A Magyar Színházi Társaság „színházvezetési szabadegyeteme”, a Csináljunk színházat! október 12-i vendégei a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója, Berzsenyi Bellaagh Ádám, valamint a tatabányai Jászai Mari Színházat vezető Crespo Rodrigo voltak. A beszélgetést ezúttal is Csizmadia Tibor vezette.
Sok hasonlóság van a két színházban, már a földrajzi elhelyezkedésből adódóan is, hiszen mindkét város közel esik Budapesthez. A jelenben és a múltban is találunk közös pontokat: mindkettő történetében jelentős szerepet játszott Éless Béla, mindkét színház közművelődési intézménnyel van kisebb-nagyobb mértékben társbérletben, és az elmúlt évtizedekben strukturálisan és a finanszírozás tekintetében is mindkét helyen jelentős átalakulások történtek.
Tatabányán 2014, Budaörsön 2015 óta van állandó társulat. Mindkét igazgató fiatal, és mindketten viszonylag rövid ideje vannak teátrumukban: Crespo Rodrigo 2011 óta igazgatja a tatabányai színházat, Berzsenyi Bellaagh Ádám pedig 2013-ban került Budaörsre, ahol öt évig művészeti vezető volt, 2018 óta pedig igazgató. Kis színházakról beszélünk, a társulatok színészek számát tekintve azonos méretűek: mindkét helyen tíz művész tag; velük együtt Tatabányán összesen 68, Budaörsön pedig 55 dolgozója van a színháznak. Annak ellenére, hogy a művészek nem helyiek, hanem Budapestről ingáznak, a városok, a fennntartók és a nézők is magukénak érzik a színházat, és a fenntartó pedig művészi szabadságot biztosít a vezetőknek.
Crespo Rodrigo színész, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező, máshonnan és máshogyan indultak, de egyikőjükben sem egyetlen pillanat alatt, hanem egy folyamat eredményeként alakult ki a színházvezetői ambíció. Az igazgatói pályázat megnyerése azonban több dologgal szembesítette őket. A tatabányai színész-vezető ezt így foglalta össze: „Amikor az ember pályázik, nem is tudja, mi mindennel kell foglalkozni. Még akkor sem, ha adott esetben egész életét a színházban töltötte, és látott egy csomó munkafolyamatot. A kocka és a gömb kettősségét kell egyensúlyba hozni a színházigazgatásban: a kocka az irodasor, a törvények által szabályozott működés, a gömb pedig a színházcsinálás lényege, ami a próbateremben van.” Crespo Rodrigo megerősítette, ez nem könnyű, mint ahogy az sem könnyű, hogy a határokat a próbateremben kijelöljék. Ott ő ugyanúgy egy a többiek közül, nem pedig igazgató.
Csökkentett mértékben, de mindketten művelik tovább eredeti szakmájukat. Ezt egy színésznek, mint kiderült, könnyebb egyeztetni, mert a hathetes próbaidőszak intenzitása kisebb, mint egy rendező igénybevétele, hiszen neki egy-egy produkció előkészítése is komoly időbeli ráfordítással jár. Elmondták, egyikőjük sem élte meg úgy, hogy színészi vagy rendezői karrierjüket az igazgatás visszavetné, inkább a szakmai nyereséget emelték ki. Berzsenyi Bellaagh Ádám úgy fogalmazott, a meghívott rendezőkkel folytatott hosszú, mély előkészítő beszélgetésekből nagyon sokat kap, tanult és tanul folyamatosan. „Ez egy kicsit kiváltja azt, amit vesztettem” – tette hozzá.
Tatabányán és Budaörsön is vannak visszatérő vendégek, akikkel hosszabb távú a szakmai kapcsolat. Egy új alkotó érkezését komoly ismerkedési folyamat előzi meg, így kifejezetten a társulatra készülhet egy-egy előadás. A társulatszervezés és a repertoártervezés területén mindkét igazgató kiemelte a színészcentrikusságot, azt, hogy a társulatra keresnek darabokat, a vendégek meghívásakor pedig – legyenek azok színészek vagy rendezők – nem a PR-, hanem a szakmai szempontok számítanak. A minőségi előadások, a pozitív élmények a nézőkben bizalmat és kíváncsiságot építenek, emiatt lehet egy igazgatónak szokatlanul bevállalósnak lenni, azaz műsorra lehet tűzni ismeretlen darabot, és bérleteladási csúcsokat eredményezően lehet tervezni akár ismeretlen címekkel teli, kortárs művekből álló évadot is.
Mindkét színház életkorilag széles repertoárral dolgozik, és nagy hangsúlyt fektet a nézői utánpótlásnevelésre, ami Tatabányán évadonként 10-12 produkciót jelent. Ezeket jórészt független társulatok készítik, amit Crespo Rodrigo a társulat méretéből fakadó emberi és anyagi erőforráshiány mellett azzal is indokolt, hogy ezek az alkotók pontosan ismerik a gyerekközönség igényeit. A független társulatok Tatabányán a MOST Feszten vannak jelen, és Budaörshöz hasonlóan koprodukciós partnerként is megjelennek.
Mint kiderült, mindkét igazgató rendszeresen jár színházba, így merítve ötleteket, inspirációt például arra, kikkel dolgozzanak, és figyelemmel kísérik a színész- és rendezőhallgatók egyetemi munkáit is. A Ha átléped a küszöbünk című vizsgaelőadásból Crespo Rodrigo szerint kiderül, hogy a kreativitást, a beszédtechnikát, az énektechnikát, a hangszeres tudást vagy a mozgást tekintve is megfelelő munka folyik az egyetemen. „Ha valaki azt megnézi, nem hiszem, hogy azt mondja, ott olyan oktatás folyik, ami nem méltó az intézményhez, vagy nem tudna onnan szerződtetni színészeket” – szögezte le. Berzsenyi Bellaagh Ádám tanulmányait külföldön, Svédországban, Nagy-Britanniában, Németországban, az Egyesült Államokban végezte, ezért más nézőpontból figyelheti az oktatást. Komoly értéknek tartja a Vas utcai mikroklímát és egyáltalán: a magyar színházi életet, amelynek véleménye szerint a nyelvből és a méretéből adódóan is van egy „elképesztően különleges, érdekes, gazdag és egymást folyamatosan termékenyítő világa. Nagyon kéne rá vigyázni, és nem volna szabad hagyni, hogy szétessen, erodálódjon, lecsökkenjen, kisebb legyen, szegényebb legyen” – mondta, és hozzátette, aggasztják őt a jelenlegi folyamatok.
A Csináljunk színházat! következő beszélgetésére november 9-én 17 órai kezdettel kerül sor a FUGA – Budapesti Építészeti Központban, Csizmadia Tibor vendége két színházalapító, Jordán Tamás és Mácsai Pál lesz. A beszélgetéssorozatot az NKA támogatja.
