A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólistájaként orosz programmal érkezik Dmitrij Maszlejev december 13-án a Müpába. A fiatal zongoraművésszel, aki 2015-ben megnyerte a rangos Csajkovszkij Nemzetközi Zenei Versenyt, pályájáról, hagyományokról és Szibériáról is beszélgettünk.
– Második alkalommal érkezik Budapestre. Milyen emlékei vannak?
– 2018-ban voltam először Magyarországon, a Győri Filharmonikusokkal léptem fel a budapesti Zeneakadémia Nagytermében, ami számomra a világ egyik legszebb koncerthelyszíne. Akkor Rachmaninovot játszottam, most pedig már nagyon várom a találkozást Kovács Jánossal és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, hiszen az egyik kedvenc versenyművemet, Csajkovszkij b-moll koncertjét adjuk elő.
– 27 éves volt, amikor első helyen végzett a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. Hogyan változott meg az élete?
– A világ pillanatok alatt felgyorsult körülöttem. A versenynek köszönhetően számos kitűnő kollégát, elsőrangú művészt ismerhettem meg, akik közül sokan a kamarapartnereim is lettek, olyan szimfonikus zenekarok szólistája lehettem, melyekről addig álmodni sem mertem. Mára olyan telített a naptáram, hogy egy percig sem unatkozom.
– Oroszország számos kitűnő zongoraművészt adott már a világnak. Ön hisz a zongoraiskolákban?
– Diplomámat a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban szereztem Mihail Petuhov osztályában, aki pedig a Goldenweiser-tanítvány Tatyjana Nyikolajevától tanulhatott. Hihetetlen belegondolni abba a felbecsülhetetlen tudás- és bölcsességhalmazba, ami ilyen módon épül egymásra generációkon keresztül. Számomra magától értetődő, hogy ezt a hagyományt éltetni kell, és bízom benne, hogy át tudok majd én is adni valamit ebből a következő generációnak.
– Ha választania kell a legnagyobbak közül, akkor Gilelsz vagy Richter?
– A művészetben a legfontosabb, hogy a tradíciók és a különböző iskolák mentén mindenki önmaga tudjon lenni, ebből következően pedig nincs helye összehasonlításnak. Egyetlen dolgot tehetünk, hogy hallgatjuk ezeknek a géniuszoknak a felvételeit, és élvezzük azt a mesteri játékot, amit örökül hagytak.
– Az ön előadásai kapcsán a kritikusok tévedhetetlen technikáról és mély kifejezőerőről beszélnek. Hogyan viszonyul a visszajelzésekhez?
– Egy koncerten csak a művekre, az adott pillanatra koncentrálok. Sosem gondolkodom azon, hogy ki és mit írt rólam korábban. Ami a kifejezőerőt illeti, nos, minél többet fogalkozom egy darabbal, annál mélyebben sikerül megértenem, és annál szabadabban tudom előadni, megmutatni mindazt, amit gondolok róla.
– Gyenyisz Macujev, Vagyim Repin és Makszim Vengerov. Önt is beleértve csak néhány név azok közül, akik mind Szibériában születtek. Mi a titkuk?
– Ezeket a művészeket egytől egyig céltudatosság és határozottság jellemzi, ami számomra is nagyon fontos. Talán a zord természet adja ezt a különleges energiát.
– Budapesten egy slágerdarabot, Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét játssza. Milyen a viszonya a darabhoz?
– Ez valóban egy nagyon népszerű anyag, és jómagam is számtalanszor játszottam, igazság szerint sosem tudok betelni vele. Minden egyes alkalommal olyan rétegei tárulnak fel, amelyekkel addig még nem találkoztam. Ez a darab, Csajkovszkij zenéje mindig meg tud lepni.
