Borsos Miklós képzőművészetünk 20. századi történetének egyik legkiemelkedőbb személyisége. Alkotásaiból 2017. július 14. és szeptember 24. között rendez kiállítást a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Várkert Bazár Testőrpalotájában. A tárlat Borsos legjelentősebb alkotásain keresztül mutatja be a 20. századi magyar képzőművészet meghatározó szobrászának változatos műfajokban és anyagokban kibontakozó munkásságát.
A kiállítás anyaga tematikus elrendezésben kerül bemutatásra: a korai, archaikus szemléletű daraboktól az organikus absztrakciót képviselő érett korszakáig ívelő fő vonulat mentén külön szekciót képviselnek a festőművészi pályakezdés emlékei, művésztársaihoz, családtagjaihoz kötődő portrészobrai, zenei témájú alkotásai, a mitológiai témakör, valamint a természet világa (állatok, növények, napszakok).
Borsos pályáját festőként kezdte, de hamar áttért a szobrászatra: utolsó festményét 1933-ban készítette – feleségéről -, majd ezt követően végleg a szobrászművészet mellett kötelezte el magát, hogy az 1930-as évek közepétől márványszobraival, rézdomborításaival és érmeivel új, önálló plasztikai világot teremtsen.
„A festészettel minden izmust végigpróbáltam, míg nagyon rövid idő alatt eljutottam odáig, hogy két fekete vonal és egy pont volt a képfelületen. Ekkor valami reménytelenség ült meg. Addig mindég örömmel rajzoltam, festettem. Rájöttem a kis domborított reliefek kalapálása közben, hogy Picasso és Braque mért hagyták el oly rövid idő alatt a kubista festést. Statikus kép nem fejleszthető. A képzőművészet egy élő folyamat, ha statikussá válik, mint a bizánci, fejlődésképtelenné vált. … Ennek a megismerése következtében abbahagytam a festést és elkezdtem köveket faragni.“
Borsos Miklós a nagyszebeni kőfaragókat figyelve sajátította el a szobrászat alapjait, Győrben az aranyműves műhelyben segédkezett, megcsodálta a reneszánsz szobrokat Firenzében, és a természetet tanulmányozta Tihanyban. Egy düsseldorfi szobrász, Jupp Rübsam intenciói vezették első szobrászi munkáinak elkészítéséhez, melyek hajtogatott és kalapált rézlemezek majd rézdomborítások voltak. Mindvégig jellemző munkamódszere maradt az anyagból kiinduló technika, valamint a nyers formába belelátott kész mű.
„Nem építek, hanem az egészből bontok, illetve faragok vagy érmet vések. Tehát az egész egy blokktömb, és annyi részletet hozok felszínre, amennyivel el tudom mondani, amit akarok.”
Szobrainak tiszta formavilága, zárt szerkezete az egyiptomi és az ókori görög szobrászatot, illetve az itáliai reneszánsz mesterek munkáit idézi, de határozott körvonalak közé szorított plasztikái szervesen kapcsolódnak saját korának hasonló jellegű törekvéseihez is. Fő témáit az ember, a természet, és e kettő elválaszthatatlan egységének vizsgálata adja.
Borsos Miklós szobrai sokféle anyagból készültek: leginkább a különféle márványokat és az egyéb kőfajtákat kedvelte, mint a kemény bazalt, a trachit vagy a lágyabb mészkő, de szívesen faragott fát is, illetve öntötte bronzba plasztikáit. Mindig az adott mű tartalma határozta meg a választott anyagot, amelynek tulajdonságait a kifejezés szolgálatába állította.
Szobrászi munkáinak egy jelentős csoportját 1947-től folyamatosan készített érmei alkotják. Ennél a műfajnál is egészen a gyökerekig nyúlt vissza, és mintának a görög-római pénzeket, illetve Pisanello éremművészetét tekintette.
Borsos Miklós 1990-ben halt meg, rendezett és jól feldolgozott életművet hagyva maga után. Plasztikái az évtizedek során bekerültek számos köz- és magángyűjteménybe, 1979-ben – miután munkáinak jelentős részét a városnak adományozta – Győrben megnyílt állandó múzeuma, 2013-tól pedig a KOGART tihanyi galériája szentel állandó kiállítást műveinek.
A kiállítás kurátorai: Fertőszögi Péter, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke, és Marosvölgyi Gábor, az Alapítvány művészettörténésze
A tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és a Várkert Bazár közös szervezésében jött létre, és 2017. szeptember 24-ig látogatható.
