Kiss József: „Aki Mozartot jól tudja játszani, az ura a hangszerének”

Kiss József - forrás: Pannon Filharmonikusok

A Pannon Filharmonikusok Kiss József oboaművésszel, a magyar oboisták legendás detmoldi professzorával játszik május 9-én, a Kodály Központban. Érdekes kapcsolat a zenekar és a művész között, hogy Kiss József tanítványaként diplomázik ebben az évadban Győri András, akit egy évtizede a Mesterek és Tanítványaik sorozat első koncertjén, még gyermekként ismerhetett meg a pécsi közönség.

– Milyen a kapcsolata a Pannon Filharmonikusokkal?

– Az együttessel először 2014. április 4-én koncerteztem a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Zeneakadémia Nagytermében. Szólistaként Richard Strauss Oboaversenyét játszottam, Bogányi Tibor vezényletével. A koncert nagyon jól sikerült, Horváth Zsolt igazgató úr rögtön utána jelezte, hogy szívesen folytatná az együttműködést, amit én örömmel fogadtam. Aztán ez valamiért most, öt évvel később realizálódott. A zenekar kiváló és nagyon rugalmas. Néhány kollégát már korábbról jól ismertem. Ha jól emlékszem, azóta kétszer is meghívtak a belső próbajátékokra zsűrizni, tehát nyugodtan kijelenthetem, hogy a viszonyom a zenekarral jó, mondhatni baráti.

– Hogyan választotta hangszeréül az oboát?

– Ez számomra is mindig érdekes, hogy milyen okból vagy inspirációból döntenek a profi vagy amatőr zenészek egy-egy hangszer tanulása mellett. Többnyire egészen triviálisan a hangjának szépsége fogja meg az illetőt. Az én esetemben is a hang volt a meghatározó, de fura módon, nem az oboára egyébként általában jellemző lágy, behízelgő, olvadékony hangszín, hanem egy karakter, ami szintén benne rejlik a hangszerben. Az történt, hogy egy általános iskolai énekórán − lehettem akkor 11-12 éves − a kötelező zenehallgatás keretében éppen Prokofjev Péter és a farkas című műve került sorra. Hallgattuk a különböző szereplőket megszemélyesítő-megjelenítő hangszereket − a macskát a klarinét játssza, a kismadarat a fuvola, a farkast a kürtök, a nagyapót a fagott, Pétert a vonósok. Hát, én a kismadarat meg nagyapót jópofának és beazonosíthatónak találtam, a többit nem igazán.

Ide kapcsolódik:
Látta már Prokofjevet alkotás közben? - Video

Aztán jött a kacsa, az oboa. Szinte felugrottam a helyemről, hogy igen, ez pont olyan, ez tényleg kacsa! Én oboázni akarok. Sokat voltam falun a nagyszüleimnél, körülvéve mindenféle háziállatokkal, úgyhogy nagyon élt bennem a kacsák hangja. Később aztán megtudtam, hogy ahogyan a felvételen az oboista játszott, az nem az oboázás csúcsa, csak nagyon alkalmas volt a karakter kidomborítására.

– Az oboa a zenekarban is sokszor kerül szólisztikus szerepbe. Mennyiben más egy versenyművet játszani?

– A szólózás és a zenekari oboajáték annyiban hasonlítanak egymáshoz, hogy a szólókat a zenekarban is átütően, személyiségünket is beleadva kell megformálni, de egy-két kivételtől eltekintve a zenekarban jobban kell alkalmazkodnunk a karmesterhez és a többi hangszerhez. A másik lényeges különbség, hogy a zenekari szólók hossza, időtartama sokkal rövidebb, mint egy versenyműé, ezért fizikailag is kevésbé fárasztóak. A májusi koncerten Mozartot játszom, akinek a

zenéjét általában, így az oboaversenyt is nagyon szeretem. Előadni és tanítani is. Rendkívül fontos mű az oboisták számára, hiszen ez Mozart egyetlen versenyműve a hangszerünkre.

A zenekari próbajátékokra egyébként világszerte minden hangszeren kötelező Mozart-művet vinni. Aki Mozartot jól tud játszani, az ura a hangszerének.

– Gilbert Vargával dolgozott már együtt?

– Az évszámra pontosan nem emlékszem, 1992-93 lehetett, amikor Gilbert Vargával játszottam az akkor még Állami Hangversenyzenekarral az Operában, ahol Kocsis Zoltán mint meghívott szólista lépett fel. Gilbert Varga fantasztikusan együttműködött a zenekarral, és nagyszerű koncertet dirigált. Örömre szolgál az is, hogy a Detmoldi Zeneművészeti Főiskolának – ahol tíz éve dolgozom oboaprofesszorként – az ő édesapja, Varga Tibor világhírű hegedűművész meghatározó egyénisége volt. Sőt, a nevéhez fűződik a Detmolder Kammerorchester alapítása is. Sajnos én vele már nem dolgozhattam együtt, ezért is fontos, hogy Gilberttel mégis sikerül.

Ide kapcsolódik:
Gilbert Varga: „A PFZ hangzása homogén, mégis ezer színben pompázik"

– Milyen viszonyban van jelenlegi életében a tanítás és a koncertfeladatok?

– A zenekari munkát a tanítás érdekében 27 év után, 2009-ben befejeztem. Akkor kerültem Detmoldba. Előtte már 1997 óta tanítottam a Zeneakadémián, de 10 éve mindenképpen a tanítás játssza a főszerepet, és az életem hátralévő aktív szakaszában is így lesz. A kamarazene is aktívan jelen van, főként Detmoldban és néha itthon. A szólózás már a hangszer sajátosságából adódóan is kevésbé, de évi egy-két felkérést még elvállalok.

– Mennyi időt tölt gyakorlással, vannak rituáléi?

– A gyakorlási rituálék erősen megváltoznak, ha valaki fúvós hangszeren felhagy a zenekari munkával, ami napi szinten állandó felkészültségi szintet és kondíciót feltételez. A tanítási munka és egyéb főiskolai szervezeti feladatok, valamint a család mellett az egyes projektekre való gyakorlás, felkészülés sokkal inkább szakaszos, etapokra osztott mint rendszeres, amit szintén meg kellett tanulni. Az idő, amit ráfordítok, így nehezen kiszámolható. Mikor mennyi időm van, de amikor már közeledik a koncert, sűrítek, és egy „komoly” gyakorlásnak számomra három óra az időtartama.

Milyen tervei vannak a közeljövőt illetően?

– Rendszeresen tartok mesterkurzust a Debreceni Nyári Akadémián. Fontosnak gondolom, hogy megmaradjon a kapcsolatom a magyar oboás társadalommal, és annak, aki szeretne esetleg valamilyen formában − ERASMUS, vagy normál keretek között − külföldön és nálam tanulni, tudjak segíteni. Detmoldban háromévente tartunk a fúvósoknak nyári akadémiát, ugyanakkor én magam nem szervezek sem koncertet sem kurzust, nem vagyok az a típus. Van azonban egy izgalmas dolog, aminek részt veszek a szervezésében és részben ötletgazdája is vagyok. Ez egy kamarazenei projekt a budapesti Zeneakadémia és a detmoldi Főiskola hallgatóival és tanáraival közösen, amelynek keretében a hallgatók rövidebb időre ellátogathatnak egymás intézményeibe, hogy tapasztalatot, gyakorlatot szerezhessenek.