Olaszországszerte koncerteket rendeznek, hogy az állam megvásárolhassa Verdi villáját, ahogy 50 éven keresztül élt a zeneszerző a családjával – számolt be a The Guardian.
- hirdetés -

Egészen június közepéig tartanak Verdi emlékének szentelt koncerteket, a bevételt pedig az államnak adják a villa megvásárlása céljára.
A házat árverésre bocsátották, azonban az olasz államnak elővásárlási joga van az ingatlanra. A kikiáltási ár 30 millió euró, amelyhez a kormány mindössze 20 milliót tudott elkülöníteni a 2023-as költségvetésből. Az ezen felüli összegre viszont az operaházak segítségét kérték, akik országszerte rendezvényekkel gyűjtenek pénzt, hogy összejöjjön a szükséges vételár. Az olasz kulturális miniszter, Gennaro Sangiuliano szerint a köztársaság kötelessége ápolni Verdi emlékét.
„Garibaldi, Mazzini és Cavour mellett Verdi kiemelkedő alakja volt a a Risorgimentónak, Itália egyesítésének.” szögezte le. „Amikor elfoglaltam a miniszteri posztot az egyik első probléma, amellyel foglalkoznom kellett, a villa sorsa volt. Számomra egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy az államnak kell megvásárolnia.” – tette hozzá. A tervek szerint az állam múzeumként működteti majd tovább a művész egykori otthonát.
A villát Emilia Romagna tartományban, Sant’Agata di Villanova-i birtokán, városa, Busseto közelében építették 1848-ban. Eleinte a zeneszerző szülei laktak itt, Verdi és második felesége, Giuseppina Strepponi 1851-ben költözött a házba, ahol haláláig élt.

Verdi Villája Sant’ Agatában – forrás: index.hu
A Villa Verdit októberben bocsátották áruba. Ezzel valószínűleg pont kerülhet az örökösök között évek óta dúló viszály végére is. A villa jelenlegi tulajdonosa négy testvér, Maria Filomena Verdi, a zeneszerző unokatestvére, fogadott lánya leszármazottai. A Carrara Verdi család tagjai – Maria Mercedes, Ludovica, Angiolo és Emanuela, aki két éve meghalt – azonban az elmúlt húsz évben nem tudtak megegyezni abban, hogy mi legyen az épülettel, és mivel egyikük sem tudta volna megvásárolni a villát és kifizetni a testvéreit, eldöntötték, hogy eladják a házat, melyben ma is megtalálhatók Verdi bútorai, festményei, könyvei, zongorája és néhány művének kézirata is.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a villa sorsa kérdésessé vált, mivel az észak-olaszországi ház a koronavírus-járvány miatt csaknem teljesen bevételek nélkül maradt. Ekkor közösségi gyűjtést indítottak a sürgős felújításra szoruló épület megmentésére.
Verdinek és első feleségének, Margherita Barezzinek két gyermeke született, de mindkettő meghalt néhány évvel a születésük után.