3. ablak: Télen nem nyílnak tavirózsák

Claude Monet: Vétheuil télen

A cím mondata nem kódolt üzenet, csupán egyszerű tényközlés Claude Monet téli képeit illetően. Ma ugyanis rájuk nyílik az ablak.

Azt mondják Monet-ról (tényleg, azt tudták, hogy a festő teljes neve Claude Oscar Monet, és sokáig Oscarnak szólították?), a tündöklő napfény festője volt. Napfény pedig télen is van.

Az elsők közé tartozott, akik a szabadban nem csupán vázlatokat készítettek, hanem egyenesen kitelepítették műtermüket. Szerencséjük volt, megtehették: akkor már léteztek tubusos olajfestékek, amiket sokkal kényelmesebb volt bepakolni a táskába, mint kint a szélben, hóban a festékport és az olajat összekeverni. (Mert Monet télen is kint festett, bakancsban, gyapjúruhában, kabátba, pokrócba bugyolálva.) És azt se felejtsük el, hogy az 1850-es években egyre sűrűbbé váló vasútvonalak és egyre elérhetőbbé váló vonatközlekedés egyszerűbbé és gyorsabbá tette a vidékre jutást.

Ide kapcsolódik:
Ez minden idők legértékesebb Monet-képe

Claude Monet és impresszionista társai sem azonnal lettek népszerűek. A hagyományos (és akadémikus) Szalonon 1865-ben kiállították a legfelső sorban, aztán viszont több elutasításban volt része, mint elismerésben. Kollégáival, barátaival megalapított Société Anonyme Coopérative d’Artistes-Peintres, -Scuplteurs, -Graveurs etc., azaz Festő-, szobrászművészek, grafikusok anonim egyesülésével 1873-ban amolyan ellentárlatot szerveztek. A Szalont naponta 8-10 ezer ember látogatta, az impresszionistákra az első napon 175, az utolsón 54 ember látogatta, közöttük is többségben voltak a kárörvendőek.

Monet sokáig anyagi nehézségekkel küzdött. Azon a szomorú 1879-es télen is, amit Vétheuilben töltött egy patrónusa és rendszeres vásárlója, Ernest Hoschedé áruházigazgató és kastélytulajdonos családja társaságában. Ha nem lett volna elég, hogy már a boltban sem kapott hitelt, és könyörgő, szinte kolduló leveleket írt barátainak, gyűjtőinek – mert közben Hoschedé is csődbe ment –, személyes tragédia is történt: meghalt felesége, Camille, aki több festményének is modellje volt.

Ez a veszteség az ekkor festett téli képein is visszaköszön. Semmi ragyogás, semmi csillogás, semmi világító fehér vagy élénk kék. A képeket nézve – csakúgy, mint az első ablakban Caspar Friedrich és a második ablakban Edvard Munch esetében – a nem csupán a természet, hanem a lélek tájait is bejárhatjuk: sivárság, metsző hideg és vigasztalan veszteség árad belőlük.

Ide kapcsolódik:
Bárki beköltözhet Claude Monet egykori házába

Az 1880-as években aztán fellendült a piac, a következő évtizedben a roueni katedrálisról és a szénaboglyákról készült sorozatok komoly összegekért keltek el, a givernyi kert tavának liliomai szintén. Politikusok, diplomaták, arisztokraták látogatták a festőt a tengeren innenről és túlról. A hírnév nem érdekelte, a kitüntetéseket Clemanceau barátsága ellenére (vagy talán épp azért? ki tudja) visszautasította a kitüntetéseket. Az anyagi biztonság lehetővé tette az utazásokat – például mostohafiához, Norvégiába, ahol szintén több téli tájképet festett – és az ínyenc étkezéseket, a családi boldogságot is megtalálta Hoschedé özvegye, Alice személyében.

Minden jó, ha a vége jó? Gyanítjuk, Monet becserélt volna néhány korábbi nélkülöző évet a vízililiomokra.