Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor részesül elismerésben egy-egy kötetéért, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjat alapítása óta eddig 84 költő és író vehette át.
Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. Az Artisjus Irodalmi Díj presztízsértéke abban rejlik, hogy a pályatársak szavazzák meg a legjobbnak tartott kötetekért: irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság dönt a díjazottakról minden évben. A bizottság tagjai idén Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás, Szilágyi Zsófia és Szörényi László.
A korábbi években többek között Takács Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Berkovits György, Nádasdy Ádám, Pintér Béla, Tőzsér Árpád, Kukorelly Endre, Márton László és Bereményi Géza részesültek az elismerésben. A díjakat 2023. június 5-én, a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus díjakkal együtt.
2023 irodalmi díjazottjai:
- Artisjus Irodalmi Nagydíj nagydíj – Darvasi László Az év légiutas-kísérője
- Artisjus Irodalmi Díj költészet – Babics Imre Dérkristályok Növekvő Sóhajából
- Artisjus Irodalmi Díj próza – Visky András Kitelepítés
- Artisjus Irodalmi Díj tanulmány – Bene Sándor A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete
- Artisjus Irodalmi Díj esszé – Herczog Noémi Kuss! – Feljelentő színikritika a Kádár-korban
Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Darvasi László kapja – Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért. A Babérkoszorús és József Attila-díjas magyar író, Darvasi László 1962-ben született Törökszentmiklóson. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakának elvégzése után tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején a Délmagyarország című szegedi napilap munkatársa lett, részt vett a Pompeji című irodalmi folyóirat megalapításában.
Az Élet és Irodalom című irodalmi folyóiratnak 1993 óta főmunkatársa, írói álneve Szív Ernő. Számos regény, novella, elbeszélés és dráma és mesekönyv szerzője. Műveit több nyelvre lefordították. A Könnymutatványosok legendája című regényéért – a német fordítás alapján – a jelentős, berlini alapítású Brücke-díjban részesült 2004-ben. A Virágzabálók című nagyregénye elnyerte a Rotary-díjat. Isten. Haza. Csal. című novellás kötetének németnek verzióját, a Wintermorgent pedig az először kiadott Tiŝma-díjjal jutalmazták 2019-ben.
„Az immáron Artisjus-nagydíjas kötet nem csak mutatja a ma magyar valóságát, de szagolja, érzi, öleli és érti is. A novellákat „mesterdaraboknak” nevezi a könyv kiadója, és a kiadás évében hatvanéves szerző valóban semmit sem bízott a véletlenre. Nincs olyan elem, mondat, szó, névelő, aminek ne jelenne jelentése vagy jelentősége később. Az év légiutas-kísérője dermesztően nagy próza, a mindenkori magyar novellatermésben is alapvetés, és kijelöli szerzője helyét a kortárs magyar irodalom élvonalában” – írja laudációjában Grecsó Krisztián.
Babics Imre Dérkristályok Növekvő Sóhajából című verseskötetéért részesül a szerzői egyesület elismerésében. A József Attila-díjas magyar költő 1961-ben született Budapesten, 1979-ben érettségizett, 1999 óta Bakonyszücsön él. 2011 óta a Napút kulturális folyóirat versszerkesztője. 12 kötete jelent meg. Első kötetét 1989-ben Kék ütem lovagrend címmel adta ki, ezt követte a Magyarok kertje (eposz, 1991), Két lépés a függőhídon (1993), Ködkeselyűk (1995), Plekniterápia (2001), Hármashatár-heg (2007), Gnózis (2013), Sztármajom többszörös alkonyatban (2014), Tűtükör (2015), Abrak a vadnak, ablak a vaknak (2017), Kihallgat itt rekedt ikreket (ikerkönyv, 2021), majd 2020-ben a Dérkristályok Növekvő Sóhajából (250 alkaioszi strófa).
„Babics Imre kötete szokatlan formai alakzatával, a DNS-spirál képének sejtetésével mintegy szédítgeti, az antik forma sulykolásával ugyanakkor meg is nyugtatja olvasóját. Műve bravúros módon egyszerre érzékeltet valamit a körülöttünk lezajló természeti és erkölcsi apokalipszis súlyosságából, tehát az emberi-természeti pusztítás tragikus méreteiből, de ugyanakkor művét valamely önfeledt reménység ragyogása itatja át” – írja Báthori Csaba a kötetről szóló méltatásában.
Visky András a Kitelepítés című könyvéért kapja idén az Artisjus-díjat. A József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár 1957-ben született Marosvásárhelyen. A Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Televízió és Színházművészeti Karának professzora, valamint a budapesti Károli Egyetem oktatója, és számos külföldi egyetem meghívott előadója. 2008-tól a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője. Főként Kolozsváron él. Írásai (vers, próza, dráma, esszé, tanulmány) magyarul, románul, angolul, bolgárul, olaszul, franciául, szlovénul jelentek meg.
Főként az Élet és Irodalom, Jelenkor, Alföld, Pannonhalmi Szemle, Győri Műhely, Korunk, Látó közli írásait. Színházi darabjait magyar, román, szerb, bolgár, lengyel, angliai és amerikai színházak játsszák folyamatosan, neves rendezők közreműködésével. Több rádiójátékát mutatta be a Magyar Rádió, valamint a bukaresti Radio România Cultural. Dramaturgi és drámaírói munkássága világszerte ismert, az általa megalkotott és kidolgozott „barakk dramaturgia” fogalmát több egyetemen is oktatják.
„Nem lényegtelen, mi mindent írt, dramatizált, kutatott mindezidáig Visky András – és háttérbe szorul mégis sok és fontos alkotása, mivel minden a Kitelepítés árnyékába kerül. Visky meg tudta csinálni azt a könyvet, amelyre egész írói pályáján készült, talált hozzá nyelvet és formát, felidézett, megformált és keresett hozzá emlékeket, teremtett emlékezetes irodalmi alakokat, nehezen felejthető családot és lágerközösséget. Mert hiába az ő családja ez, most már az olvasóké is – a személyes története pedig arra késztet minket, kezdjünk beszélgetni a regénnyel, gondolkozzunk vele együtt sorsról és megbocsátásról, bosszúról és szerelemről, erőről és gyengeségről” – írja méltatásában Szilágyi Zsófia.
Bene Sándor A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete című monográfiájáért kapja idén az Artisjus-díjat. Bene Sándor, irodalomtörténész, 1964-ben született Budapesten, tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte 1984 és 1989 között, latin-magyar szakon. A kutatói pályán Kovács Sándor Iván indította el, szakdolgozatát Tarnai Andorhoz írta, kandidátusi disszertációját 1997-ben védte meg Szörényi László témavezetése mellett. Jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Régi és Klasszikus Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanszékvezetője, a Zágrábi Egyetem Hungarológiai Tanszékének tanszékvezetője, valamint a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság főtitkára.
Két-két alkalommal nyerte el az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját és az Andrew Mellon Foundation ösztöndíját. 2012-ben Klaniczay Tibor-díjban, 2016-ban Toldy Ferenc-díjban részesült. Kutatási témái és publikációi a régi irodalmi kultúra számos korszakát és területét érintik (reneszánsz és barokk poétikaelmélet, humanista politikai gondolkodás, a történetírás retorikája). Megközelítésmódját az eszmetörténeti és poétikatörténeti irányok egyidejű érvényesítése és komparatisztikai szemlélet jellemzi.
„Bene Sándor mintegy folytatja és igazolja Arany János befejezetlen akadémiai székfoglalójának tételét, mely szerint Zrínyi valóban irodalmi nagyság, akit nem szégyen Tassóval összehasonlítani. A monográfia megrajzolja azt az utat is, amely Aranyt elvezethette a felismeréséhez, vagyis, hogy képes volt együtt hasznosítani a magyar Zrínyi-interpretáció két, egymástól igencsak különböző alapító atyja, Kazinczy és Kölcsey értékelését. A könyv hatalmas terjedelme mellett sem óhajt teljes monográfia lenni; tisztában van azzal, hogy a teljes Zrínyi-képhez hozzátartozik prózájának elemzése is. Példát mutat abban is, hogy miképpen lehet az összehasonlító irodalomtudomány eszközeivel élni a nemzeti irodalmi nagyság bemutatására” – méltatja a díjazott munkáját Szörényi László.
Herczog Noémi a Kuss! – Feljelentő színikritika a Kádár-korban című monográfiájáért kapja a díjat. A Bécsy Tamás-díjas kritikus, színházesztéta Budapesten tanult, Budapesten és Kolozsváron dolgozik. A Színház folyóirat szerkesztője, az Élet és Irodalom színikritikusa, oktató a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán. Az ELTE angol-esztétika szakának elvégzése után az SZFE-n doktorált, 2013. és 2020. között az SZFE vendégoktatója volt, jelenleg a Freeszfe Egyesület tagja. 2015-től a kortárs/kísérleti színház elismerésére alapított Halász Péter-díj társkurátora. Fontosabb szerkesztett kötetei a Mohácsi-testvérek (István és János) első gyűjteményes drámakötete (Múltépítés, 2017), és a Színház és társadalom c. tanulmánykötet (társszerkesztő: Deres Kornélia, 2018). Első könyve, a Kuss! – Feljelentő színikritika a Kádár-korban 2022-ben jelent meg.
„Herczog Noémi alapos elemzéseknek veti alá a Kádár-korszakban kitört (vagy elhallgatott) színházi és kritikusi botrányok történetét, árnyaltan próbál különbséget tenni a feljelentésként születő, feljelentésnek minősülő, vagy informálisan feljelentésnek tekintett (negatív) kritikák között – mind a kritikusi-szerzői szándék, mind pedig a kritika által kiváltott kultúrpolitikai vagy adminisztratív intézkedések, továbbá a színházi életben kiváltott visszhangok területén. Könyve nemcsak történeti vagy esztétikai nézőpontból lehet tanulságos, hanem azért is, mert felhívja a figyelmet a kritikusnak (a mindenkori kritikusnak) felelősségére: írhat a kritikus bármilyen magánvéleményt – véleményének összhatását nem az ő esztétikai ítélete fogja meghatározni, hanem az: milyen térben, pontosabban, milyen erőtérben hangzik is fel a vélemény” – méltatja a díjazott munkáját Margócsy István.
