt a cél, hogy terápiás céllal kiírjak magamból, vagy feldolgozzak egy problémát. Egyszerűen izgalmasnak tartottam egy történetet, amihez volt, hogy hozzáadtam, volt, hogy elvettem.
A Másik Istenben egy olyan sztorit írtam meg, ami foglalkoztatott, ami szerintem nagyon sok emberrel megtörténik, de ez fikció.
– A Szív utcánál a női oldal, az anyák szála jelent meg. Itt pedig az apa története, az apa-lány kapcsolat van a középpontban. Mennyire volt tudatos, hogy az anya után az apa felé léptél?
– Amikor még nem jelent meg a Szív utca, belekezdtem egy sztoriba. Tudtam, hogy egy nőről akarok írni, de úgy, hogy a többi szereplő férfi legyen. Rajtuk, négy-öt meghatározó párkapcsolatán keresztül akartam bemutatni abba a kontextusba helyezve, hogy milyen volt az apjával a viszonya – mert szerintem az hat leginkább egy nő választásaira.
Ahogy elkezdtem kiderült, hogy sokkal izgalmasabb számomra az apaszál, hogy milyen a viszonya az apjával, mi történik velük, milyen nő ez a Juli. Abban biztos voltam, hogy az apa meghal – innen kezdődik a történet -, és hogy a halálesetnek a hatására, hogyan változik meg a nő maga és a kapcsolatai. Most nem a nőkkel akartam foglalkozni, hanem egy nővel és a számára meghatározó férfi személyiségekkel.
– Az apa mellett a szerető, Igor a másik meghatározó férfikarakter az új regényben. Vele adsz egy második esélyt, hogy Juli az apjával lévő kapcsolatát valahogy újraélje, helyrehozza?
– Közel jársz az igazsághoz. Nem tudom, hogyan lehet ezt szépen megfogalmazni, de Igor valójában az apa erőteljes projekciója, Julinak az apa iránt érzett szerelmének a kivetülése.
– Vagyis az abban a kapcsolatban letiltott dolgok élhetőek meg vele.
– Ez a jó megfogalmazás. Az a fajta szexualitás, vágy, vagy vonzerő, ami nagyon-nagyon közel áll a halálélményhez, a halálhoz, hogyan valósul meg a szeretői viszonyban az apa barátjával. Ez a feszültség az, ami miatt gyakorlatilag Julinak szinte elmegy az esze.
– Nekem Juli és a pszichológus beszélgetésénél támadtak kétségeim, hogy ezek a dolgok a nő fantáziájában történtek csak meg, vagy valójában. A terapeutának nem merte bevallani az igazat a viszonyáról vagy a találkákat csak kitalálja?
– Akkor elértem a célomat. Az elejétől kezdve lebegtetni akartam, hogy valójában mi történt. Szerintem sokszor egy hajszálvékony csík választja el az embert az őrülettől, főleg, amikor krízishelyzetbe kerül, például elveszti egy közeli hozzátartozóját. Annyira keveset tudunk az agyunkról, hogy bárkivel előfordulhat az élete folyamán, hogy egyszerűen beborul. Nem tudja eldönteni egy idő után, hogy mi az, ami a valóság és mi a fantáziája játéka. Egy idő után már azt hiszi, hogy ez valójában megtörtént. Engem nagyon érdekelnek ezek a dolgok: mi az, ami kibillent valakit a valóságból? Miért az billenti ki? Hogyan reagál rá? Hogyan reagál a környezete?
– Az, hogy a főhős végig tartja magát, nem hajlandó kilépni a házasságából, az a valóságkontrolljának a része? Ez tartja meg, hogy ne adja át magát az őrületnek?
– A három gyerekkel jócskán sokat jártam játszótérre, amiknek van egy nagyon sajátos mikroklímája, -közege. Filmek, regények játszódna ebben a helyzetben, ahol egy nő évekre – de akár elég néhány hónap is – kikerül a felnőtt vérkeringésből. Szükségszerűen átvedlik az anyaszerepbe, amit igazából semmihez nem lehet hasonlítani. Ettől ő még ugyanúgy megmarad nőnek, vannak vágyai, vágyik arra, hogy szeressék, szerethetőnek lássák, de életének ez a szeglete háttérbe szorul.
Azt figyeltem meg – ezt statisztikák is bizonyítják -, hogy a legtöbb válás az első gyerek születése utáni első három évben következik be. A szülők fáradékonyak, kialvatlanok, ingerültek, sokat veszekednek. Gyakori, hogy egy szerelmi házasság esetében a nagy szerelmen túl nincs tudatosság, nincs valódi önismeret, a másikat sem ismerik. Amikor pedig beüt egy krízis, egy változás például a gyerek születése, akkor azok, akik nincsenek felszerelkezve a kellő önismerettel, tudatossággal – képtelenek felnőtt módjára kezelni a problémákat. A másik pedig, hogy egyáltalán nem tudnak egymással kommunikálni ezek a házastársak.
Ott vannak a játszótéren ezek a nagyon sokszor frusztrált anyukák, apukák és innen nagyon hamar bele lehet csúszni abba, hogy mindenféle pótcselekvésekhez fordulnak. Ilyen pótcselekvés a szerető is, de ez lehet a vásárlás, az evés, vagy az ivás. Julin is ezt figyelhetjük meg. A krízisre adott válasza az, hogy belemenekül egy szeretői viszonyba. Hiszen nem arról van szó, hogy ne szeretné a férjét. Csak valahogy nem mer őszinte lenni, se magához, se a férjéhez. És mivel az ő szülei is elváltak, pontosan tudja, milyen úgy felnőni, a saját gyerekét szeretné ettől a traumától megvédeni. A kérdés az, hogy melyik a nagyobb trauma: a válás vagy egy boldogtalan házasság.
– Igen, számomra furcsa volt, hogy miközben a szülei elváltak, ő az átéltek miatt nem akarja ezt meglépni. Pedig látta és érti, hogy miért jutottak erre a döntésre: az apja folyton csalta az anyját. Nem volt jó házasság.
– Hát nem, de ő egy olyan nő, akinek elég sok illúziója van. Ebből is látszik, hogy meg van rekedve a kiskamasz vagy fiatal kamasz szintjén. Folyamatosan ki-be ugrál az illúziók, az elvárások, meg a valóság között. Fenntart egy látszatot a kertvárosban, ahol a felszínen minden rendben van, és közben van egy másik élete. Először ezt szántam a címének: A másik élet, ami utal Juli belső világára, az ott megéltekre. A nagy kérdés az, ha eljut oda, hogy ezt a belső világot megossza először mondjuk a férjével, akkor abból mi lesz? Mert ahogy a könyv halad, ő egyre jobban vonul be ebbe a belső világba, és egyre kevésbé látja annak a lehetőségét, hogy ezt felvállalja a férje előtt.
– Az is erősíti a múltba fordulásnak, a gyökerekhez való visszanyúlásnak az érzetét, hogy a belső világáról szóló részek a múltjában játszódnak. A szülei régi lakásában vagy a saját gyerekkorából.
– Egy ilyen veszteség esetében, egy halálesetnél az ember önkéntelenül elkezdi végiggondolni a kapcsolatát az elhunyttal. A gyászfolyamat jó esetben erről szól. Ezt ösztönösen jól csinálja Julit: elébe megy, elkezd erről gondolkozni, segítséget kér, nem akarja ezt kezeletlenül hagyni. Emiatt van ez a sok emlék, meg a múlt. Így göngyölíti föl spirálba az apjával kapcsolatos érzéseit.
– Említetted, hogy Juli megragadt egy a kamasz érzelmi szintjén, erre utal a Pán Péter történet emlegetése?
– Igen, a Pán Péter is, ez a soha nem felnövő fiú. Igazából a Csingiling-Pán Péter szerelem miatt hoztam be a bejegyzésekbe, és csak utána olvastam el, hogy létezik egy úgynevezett Pán Péter-szindróma. Ez annak az esete, amikor íróként valamit nem akarok szándékosan, és mégis tökéletesen beleillik a sztoriba.
– Ezen kívül is számos irodalmi utalás található a regényben. Ez olyasmi, ami tudatosan kerestél, vagy rád találnak írás közben?
– Ez is, az is. Például az Ikaroszról szóló részlet még nagyon az elején jött velem szembe. Talán éppen egy festmény volt, ahogy Daidalosz ráerősíti a szárnyat Ikaroszra, és együtt állnak egy sziklán. Annyira gyönyörű volt az a kép, hogy újra elolvastam a történetet. Benne van minden abban az apai viszonyban, ami hasonlatos egy mester-tanítvány kapcsolathoz is: hogyan készíti föl apa a fiát, hogyan akarja túlhaladni a fiú az apját, milyen a bizalom köztük és miért következik be végül a tragédia.
– Nemcsak könyvek, hanem a zenék is kapcsolódnak a regényhez, sőt, a lejátszási listádat is meg lehet hallgatni.
– A Helikon Kiadónál összeállítottak egy Spotify listát. A pr/marketinges, Pál András kigyűjtötte a regényből az összes zenei vonatkozást – hihetetlenül alapos! Emellett pedig Dolgozószoba címen létre hoztak egy csatornát, ahol azokat a zenéket lehet meghallgatni, amiket írás közben hallgattam. Szerintem a zene nagyon inspirálóan hat az írásra.
– Első vagy második könyvet volt nehezebb írni?
– Másodikat sokkal nehezebben.
– Azt szokták mondani, hogy a második a várakozás miatt nehezebb, de ezt az első könyvhöz kapcsolódó gyűjtés, utazás, közösségi összefogás miatt már szintén megtapasztalhattad.
– A Szív utca megjelenése előtt néha eszembe jutott, hogy mi van akkor, hogyha ennyien várják, elolvassák, és azt mondják, hogy „Ezt vártuk?!” Hogy csalódás lesz.
Gyakran úrrá lesz rajtam a kétség, a bizonytalanság az írással kapcsolatban. Aztán van, hogy el tudom engedni ezt az érzést. Van az a Presser-szám, amit gyakran ismételgetek: Nem szerethet mindenki. Nem tudok mindig mindenkinek megfelelni. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan olvasó, akinek a második könyv nem jön majd be, valamiért nem fogja érteni. Azt fogja mondani, hogy ő a Szív utcát szerette, de lesznek új olvasók, akik az elsőt még nem olvasták.
– Miért volt nehezebb?
– Egészen más egy fiktív történetet elhelyezni. Jóval átgondoltabban írtam, vannak benne utalások, motívumok, visszatérő szimbólumok – akár a Szív utcára -, fontos volt, hogy mindez üljön szerkezetben, stílusban, a szereplők, a karakterek, az elbeszélői mód. Játszom az idővel is, abban mondjuk ne legyen logikai hiba. A valóság azért mindig fogódzó. Ebből most jóval kevesebb volt.
Nem siettem, nem volt külső kényszerítő elvárás, inkább magamnak adtam határidőket. Úgy nagyon nehéz szerintem könyvet írni, hogy közben ezer más dolgot kell csinálnom, mert valamiből meg kell élnem. Itt van a család, van munkám, nem is egy, a vendégháztól kezdve a kávézóig. Ahhoz, hogy egy sztoriban benne legyek, ahhoz idő kell, tényleg sok minőségi idő. Viszont, ha túlságosan beleásom magam, annak is megvan a hátránya, mert akkor valahogy így én is egy kicsit eltűnök a valóságból, és ez azért mindig veszélyes.
