1927. március 6-án született és 2014. április 17-én hunyt el Dél-Amerika egyik legismertebb szerője, Gabriel García Márquez. Majdnem két évtizedes újságírói és filmforgatókönyv-írói pálya után fordult a regényírás felé.
- „[…] ahogy a valóságban megtörtént dolgokat el tudjuk felejteni, az is lehet, hogy néhány olyan dolog, ami sohasem történt meg, úgy él az emlékezetünkben, mintha megtörtént volna.” (Bánatos kurváim emlékezete)
- „…az álarc az arcot elfedi ugyan, de a jellemet nem.” (Egy emberrablás története)
- „Teheted, mit teszel, hisz van, aki tűrje.” (A szerelemről és más démonokról)
- „Azt hiszem, mindnyájunk élete jobb lenne, ha mindig ott lenne egy könyv mindegyikük hátizsákjában.” (Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak)
- „[…] a jó öregkor nem más, mint tisztességes szerződés a magánnyal.” (Száz év magány)
- „– A zene jót tesz az egészségnek.” (Szerelem a kolera idején)
- „– Aki egyszer hitt, abból sohasem lesz teljesen hitetlen ember – mondta a márki.
– Mindig megmarad benne a kétség.” (A szerelemről és más démonokról) -
„[…] az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek.” (Szerelem a kolera idején)
- „[…] az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat.” (Szerelem a kolera idején)
- „– Mondj igent – tanácsolta. – Akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád, életed végéig, ha nemet mondanál.” (Szerelem a kolera idején)
- „– Nem vagyok gazdag – mondta –, én egy szegény ember vagyok, akinek sok pénze van, és a kettő nem ugyanaz.” (Szerelem a kolera idején)
- „Még nagyon fiatal volt, így hát nem tudta, hogy a szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, és hogy ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat.” (Szerelem a kolera idején)
- „Félre az útból, tehenek, rövid az élet.” (Száz év magány)
- „Akiket szeretünk, azoknak minden holmijukkal együtt kéne meghalniuk.” (Szerelem a kolera idején)
- „[…] nincs szomorúbb hely a világon, mint egy üres ágy.” (Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája)
Életrajza
Márquezt széles körben a legnépszerűbb spanyol nyelvű írónak tartják a 17. században élt Miguel de Cervantes – a Don Quijote szerzője – óta. “Gabo”, ahogy sokan szólították, a banánültetvényeiről híres Aracatacában született 1927. március 6-án. A bogotái egyetem jogi karán tanult, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött.
Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét, és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is.
1957-ben tett látogatást tett Európa keleti blokkjában. Fiatal újságíróként a moszkvai Világifjúsági Találkozó résztvevőjeként Budapesten, Kelet-Berlinben, Csehszlovákiában és Lengyelországban is járt. Utazás Kelet-Európában címmel megjelent riportjai, útinaplói és tudósításai a fiatal baloldali értelmiségi eszmélésének dokumentumai is: ezekben az országokban, ezekben az években egészen mást jelentett kommunistának lenni, ahogyan ezt a kolumbiai vendég is megtapasztalhatta.
Egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, az úgynevezett mágikus realizmus gyöngyszeme. Gabriel García Márquez élményeinek forrása – nyilatkozatai szerint – a gyermekkor. Egy ősrégi hagyományokat elevenen őrző kis kolumbiai falu mindennapi élete s a nagyszülők meséiben megelevenedő múltja csodálatos képeivel benépesítette a gyerekkor képzeletvilágát. Évitzedeken át kísérletezik azzal hogy formába öntse élményeit.
Végül 1965-ben a Mexicóból Acapulcóba vezető országúton hirtelen egyetlen pillanat alatt megjelenik előtte “regényfolyója”. “Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna” – mondja. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magányt – sokak szerint a legjobb latin-amerikai regényt. A regény páratlan sikert aratott, pillanatok alatt szétkapkodták, több tucat nyelvre lefordították, díjak özönével jutalmazták.
Márquez egy ideig Spanyolországban, majd a hetvenes évek végétől ismét Mexikóban élt, és egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég.
1981-ben megkapta a francia Becsületrendet, ebben az évben jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye. 1982-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint „regényeiért és elbeszéléseiért, melyekben fantasztikum és valóság ötvöződik mesterien, és mert e sajátos képzeletvilágú művek révén ábrázolja földje életét és konfliktusait”. Ebben az évben publikálta A guajáva illata című regényét.
Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és politizált. 1999-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, azóta kissé visszavonultabban él. Az írással azonban nem hagyott fel: 2002-ben memoárja jelent meg Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, 2004-ben a Bánatos kurváim emlékezete című regénye, 2010-ben a Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak című kötete látott napvilágot. Több művét is (Szerelem a kolera idején, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Bánatos kurváim emlékezete, A szerelemről és más démonokról) megfilmesítették.
2009-ben ügynöke bejelentése nyomán felröppent a hír: García Márquez halálos beteg, nem ír és nem publikál többé, búcsúlevelét az interneten is közölték. Az író a maga heves, déli temperamentumával cáfolta a híreszteléseket, és „mást sem csinálok, mint írok” kijelentésével próbálta nyugtatni az érte és művészetéért aggódó publikumot. Gabriel García Márquez, a mágikus realizmus legnagyobb mestere nyolcvanhét évesen 2014. április 17-én hunyt el.
