Idén a Dél-Afrikai Köztársaságban, Johannesburgban rendezik meg az International Society for Contemporary Music kortárszenei fesztivált november 24. és december 3. között.
- hirdetés -

A Magyar Zeneszerzők Egyesületének ajánlásával, a dél-afrikai szervező ország szakmai bizottságának döntése alapján, Molnár Viktor Miracles of Interstellar című hegedű-szaxofon-zongora triója lesz egyike annak a 64 kompozíciónak, amely elhangzik a fesztiválon, így képviselve Magyarországot az eseményen.
Molnár Viktor műve a 2020-as Nemzetközi Gustav Mahler Zeneszerzőverseny 1. díjas alkotása.
Molnár Viktor Junior Artisjus Díjas, Istvánffy Benedek-díjas és Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjas zeneszerző. Műveivel társadalmunk és a minket körülvevő világ jelentős aktualitású problémáira, kérdéseire reflektál. Zenéjével erős és emlékezetes hatást gyakorol hallgatóira, ehhez segítségül hívja a társművészeteket vagy az élő- és előre rögzített elektronikát.
Alkotóként a jelenhez kapcsolódni – ez a cél egyfajta esszenciája is munkájának, melyet számos elismeréssel, többek között a Müpa 2020-as zeneműpályázatának díjaival, a 2020-as ausztriai Nemzetközi Gustav Mahler Zeneszerzőverseny I. díjával, legutóbb pedig a csehországi 2023-as Generace Zeneszerzőverseny 2. díjával is értékeltek.
Alkotóként bemutatkozott a Müpában, szerzőként szerepel a Szegedi Kortárs Balett előadásaiban, továbbá művei a Bartók Rádió kortárs zenei műsorainak rendszeres résztvevői. Az Egy Hangversenyteremért Alapítvány online zeneműkiadó professzionális kottagrafikusa és szerkesztőségi tagja, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnázium és a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola tanára.