A Bethlen Téri Színház következő, február 10-i Párbeszéd koncertjén Kemény Zsófi és Szirtes Edina Mókus most először lép együtt színpadra. Ami várható: a slam poetry, a hegedű, a könnyűzene és a magyar népzene találkozása Halmos Bélával.
– Mi a különbség egy duó- és egy párbeszéd-koncert között?
Kemény Zsófi: A duó-koncert feltételezné, hogy együtt is csinálunk zenét, a párbeszéd-koncert pedig azt jelenti, hogy a saját dalainkat és szövegeinket játsszuk el, úgy felépítve az estet, hogy a zenék és a szövegek válaszoljanak egymásra.
Szirtes Edina Mókus: A duó, mondjuk a zenében egy olyan formációt jelölő szó, amit tudunk, hogy két hangszerre íródott. Az is nagyon izgalmas, de a párbeszéd azt hiszem, ennél szabadabb. Mint ahogy a zene maga is szabad kommunikáció, úgy a koncert is egy szabad, egy végtelen kommunikáció a két fél közt. Pont azért gondoltam, hogy ne egy zenész legyen a párom, így lesz a találkozás még izgalmasabb.
– Mi adja ennek a koncertnek a legnagyobb kihívását?
SzEM: Hogy hogyan találkozunk és hogy találunk egymásra és egymás ellen a színpadon. Mert lehet, hogy egy dal közben teljesen mást érzünk belül, s mégis valahogy találkozunk a zenében, ritmusban. Az a kihívás, hogy ne csak megfeleljünk annak, amit elvárnak tőlünk, hanem tényleg csoda történjen a színpadon. Azt szeretném, hogy a végén ne csak egy produkció legyen, hanem arra az egy órára, vagy amennyi időt együtt töltünk, picit legyen valami más, hogy történjen meg mindenkiben az a valami. És akkor lehet majd sírni, ordibálni, vigyorogni vagy csak csöndben maradni.
KZs: Nekem a színház mint előadótér. Én alapjáraton slammer vagyok, de rap-szerű számaim vannak, és ezekkel általában inkább kocsmákban szoktam fellépni, nem színpadon. Ahhoz vagyok szokva, hogy a produkciómmal egy beszélgető-nevetgélő, félig figyelő közönséget kell megfognom, kicsit tartok tőle, hogy nem lesz-e túl harsány egy színházi térben a dolog.
– Hogyan készültök, próbáltok erre?
SzEM: Hát éppen ez a kihívás, hogy hogyan kezdjünk hozzá. (Nevet.) Van jó néhány ötletem, hogy hogyan hozzuk össze a rap és a slam műfaját az általam játszott zenével.
A közös kiindulási alap pedig a költészet.
KZs: Mindenekelőtt ismerked(t)ünk egymással. És aztán alaposan átgondoltuk ezt a bizonyos „párbeszédet”. Hogy mik azok a témák, amikről mindketten szívesen gondolkodunk és beszélünk, mármint zenében-szövegben, nem kerekasztal mellett.
– Mi a legmeglepőbb és a leginspiratívabb a partneredben?
KZs: A különbözőségünk.
SzEM: Az a meglepő, hogy Zsófi ilyen félénk, pedig olyat csinál, amihez bátorság kell. És ez a leginspirálóbb is egyben.
– Számotokra mit jelent Halmos Béla széki motívuma, és hogyan köt össze benneteket?
KZs: Ha most a gyerekkori erdélyi nyaralásokkal jövök, mindenki szentimentálisnak és hatásvadásznak fog tartani. De hát ez van: anyám minden este hasonló népdalokkal altatott minket (meg egy kis Neurotickal és Trabanttal), és Erdélybe jártunk nyaralni meg tehenet fejni. Szóval nekem a népdal, azon belül az erdélyi, azon belül a széki nagyon megvan.
Kiket rejtenek ezek a városi közegből kiugró fekete és piros ruhadarabok?
SzEM: Ma itt nem tudnánk népdalokat énekelni, ha nem lett volna Bartók és Kodály, de az, hogy kikerült a népzene az iskola falai közül, ahhoz kellett ez a második generáció. Felbecsülhetetlen a hagyatékuk és valahonnan mindannyian abból táplálkozunk. De míg Bartók és Kodály a vokális dallamokat gyűjtötték, addig Halmos Béla bácsiék a hangszeres népzenét élesztették újjá. Ha ők Bartók és Kodály gyermekei, akkor mi meg az unokáik vagyunk. Valahogy mindannyian Halmos Béla bácsiék miatt vagyunk itt és ez az egész népzenei hagyomány, és amivé vált, ahogy tovább él, például most itt is, keverve más műfajokkal, ahogy belénk nevelték az elődeink iránti kiolthatatlan tiszteletet úgy az Emberek iránt, mint a gyönyörű dallamok iránt, amiket ránk hagytak.
