Abszurd humor, irónia, groteszk láttatás. Mert ezekkel mégiscsak könnyebb. Élni, alkotni elviselni. Ezt erősítheti meg Szijj Ferenc tavaly ősszel megjelent Ritka események című kötete, annak ellenére is, hogy egy elzárt hely, egy szinte elviselhetetlenül deprimált, szűk, működését tekintve kiismerhetetlen ország mindennapi eseményeit, helyzeteit formálja rövid versekbe. Alkotói világa nem kifejezetten derűs, de legalább elképesztően pontos. Április 24-én, a Literárium-sorozat következő alkalmán ezt a világot ismerhetjük meg közelebbről.
Szijj Ferenc a rendszerváltással egy időben kezdte pályáját, mint nemzedékének több tagja. Indulása a rendszerváltást követő évek legjelentősebb médiumaihoz, a Nappali ház szerkesztőségéhez és a JAK-füzetek kiválasztott szerzőihez kapcsolódik. Már A lassú élet titka című kötet is hordozta költészetének alapvonásait: a megfigyelést és a látottak nyelvi rögzítését a vers súlypontjaként kezelő, halk szavú szerző pontossága, érzékenysége, valamint a létezés abszurditására, groteszkségére hangoltsága máig meghatározza líráját és prózáját. S mintha az első kötet címe, a lassú élet titka a művészetnek, vagy legalábbis az ő művészetének legtalálóbb metaforája lenne.
Mindezek az alapok, a Szijj írásait meghatározó és ismertetőjegyeivé is váló vonások azonban számtalan módon variálódtak, mozdultak el a későbbiek során. A leginkább egy-egy koncepcióra, de legalábbis erős cikluselvre építkező verseskötetek mellett prózai darabok: elbeszéléskötetek (A futás napja, A hurok belseje), mesék és egy regényszerű prózafolyam (Növényolimpia) is a műfajok, megszólalásmódok, formák változatosságát érzékeltetik.
Szijj költészetét tehát a kezdetektől jellemzi a körültekintő, aprólékos figyelem, amellyel az élet jelenségeit, az embereket, de legfőképp a tárgyi környezetet, a civilizáció élettereinek szegleteit figyeli, s e látleleteket a lírai megszólalók önmagukon átszűrve precíz, dísztelen nyelven formálják leírásokká, jegyzetekké, pontosabban verssé. A dolgok közelnézetből megmutatkozó torzsága, abszurditása eredményezi az első Szijj-kötetek humorát, iróniáját, a groteszk gondolkodásmód tekervényeinek lenyomatait.
Ám a kisiklatott jelenetekben, képtelenségekben, a groteszk minőség kettősségében mindig tetten érhető a hatalomnak, társadalmi rendszereknek, magánynak, vagy csak úgy, a létezésnek kiszolgáltatott kisember, szorongásaival, félelmeivel, esetlenségeivel.
A versek megszólalói nem a vallomásos líra közvetlen énszólamait működtetik, hanem a magára maradt, elméjébe, érzelmeibe, tapasztalataiba zárt ember monológjait, megjegyzéseit, mindennapjait közvetítik. A humor, a groteszk irónia leginkább az Agyag és kátrány — Fényleírás kötet hosszúverseitől marad távol, ugyanakkor a camera obscura technikájára, látásmódjára is támaszkodó fényleírások, a posztindusztriális táj, környezet már-már nagyszabású panorámái Szijj költészetének legkiemelkedőbb darabjai.
