Tamta Magradze zongoraművész mellett Stark János Mátyás lesz a Müpa Felfedezések sorozatának következő szólistája április 20-án, aki Mendelssohn e-moll hegedűversenyét játssza a Győri Filharmonikusokkal Rajna Martin vezényletében. A fiatal művésszel a darab mellett a zeneszerzésről és weimari tapasztalatairól is beszélgettünk.
– Hogyan kerültél közel a zenéhez és miként választottad a hegedűt?
– A zene már egészen kicsi koromban is fontos szerepet töltött be az életemben. Szüleim, bár nem zenészek, zenekedvelő emberek, így a kezdet kezdetétől zene vett körül. A komolyzene mellett népdalok voltak a legnagyobb hangsúllyal jelen a hétköznapjainkban, de gyakran hallgattuk a Kaláka együttes és a Hot Jazz Band lemezeit is, együtt énekelve a dalokat. Szüleim minden este énekkel altattak el minket, én pedig nagy lelkesedéssel játszottam játékhangszereimen: gitáron, ukulelén, furulyán, xilofonon, szájharmonikán, csörgődobon és dorombon.
A hegedűt nővérem ismertette meg velem, aki néhány évvel előttem kezdett el tanulni a szentendrei zeneiskolában. Egy karácsonyesti családi ünnepen szeretett volna eljátszani egy rövid duót, amiben a második hegedűsnek csak üres húrokon kellett játszania. Nem emlékszem már, hogy honnan kerített nekem hangszert, de sikerült megtanítania annyira, hogy eljátszhassuk a darabot. Nagy örömet okozott nekem a zenélésnek ez a módja, így én is beiratkoztam a zeneiskolába. Bő egy évvel később kettőnk duója megnyerte a Bartók Hegedű-Duó Versenyt, innentől pedig nem volt számomra kérdés, hogy ez az a hivatás, aminek az életemet szeretném szentelni.
– Ha jól tudom, jelenleg Weimarban tanulsz. Mik az itteni tapasztalataid és elképzeléseid a jövőt illetően?
– Valóban, néhány hónap múlva fogok diplomázni Weimarban, ezzel párhuzamosan pedig felvételizem a Konzertexamen nevű posztgraduális képzésre. Weimar egy lenyűgözően gazdag történelmi múltú, kedves és élhető léptékű város; ideális hely az elmélyült és zavartalan tanulásra. Kiváló professzoroknál tanulhattam itt: az alapképzést Andreas Lehmann-nál végeztem el, jelenleg pedig Friedemann Eichhorn osztályába járok. Mindkettőjüktől nagyon sokat tanultam zenélésről és hegedülésről, alapvetően formálták a hangszerhez fűződő kapcsolatomat. Hálás vagyok a sorsnak ezekért a tartalmas évekért, de a jövőmet ideális esetben itthon, Magyarországon képzelem el. A szólista és a kamaramuzsikusi szerepben is nagyon jól érzem magamat, ezek mellett pedig gyermekkorom óta elemi késztetést érzek a tanításra. Bízom benne, hogy lesz lehetőségem ezekben a tevékenységekben itthon kiteljesedni.
– Legközelebb a Müpa Felfedezések sorozatában hallhatunk. Milyen a kapcsolatod Rajna Martinnal és a Győri Filharmonikusokkal?
– Első alkalommal fogok együtt dolgozni velük, nagy örömmel várom a közös munkát. Martinnal természetesen ismerjük egymást, sok közös barátunk van és nagyrészt ugyanazokba az iskolákba jártunk. Zenészként még nem volt alkalmam közelebbről megismerni, de mindenkitől egyöntetűen a lehető legjobbakat hallottam róla. Biztos vagyok benne, hogy öröm lesz vele zenélni, és remélem, hogy egy gyümölcsöző kapcsolat kezdetét jelenti majd az április 20-i koncertünk.
– A koncerten Mendelssohn e-moll hegedűversenyét játszod. Milyen szerepet tölt be az életedben ez a darab?
– Több mint tíz éve, még a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatán játszottam először ezt a hegedűversenyt, azóta pedig több alkalommal is visszatértem már hozzá. Mikor felkértek a Felfedezések sorozat koncertjére, három-négy lehetséges műsort kellett megadnom: elsőként jutott eszembe Mendelssohn hegedűversenye. Örülök, hogy a végső választás is erre a műre esett, hiszen nagyon közelállónak érzem magamhoz. Remekbeszabott, tökéletes kompozíció ezernyi színnel és karakterrel, a zaklatott szenvedélytől a nyugodt derűn át a kitörő életkedvig. Különösen kedves nekem az a sallangmentesség és mindenfajta nehézkesség kerülése, ami Mendelssohn szinte valamennyi művét jellemzi. Lehetetlen megunni ezt a csodálatos darabot: remélem, még sokszor lesz alkalmam eljátszani.
– Komoly sikereket érsz el nem csak hegedűsként, de zeneszerzőként is. A berlini Rising Stars Grand Prix díjazottja vagy, Toccata című kompozíciód pedig szintén előkelő helyen végzett a Bartók Világversenyen. Hogyan találod meg az egyensúlyt?
– Nem törekszem rövidtávú és folyamatos egyensúlyra a két terület között. Azt hiszem, jelenleg olyan életkorban vagyok, amikor a hangszerjátéknak szükségszerűen elsőbbséget kell élveznie. Bízom benne, hogy olyan hosszúságú és minőségű élet adatik majd nekem, amiben lesz módom a mérleget az egyensúly irányába mozdítani.
– Hogyan tanulsz új műveket, illetve zeneszerzőként mi jelenti számodra az inspirációt?
– A zeneszerzői és előadóművészi tevékenység közös kiindulópontja a közölni-vágyás. Ideális esetben az előadó olyan mértékig képes azonosulni a szerző mondanivalójával, megélni a darab folyamatát, mintha a saját gondolatait és érzelmeit fejezné ki. Előadóként olyan darabokat keresek, amikkel képes vagyok ilyen mértékben azonosulni; a tanulás innentől a megvalósítás tökéletesítéséről és a zenemű első meghallgatásakor óhatatlanul rejtve maradó rétegek, finom összefüggések felfedezéséről szól.
Zeneszerzőként két, alapvetően eltérő típusba sorolhatóak az okok, amik egy darab megírására késztetnek. Az egyik esetben egy lényegileg zenei probléma izgat, annak a megoldását keresem; a másik esetben pedig egy mélyen személyes élményt, gondolatot, érzelmet fejezek ki hangok segítségével. Az utóbbi típushoz tartozó darabjaim nagyobbik részét nem tartom érdemesnek a nyilvánosság elé tárni, csak azokat, amiknél úgy érzem, hogy a személyes tartalmon túl általános igazságot is hordoznak. Konkrét művészeti ágtól függetlenül, általában idegenkedem azoktól a művészektől, akikből hiányzik az ilyen különbségtételre való érzékenység.
– Marad időd a kikapcsolódásra?
– Talán gyerekesen hangzik, de én tényleg rajongok a zenéért. Így a szabadidőm egy jelentős részét zenehallgatással töltöm, olyan darabokat ismerek meg, amikhez más úton szinte biztosan nem jutnék el: például Muszorgszkij, Wolf vagy Fauré dalait. Szeretek olvasni, bár kevesebb időm jut rá, mint szeretném. Különösen az ókori irodalom vonz, felüdít az a természetes nemesség, ami a nagy antik művekből sugárzik. Az utóbbi időben szisztematikusan térképezem fel a filmművészetet is; a legnagyobb élményeimet Tarkovszkijnak, Greenawaynek, Vittorio De Sicának és Robert Bressonnak köszönhetem. Ezeken túl, ha az időjárás engedi, szívesen kirándulok, itthonléteim során pedig alkalmanként focizni és biliárdozni is elmegyek a barátaimmal.
