Berlinben versenyez a Závada-regény filmadaptációja

Szerző:
- 2021. február 24.
Természetes fény
Természetes fény

A második világháborúban szolgálatot teljesítő magyar alakulatról szóló, Závada Pál regénye alapján készült alkotás jövő héten mutatkozik be a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. A Természetes fényt a hazai nézők a tervek szerint tavasszal láthatják majd a mozik nyitásától függően. 

Nagy Dénes első mozifilmjének, a Természetes fénynek világpremierje a 71. Berlinalén, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos nagyjátékfilmes versenyprogramjában lesz. A világ egyik legrégebbi ’A’ kategóriás filmfesztiválja a három legfontosabb mozgóképes seregszemle között szerepel, ahol már a versenybe kerülés is hatalmas elismerést jelent.

Természetes fény filmplakát - forrás: Vertigo Film

Természetes fény filmplakát – forrás: Vertigo Film

A második világháborúban a keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti megszállt területeken. A Természetes fény a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot egy gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat.

A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

A film rendezője a többszörösen díjazott Nagy Dénes, akinek ez az első játékfilmje. Nagy korábban az Együtt című rövidfilmjével két díjat nyert a 38. Magyar Filmfeszmlén; Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában; Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, Bukta Imre portréfilmjéért elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját.

A rendező Závada Pál nagysikerű regényét adaptálta vászonra. A megrendítő erejű filmben teljesen új arcok láthatók, főszereplői ismeretlen, amatőr színészek.

A nagyszabású és hiteles képi világ megteremtése Nagy Dénes állandó alkotótársa Dobos Tamás operatőr (Apaföld, Genezis, Fűzfa) és Ágh Márton (Tegnap, Drakulics elvtárs, Szelíd teremtés – A Frankenstein terv) látvány- és jelmeztervező érdeme. A film történész szakértője Ungváry Krisztián volt. A Természetes fény magyar-lett-francia-német nemzetközi koprodukcióban készült.

TERMÉSZETES FÉNY

 

Színes, magyar-lett-francia-német filmdráma

Závada Pál azonos című regénye alapján a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte:
Nagy Dénes
Vezető producer: László Sára, Gerő Marcell
Producer: Inese Boka-Grube, Caroline Piras, Melanie Blocksdorf
Koproducer: Olivier Dubois (NovakProd), Petrányi Viktória (Proton Cinema)
Társproducer: Alexander Bohr, Rajna Gábor (Visionteam)
Executive producer: Erdős Melinda
Fényképezte: Dobos Tamás
Vágó: Nicolas Rumpl
Látvány és jelmez: Ágh Márton

Szereplők: Szabó Ferenc, Garbacz Tamás, Bajkó László, Franczia Gyula

Hossz: 103 perc
Hang: Dolby Digital
Vetítési mód: DCI
Forgalmazó: Vertigo Média
IMDB: www.imdb.com/title/tt11681056/

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo