Mester Viktória számos ismert és jelentős operaszerepet maga mögött tudhat már, többek között Carmenként is sikereket ért el. Most Gertrúd szerepének megformálására készül. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 19-én, az államalapítás ünnepének előestéjén kerül bemutatásra a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila rendezésében a Bánk bán című opera, melynek kapcsán az operaénekesnőt többek között arról is kérdeztük, milyen érzésekkel készül a szerepre.
– A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Gertrúd szerepét alakítod majd. Könnyen közel került hozzád ez a karakter?
– Igen, mert nagyon sokrétű, összetett, igazi nő. A Bánk bán szereplői nem csak jók, vagy csak rosszak, mindenkinek, a magyaroknak és a merániaknak is megvan a saját igazsága. Éppen a rendező, Vidnyánszky Attila mondta ezt már az első próbán, aminek nagyon megörültem, mert én is épp így láttam. Gertrúd sem csak az a szigorú, gonosz nagyasszony. Nagyon fontosak neki az övéi. Halálakor is a gyermekeit hívja, és folyton a saját testvérének, Ottónak akar kedvezni. Igazából Biberach és Ottó az igazi bajkeverők, Gertrúd sokszor nem is tud a sötét dolgaikról, például Melinda meggyalázásáról.
– Szeretsz szabadtéri színpadokon énekelni?
– A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon még soha nem énekeltem, ez lesz a debütálásom ott, de Szegeden és a Városmajorban már igen, és mindig nagy élmény a csillagos ég alatt énekelni. Különleges, misztikus hangulata van. Bár az operaénekesek többségéhez hasonlóan a mikroporttal én sem vagyok nagy barátságban, mert nem a testünkből, hanem egy dobozból szól a hang. Ilyenkor nem a saját kezünkben, hanem a hangosítás kezében van a sorsunk.
– Mezzoszopránként könnyebb kikacsintgatni más műfajok felé is. A Romeo és Júlia című musical jubileumi előadásában például te játszottad a Dajkát. Milyen a kapcsolatod azzal a műfajjal?
– A Zeneakadémia előtt fél évig jártam egy musical tanodába, de az soha nem volt az én közegem. Viszont ott ismerkedtem meg Kővári Judittal, a későbbi énektanárommal, aki segített felkészülni, és a következő évet már az akadémián kezdtem el. Csak a Rómeó és Júliában énekeltem ebben a műfajban. Nagyon profi csapat volt, nagyszerű emberek, akikkel szerettem együtt dolgozni, ráadásul a szerep is szép, érzelmes, szinte anyaszerep, ami a szívemhez is közel állt most, hogy anyuka lettem. Kellemes kis kalandozás volt, semmi több. Számomra gyermekkorom óta az opera az igazi nagy szerelem.
– Amiről csak a kislányod kedvéért vagy hajlandó részben lemondani?
– Igen, ezt a kettőt sokszor nagyon nehéz összeegyeztetni. Hiába bolondulok a szakmámért, ha nem éneklek, szinte haldoklom, amikor ott van egy csodálatos lélek, akinek én vagyok az anyukája, és számít rám! Nagyon erős harcok zajlanak emiatt az emberben. Elindul a próbafolyamat, és sokszor szétszakad a lelked, mert imádod, amit csinálsz, de nem akarod, hogy a gyereked nélküled nőjön fel! Ha ő nem lenne, reggeltől estig énekelnék, mindent elvállalnék. De most már válogatok, és sokszor megszakad a szívem, amikor lemondok egy-egy külföldi fellépési lehetőségről. De meg kell tennem, miatta és magam miatt is, mert ha nem lehetek mellette, éppúgy elvonási tüneteim vannak, mintha nem énekelhetnék.
– Az elmúlt hónapok viszont gondolom elsősorban a családról szóltak.
– Viszonylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a Szentendrei-szigeten, igazi Édenkertben lakunk. Nagyjából másfél hónapig jó volt ez a pihenés, de utána egyre nehezebben viseltük az éneklés hiányát. Készítettünk néhány videot, mert egyszerűen meg kellett nyilatkoznunk valahogy, de azért az messze nem volt az igazi. Óriási örömöt éreztem, amikor felhívtak Szegedről, hogy mégis lesz az Agrippina. Hihetetlenül jól esett beleugrani egy intenzív munkába! Igaz, olyan fáradt voltam, hogy azt se tudtam, fiú vagyok-e, vagy lány, de nagyon élveztem, hogy újra tanulhatok, dolgozhatok, hogy szeretjük egymást és jó a produkció, sikerünk van. Ez egész egyszerűen benne van az ember vérkeringésében, muszáj dolgozni!
