Szabó Máté: „A valódi cirkusz mindig a kulisszák mögött zajlik”

Szabó Máté

„Egy kapcsolat sokszor olyan, mintha egy drótkötélen mennénk egymás felé” – mondja a Cirkuszhercegnő nyári margitszigeti bemutatójára készülve a darabról Szabó Máté rendező, a Miskolci Nemzeti Színház Nádasdy Kálmán-díjas művészeti vezetője, akivel a színház és a cirkusz találkozásáról, a kulisszák mögött felsejlő világokról, a nagyoperett mibenlétéről, és a benne megjelenő szerelem természetéről beszélgettünk a Budapesti Nyári Fesztivál júliusi bemutatója kapcsán.

– A Kálmán Imre operettek rendszerint az arisztokrácia mondén világában játszódnak, legutóbb a Marica grófnő kapcsán foglalkozott a szerzővel. Erre a rendezésre hogyan készül?

– Párhuzamosan ismerkedem a cirkusz világával, noha az alapdarabban ügyesen meg van oldva, hogy a cirkusz valójában a függönyön túl, a képzeletbeli porondon zajlik, mi pedig a takarásban vagyunk. De éppen ez az izgalmas ebben, nézni, hogy mi történik ott, és persze el kell húznunk a függönyt ahhoz, hogy a cirkuszba is belássunk. A valódi cirkusz mindig a kulisszák mögött zajlik és rendkívüli, különös szempontrendszer alapján működő műfaj. A látványelemek, az artisták képessége, érlelődése, a hozott és az évek alatt kigyakorolt műsorszámok és a megszokott színházi próbaidőszak csak igen távoli rokonságban állnak egymással.

Rendkívül izgalmas kreatív-organizációs feladat a színpadi és a porondigényeket összeegyeztetni.

– A Cirkuszhercegnőnek már a műfaji megjelölésében is van valami kalandos: nagyoperett. Mitől lesz nagy egy nagyoperett?

– A nagyot lefordítva más szóval grandiózus, tehát PR-fogalom, hétköznapi nyelven viszont azt jelenti, hogy elképzelhetetlenül sokféle munka van mögötte. De, ha egy háromszereplős, vagy akár egyszemélyes monodrámára gondolok, ott sem kevesebb. Ebben az esetben inkább a hibalehetőség, a szerteágazó feladathalmaz mérete és a közönség lehengerlésére irányuló megszállott eltökéltség az, ami a műfaj elé tette ezt a mércemegjelölést.

– A felszínen a Cirkuszhercegnő is, mint valamennyi operett szerelemről és ármányról szól, de milyen kérdések foglalkoztatják a rendezőt a takarásban?

– A cirkusz metaforáján keresztül beszélhetünk a szerelemről és beszélhetünk a művészetről is, mindkét téma számára rendkívül ideális a közeg eszköztára. Az álarc, a publikum előtti magány sokszor megfogalmazott paradoxonja, a takarás szürreálisnak tűnő, mégis valóságos világa, és mindennek párhuzamba állítása az életben szükséges vagy szükségtelen zsonglőrködéssel, végtelen lehetőség arra, hogy a két világ, az akadályozott szerelem őrült szenvedélye és a sokszor tótágast álló hátsó világ találkozzon és keveredjen egymással. A kifeszített kötélen egymás felé közelítő pár képe erősen rímel a darabbéli konfliktusra, ugyanakkor az álarc, a társadalmi összeegyeztethetetlenség okából elrejtett valóság konfliktusa kellőképpen kidomborodik a zenében is. Éppen ezért olyan világban gondolkodunk, ahol kellő rugalmassággal jelenhet meg a cirkusz mindenhol.

– Kinek és mivel ajánlaná a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadását?

– Egy kapcsolat sokszor olyan, mintha egy drótkötélen mennénk egymás felé. Akiket érdekel, hogy mi a megoldás, azoknak mindenképpen ajánlom!

Kálmán Imre népszerű és látványos Cirkuszhercegnő című operettjének új, nagyszabású bemutatója két alkalommal, 2018. július 20-án és 21-én látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A bemutató a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház együttműködésében jön létre.

További információk és jegyvásárlás a Szabad Tér Színház honlapján