Korábban nem látott Monet-kép kerül kalapács alá

Szerző:
- 2023. október 31.
Részlet a Le bassin aux nymphéas (Tavirózsás tó) című festményből (forrás: Christie's)

Claude Monet impresszionista festőművész korábban kiállításon nem szereplő alkotását bocsátják árverésre novemberben New Yorkban – jelentette be a Christie’s aukciósház.

- hirdetés -

Az árverési ház becslése szerint a Le bassin aux nymphéas (Tavirózsás tó) című kép több mint 65 millió dollárért (23 milliárd forintért) kelhet el. A két méter széles alkotás Monet híres, tavirózsákat ábrázoló sorozatába tartozik. 1917 és 1919 között készült, a művész kései munkái közé tartozik. A festő hasonló, tavirózsás festményei a világ nagy múzeumaiban láthatók.

Monet egész életében tanulmányozta a színeket és a fényt, ezzel a festményével a természet mulandóságának dinamizmusát és szépségét ragadja meg, felfedezve a múló hangulatot, az évszakra jellemző virágzást, a víz mélységét és a fény tükröződését. – olvasható a Christie’s oldalán.

Az árverési ház tájékoztatása szerint a festmény egy család tulajdonában volt az utóbbi több mint ötven évben. Az alkotást korábban még soha nem állították ki, és nem bocsátották árverésre sem.

A Monet-festményre november 9-én, a Christie’s XX. századi munkákból rendezett New York-i aukcióján lehet licitálni. 2018 májusában Monet egy tavirózsás képe 84,7 millió dollárért (30 milliárd forintért) kelt el a Christie’s árverésén.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo