Színház vagy film? Meglehetősen ritka a kultúrtörténetben, miszerint egy színházi szerző legalább olyan fontos és meghatározó a film, mint a színház számára. Tennessee Williams nevéhez ugyanúgy kapcsolódnak emblematikus színházi, mint filmes alkotások. Atmoszféráiban a nyomatékos, kontúros közegábrázolás és a lélektani realista stílus érzékelhető leginkább. Az 1911. március 26-án született alkotóra emlékezünk kultikus filmjei kapcsán.
Ez a ház bontásra vár (1966)
Az erős hangulati világgal és hiteles közegábrázolással rendelkező produkció időbeli színtere az 1930-as évek. A Mississippi államban játszódó történetben a fiatal, vonzó Alva egy kisvárosban él. Erőszakos, közönséges magatartású panziótulajdonos anyja egyre erősebben presszionálja, hogy menjen férjhez a tehetős Mr. Johnsonhoz. A lány azonban beleszeret a New Orleansból érkezett Owenbe. Az idegen azért érkezett, hogy felmérje a helyi vasúti terepet, majd rendezze közlekedésének meglehetősen kusza szálait. A lakosok zárkózottak irányába és nem nézik túl jó szemmel munkáit. Owen Alvával történő románca egy idő után kiveri a biztosítékot, és az egyre feszültebb közhangulat súlyos abúzusba torkollik.
A produkciót a filmdráma egyik kiemelkedő direktora, Sydney Pollack rendezte, akinek nevéhez többek között a Távol Afrikától, A keselyű három napja, az Ilyenek voltunk vagy a Havanna is kapcsolódik. A projekt érdekessége, hogy többen írták forgatókönyvét, köztük például Tennessee Williams és Francis Ford Coppola. A főszerepeket a fiatal, pályája legelején álló Robert Redford, és a klasszikus-modern horizont drámai üdvöskéje, Natalie Wood alakította. Kiemelkedő alakítást nyújtott Charles Bronzon és Hazel Starr is.
Az iguána éjszakája (1964)
Furcsa alakok keresztezik egymást egy meglehetősen bizarr fogadóban. A Mexikóban játszódó sztoriban mindenki valamiféle sorsresztorációra vár, ám ehhez saját akaratuk és irányérzékük nem lenne hátrány. A kamaradrámának ható filmben a mozgás helyett az emberi sorsok szövevényessége áll. A történet centrumában egy elbocsátott lelkész, Shannon szerepel, akit azért tagadtak ki gyülekezetéből, mert viszonyt folytatott egy fiatal tanítónővel. Shannon sorszerű véletlenek sorozata kapcsán jut el egy lepukkant hotelig, amelyet barátjának özvegye, Maxine Faulk vezet. Shannon betársul a hotel vezetésébe, miközben reménytelen harcot vív alkoholizmusával.
A tengernyi ikonikus filmet rendezett John Huston ezúttal is anyagára talált a produkció kapcsán. A Puerto Vallartában forgatott filmben a tipikus reprezentatív amerikai filmstílus és a lélektani realista esszencia tökéletes harmóniában áll. A többek között olyan alkotásokat megvalósított direktor, mint a Búcsú a fegyverektől, az Afrika királynője, a Key Largo, a Sierra Madare kincse, A máltai sólyom vagy a York őrmester, most is sztárparádéban álmodta vászonra a történetet. Olyan színészek alakítanak a filmben, mint Richard Burton, Ava Gardner, Deborah Kerr vagy Cyril Delevanthi.
Az ifjúság édes madara (1962)
Chance Wayne, a kiábrándult, sikertelen színész, és szeretője, az idő múlását feldolgozni szinte képtelen díva, Alexandra Del Lago, egy kisvárosban tartózkodnak. Súlyos ön- és élethazugságok ringlispilében kiderül, hogy a hiú, becsvágyó selyemfiúnak lényeges köze van a kisvároshoz könyörtelen múltja miatt. A fényes karrier reményében Chance egyszer faképnél hagyta állapotos szerelmét, Heavenley Finleyt, amiért a lány apja, a politikai korrupció árnyékában tengődő Thomas Finley bosszút esküdött. A sorsszerűség furcsa olvasztótégelyében különös ívet nyer az eleve elrendeltetés kontra szabad akarat kérdésköre, egy ízig-vérig lélektani drámában.
Richard Brooks 1962-ben forgatott filmje a klasszikus hollywoodi aranykor egyik utolsó emblematikus alkotása. A főszerepeket a fiatal, New York-i színészi aspektusokat alkalmazó Paul Newman, Geraldine Page, Ed Begley. Shirley Knight Heavenlyt formálja meg. Az ifjú színésznő ezzel a filmmel indult pályáján. A sztori érdekessége, hogy hangulatában és képi világában analógiát mutathat, a nem sokkal a produkció előtt, 1961-ben forgott, szintén Tennessee Williams művéből adaptált Tavasz Rómában című filmmel, Vivien Leigh és Warren Beatty főszereplésével. José Quinteró filmje, noha más horizontokon is mozog, mutat hasonló problémafelvetéseket, mint Az ifjúság édes madara.
Orfeusz alászáll (1960)
Val nem találja helyét az életben, csak bolyong ide-oda, gyakran nagy port kavarva maga körül. Nincsenek kötődései, mélyebb kapcsolódásai, egészen, amíg meg nem érkezik új terepére. Egy déli kisvárosba tér, hogy munkába állhasson. A rendkívül szűklátókörű kisvárosi lakosság korántsem mutatkozik barátságosnak irányába. Ebben a determinált közegben csupa nyomorúsággal küzdő, marginális figura sorsa bontakozik ki. Itt van a fiatal és szép Carol, a seriff neje, aki spirituális révületbe menekül, az ifjú Vee, aki botrányosan viselkedik ha kell, ha nem. Mindkettőjük életébe jelentős változást hoz Val felbukkanása. A kóboréletű felelőtlen természetű Val sorsába azonban váratlan módon a Lady vet forgószelet.
Sidney Lumet filmjében nem csupán a téma, hanem a casting is karizmatikus. Marlon Brando mellett Anna Magniani és Joanne Woodward alakítja a főszerepet. Erősen érzékelhető a szirupos hollywoodi filmiparnak ellenmenő hangnem ezzel a produkcióval. A korban meghatározónak és átalakító erejűnek hatott többek között a téma élessége és a színészek újfajta megjelenése. Marlon Brando hitelesen hozza a New York-i Actors Studioban elsajátított, aprólékos és lélektani realista elemekkel szőtt színészi tendenciát, Lee Strassberg paradigmatikus hatására. Joanne Woodward szintén hasonló háttérrel rendelkezik. Anna Magniani pedig alapélményként rázza fel a hollywoodi glamourt egy sokkal autentikusabb, mélyrehatóbb és naturálisabb világ felé.
