Gróf Batthyány Ilona elevenséggel teli élete 120-as tempóban robogott. Betyáros virtus, történelmi viharok, önálló döntések, nagy szerelmek nagy mulatozásokkal, súlyos tragédiák, helytállások, majd hihetetlen mennyiségű karitatív missziók. Reformkortól Genfig, szenvedélyektől a közéleti szerepvállalásokig. Népkonyha, segélyszervezet, árvaház alapítás, szponzorációk. No meg a csárdás „a népek között” és az a bizonyos bemutatás a nemesi sznobériának.
A Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ legújabb kiállítása a magyar történelem egyik kiemelkedő, ám kissé elfeledett női alakja előtt tiszteleg. Nem szokatlan manapság, hogy olyan női történetek, figurák kerülnek látótérbe, akik eddig jóformán a feledésbe merültek. Így történik ezúttal is ezen a tárlaton, amely október 13-án nyílt és egészen a következő év júniusáig látogatható az érdeklődők számára. Az öntörvényű, erős jellemű, betyáros virtusú gróf Batthyány Ilona élete tele van nemes, missziós, ugyanakkor impulzív, formabontó megnyilvánulásokkal.
A sors különös fintora, hogy gyakran szerepelnek olyan asszonyok, női karakterek előtérben vagy fényárban, akik sok esetben kevés valódi olyan tevékenységgel rendelkeznek, amelyek társadalmilag fontosak, relevánsak, előremutatók, mi több akár évszázadokon át fenntarthatók. Az eddig évezredeken át fennálló patriarchális globális társadalom tablóját tükrözi, hogy sokkal többet tudunk például múzsákról, kokottokról, akik tulajdonképpen egy nagy és jelentőségteljes alkotó férfi fantáziája és közvetítése által maradtak fenn a kollektív köztudatban és a történelemben, saját tettük vagy tevékenységük helyett. Ikonok lettek, a mai napig beszélünk róluk, esteket szervezünk neveikkel reklámozva, verbális szobrot emelünk számukra. Számos példát lehetne erre hozni, azonban hagyjuk meg a szabad asszociációk lehetőségét.
Léteznek azonban olyan kardinális és valóban rendkívül karizmatikus, saját munkájuk, tetteik, megnyilvánulásaik alapján olyan értékeket és tartalmakat hoztak létre, alkottak meg, amelyek a mai napig funkcionálnak, inspirálnak. Minden bizonnyal sokkal kevesebben ismerjük a sokoldalú, eleven természetű gróf Batthyány Ilona nevét, tevékenységét talán még kevésbé, mint akármelyik olyan nőt, akiknek önálló munkássága tulajdonképpen nincs is, képzelettel turbózott múzsa szerepkörük viszont a népszerűség horizontjára predesztinálta őket. A Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ olyan női alak energiáját akkumlálja most a kollektívbe egy kiállítás kapcsán, amely a mai napig hat, úgy, hogy talán nem is tudunk róla.
Batthyány Ilona Magyarország első miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak lánya igazi amazon, később matriarcha volt. Olyan alak, aki – minden legenda- és szoborgyártás nélkül – családját, otthonát és misszióját különös elhivatottsággal szolgálta. Zichy Antónia és gróf Batthyány Lajos lányaként olyan közegbe született, hogy esélye sem lehetett arra, hogy ne olyan életpályára lépjen, ami mellőzi a társadalmi munkát, a tartást és a történelmi méltóságot.
Az 1842-ben született Batthyány Ilona gyermekkorát Ikerváron és Pesten töltötte. Mindössze hat éves volt, amikor elveszítette édesapját a szabadságharc bukása után. A szinte minden vagyontól és birtoktulajdontól megfosztott csonka család a tragédiát követően először Franciaországba, onnan Svájcba menekült. Egy ideig a genfi Boissière-palotában éltek. 1858-ban édesanyja honvágytól gyötrődve megvásárolta a Pápához közeli dákai Batthyány-Festetics-kastélyt, ahová be is költöztek.
A fiatal Ilona már 18 esztendősen férjhez ment a korszak egyik társadalmi férfiideáljához, az élet szépségeit nem mellőző gróf Keglevich Béla országgyűlési képviselőhöz. Nem sokkal a házasságkötés után megszületett kisfiuk, Béla, a frigy azonban hamar megromlott. Ilona 1869-es döntése után külön élt férjétől. 1879-ben elvált férjétől és áttért unitárius hitre, Kolozsvárra költözött, ott pedig hozzáment a nála 10 évvel fiatalabb Beniczky Gábor földbirtokoshoz.
Lányuk Lea Valentina 1880-ban született, azonban súlyos betegségben mindössze 3 éves korában elhunyt. A kislány halála óriási csapást mért a családra. Beniczky Gábor, akit gyakran könnyelmű, felelőtlen, labilis természetű emberként emlegettek 1894-ben öngyilkos lett. A férfi halála számos találgatásnak adott táptalajt az elmúlt évszázadok során, felmerült a baleset lehetősége is, ám az öngyilkosságot erősebbnek tartják, eltékozolt vagyona, adósságai, valamint a családi tragédiák miatt.
A súlyos csapásokat követően Batthyány Ilona közéleti szerepvállalásban és a közszolgálatban talált megnyugvást és értelmet a továbbiakban. A rendkívül hányatott, megpróbáltatásokkal, ugyanakkor szenvedéllyel teli élete az addigiaktól meglehetősen eltérő irányt vett. 1861-ben megalapította a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületét, amelyben édesanyja, gróf Zichy Ilona is aktív, fontos szerepet vállalt. A közösségi értékteremtés és a női összefogás egyik centruma lett ez a karitatív egylet. Jótékonysági akcióik árvizi segélyekre, népkonyhákra fordultak, de szerveztek vásárokat is, ugyanilyen céllal.
1866-ben a Damjanich utcában árvaházat is alapított lányok számára, amely 1906-ban Cinkotára költözött. Az első világháborút követően ide került át Pozsonyból a Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet is, amelyet szintén támogatott anyagilag a grófnő egészen 1929-es haláláig. Az intézmény könyvtárát is ő alapozta meg. Ma a Szerb Antal Gimnázium áll a helyén ennek a rendkívül nemes szándékú és kezdeményezésű létesítmény komplexumnak.
Karitatív tevékenységei közé tartozott többek között a varró- és ipariskola szponzorálása, a tűzoltóság számára fektetett adományozások. Anekdoták szerint sokkal szívesebben töltötte idejét a nép, az egyszerű emberek között, a cigányzene pedig egyenesen szenvedélye volt, nagyon szerette a nótázást, akár egyedül is behúzott egy-egy görbe estét a munkák közepette. Passziója volt a mulatás, nem riadt vissza, ha egy kis borozásról meg muzsikáltatásról volt szó. Még a zeneszerzéssel is megpróbálkozott, alkotása meg is jelent nyomtatásban. A rendkívül sokszínű, kontúros gesztusokban gazdag éltű nő 1929 márciusában hunyt el. Emléke és története különösen arra méltó, hogy ismerjük és merítsünk belőle.
Forrás: Wikipédia, Nemzeti Örökség Intézete
