A Pécsi Nemzeti Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház vezetésére az elmúlt év végén írtak ki pályázatot. A két újonnan kinevezett igazgató, Lipics Zsolt, illetve Szabó Tibor belülről, a társulat színművész tagjaként adták be pályázatukat. Márciusban ők voltak a Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozának vendégei, akiket Csizmadia Tibor motivációikról és terveikről is kérdezett.
Lipics Zsolt elmondta, alaposan átgondolta, belevágjon-e a pályázatba, még akkor is, ha korábban már többen felvetették neki, hogy el tudnák őt képzelni a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójaként. Szabó Tibor hasonló élményekről számolt be, hozzátéve, hogy minden alkalommal úgy válaszolt a felvetésre, hogy csak akkor pályázik, ha a körülmények úgy hozzák. Neki ez alkalommal az adott lökést, hogy a társulat kérte meg őt, hogy pályázzon.
Mindketten megerősítették, hogy a jelenlegi vírushelyzetben igazgatóként a hosszabb táv fogalma nem létezik, szinte kizárólag napi szintű döntéseket hoznak. Az évados vagy a teljes ciklusra vonatkozó gondolkodásban azonban segítőik vannak: Lipics Zsoltot művészeti vezetőként Vidákovics Szláven, Szabó Tibort pedig művészeti tanács segíti, amelynek tagja Horváth Csaba, Kiss Csaba, Nagy Cili, Nagy Péter István és Sardar Tagirovsky segíti. Abban is azonos véleményt képviselnek, hogy a rendezést nem ambicionálják, és színészi pályájukat sem fogják a következő években előtérbe helyezni, csak az intézményvezetésre koncentrálnak.
Mindketten leszögezték, hogy építenek az elődök munkájára, és a jelenlegi társulat helyzetbe hozása a cél. Pécsett a változást apróbb lépésekben, a fokozatosság elve mentén tervezi Lipics Zsolt, már csak azért is, mert a színházban mintegy kétszázan dolgoznak, és az ő egzisztenciájukat nem szabad veszélybe sodorni. „Lassú, fokozatos átmenettel szeretnénk dolgozni. Régi, már bevált rendezőket is fogunk hívni az első évadunkban, és utána szeretnénk folyamatosan új embereket, új rendezőket, művészeket megnyerni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a potenciális új kollégákat először vendégként hívná meg, hogy megnézzék, mennyire találnak közös hangot a társulattal, hogyan találják meg a helyüket a színházban és a városban. Egyetértett kollégájával, aki szerint nekik, színházvezetőnk kell biztosítani az új impulzusokat, kihívásokat a társulat, illetve azok számára, akik elkötelezték magukat nemcsak a színház, hanem a város mellett is, nem pedig afelé vinni a színházi struktúrát, hogy a művészek néhány évente színházat, várost váltsanak.
Miközben Szombathelyen egészen más a változás léptéke. Szabó Tibor beszámolt arról, hogy a következő évadban csak olyan rendező fog a színházban dolgozni, aki addig még nem. Lezajlott már egy színésztréning és további workshopokat terveznek. Miközben Szabó Tibor leszögezte, hogy elsősorban azokra van tekintettel, akik a jelenlegi tagok, de a testtudatosság irányában szeretnék újraépíteni a társulatot, ami azt is jelenti, hogy meg kell nézni, az új irányra kiben van képesség, hajlandóság, befogadókészség.
Különbség mutatkozott viszont a tekintetében, hogy
Lipics Zsolt: Ha következő öt évben sikerül valami jót csinálni, felépíteni valami olyat, ami a társulatnak jó, és a pécsi publikum is szeretni fogja, akkor talán majd következik a folytatás, de. Nagyon racionális ember vagyok, és elsősorban én ebben az öt évben gondolkodom.
Lipics Zsolt: Nem számszerűsíthető. Ha szívesen jönne a publikum a színházba, agóra legyen a színház, egy olyan hely, ahova bármikor érdemes elmenni, vagy csak előtte megállni, mert hátha történik valami. Én erre vágyom. Feltett szándékunk, hogy jó minőségű előadásokkal rukkoljunk ki, ami elsősorban a publikum tetszését vívja ki. Nekem ez a legfontosabb. Ha a szakma is elismer minket, néhány erre vetődő kritikus ne adj isten, talán jót ír rólunk, annak nagyon fogunk örülni, de én elsősorban a pécsi közönségre számítok az elkövetkező évben.
Lipics Zsolt: A bérlet kialakításánál és a jegyértékesítésnél most még inkább új, kreatív ötletekre és új technikák bevezetésére is szükség lesz. A kereslet-kínálat alapon kell működtetni a színházakat, ha visszatérhetünk a régi kerékvágásba, a színházakat, de én nagyon bizakodó vagyok abban, hogy egy eufórikus állapot fog bekövetkezni, amikor végre színpadra állhatunk. Visszatérve a kérdésedre: a két rendszer kombinációjában látom a lehetőséget.
Szabó Tibor: Lehet most tervezni egyáltalán? Egyelőre csak egy ciklusban gondolkodom. De mit hoz a jövő? Én nem fogom ambicionálni mindenáron, hogy folytassam. Sok minden befolyásolja ezt. Egyrészt az, hogy elértük-e a célunkat, el tudtuk-e indítani azon az úton a színházat, amit tervezünk. Másrészt pedig én ambicionálnám azt, hogy nyerjünk meg fiatalabb szakembereket az intézményvezetésre, hiszen én is túl vagyok a hatvanon, és egy picit emiatt rosszul is érzem magam. Őszintén szólva a művészeti tanács összetételétől azt remélem, hogy akár közülük lehet majd valaki, aki öt év múlva folytatja azt a munkát, amit mi most elkezdünk, vagy akár a közösen kiválasztott és idecsábított fiatalabb generációt képviselő szakemberek lehetnek az utódaink. Én nagyon remélem, hogy ez így fog alakulni.
Ami pedig a számszerűsítést illeti: nekünk most elsősorban, nemcsak egy új nézőréteget kell becsalogassunk a színházba, akik valamilyen okból nem jöttek eddig a Weöres Sándor Színház előadásaira, hanem most, leginkább a pandémia miatt, azokat is vissza kell csalogatnunk és csábítanunk, akik eddig hűségesek voltak hozzánk az elmúlt 10-12 évben. Nagyon sok bérletet veszítettünk és jegyes nézőt is. Én bízom benne, Zsolt pedig nagyon optimista, hogy nagy európai eufória lesz valamikor, és özönleni fog a nép a színházba. Akkor lehet, hogy elég lesz a jegyeladás, és nem kell a bérletrendszer.
Szabó Tibor: Amiben folytonosság lesz, és ezt meg tudom ígérni, az a minőségre való törekvés.
Csizmadia Tibor: Földrajzilag is meghatározott egy színház helyzete. Az is meghatározó, hogy milyen messze van a fővárostól, de az is, hogy milyen országhatár közelében van.
Lipics Zsolt: Kifejezetten nincs, de mivel Eszéken is van operajátszás, annak nagyon örülnénk, ha a két város tudna kooperálni. Nekünk is van operatagozatunk, amit Gulyás Dénes vezet zeneigazgatóként, és arról már beszéltünk, hogy mindenképpen elmegyünk Eszékre, hogy elinduljon egy párbeszéd az együttműködésről. Ez a pályázatomban is szerepelt. Amire a kérdésed vonatkozott, azért nincs, mert van Pécsen horvát színház, Szekszárdon német színház, a Deutsche Bühne. De ahogy a pályázatban leírtam, és ezt nagyon komolyan is gondolom, ezekkel az intézményekkel folytatott párbeszéd során szeretném a műsortervet kialakítani. Nem szeretném elvenni más kenyerét, egymás elől elszívni a levegőt. Pécs kulturális szempontból egy rendkívül sokszínű a város. Itt több színház van, és igyekszem majd a színházat úgy vezetni, hogy azt a szerepet töltse be, amit kifejezetten a Pécsi Nemzeti Színháznak kell betöltenie. A többi profilt meghagyom a többi színháznak, hogy az ő munkájukat ne nehezítsem, és ahogy az előbb fogalmaztam, ne szívjuk el előlük a levegőt, sőt, segítsük egymást. Arra is vannak már terveink, hogyan tudunk együttműködni, egymást felemelni, egymást segíteni.
Szabó Tibor: tizenöt kilométer határ, és ott van Felsőőr, Alsóőr, ahol azért még, mondhatni, jelentős számban élnek magyarok, viszont tudomásom szerint még nem volt feltérképezve az, hogy milyen színházi igényük lenne. A legközelebbi professzionális színház a határ túloldalán Grazban van. Érdekünk feltérképezni ezt a részt is annak érdekében, hogy mit tudunk vele kezdeni. Ott van a soproni példa, akik a Barlangszínházban évek óta operettműsorokat készítenek nyaranta, és van egy osztrák vállalkozó, aki tömegesen szállítja az osztrák nézőteret, mert német nyelven prezentálják ezeket a műsorokat a soproniak. Azt nem tudom, hogy gondolkodjak-e hasonlóban, de majd az élet magával hozza.
Lipics Zsolt: Itt van egy óriási egyetemista bázis, és nagyon sok külföldi diák tanul itt. Azon töröm a fejemet, hogy az esetleg angol nyelvű előadást játsszunk, mint ahogy annak idején a Merlin Színházban is voltak angol nyelvű előadások. Megpróbáljuk itt Pécsen is, bár kisebb a város, de van ez irányú ötletünk és törekvésünk.
Társulatszervezési elv
Lipics Zsolt: Nekem nagyon fontosak az itt lévők. Én úgy vettem át a színházat, hogy az itt lévők biztonságban legyenek, hogy ők jó szerepekhez jussanak. Én elsősorban abban gondolkozom, hogy először talán vendégként hívni az új reménybeli társulati tagot, és akinek megtetszik az itteni munka, a légkör, a város, a színház miliője, akkor természetesen szerződjön is ide.
A pandémia elmúlik, jön a katarzis, és attól kezdve minden szép és minden jó lesz, vagy ahogy Zsolt kicsit korábban fogalmazott, eufória tör ki?
Lipics Zsolt: Azért, hogy ne maradjunk ki a sorból, és azért is, hogy megnézzük, mennyire kíváncsiak ránk a kedves nézők, egy előadást rögzítettünk három kamerával. Eddig erre nem volt gyakorlat. Ezt hamarosan elérhetővé tesszük online, és kíváncsiak vagyunk, hányan igénylik ezt a formáját a színháznak, amit az én véleményem szerint nem nevezhetünk színháznak, ez egy teljesen más műfaj lesz, ha esetleg így marad. De maradjon így. A nagy nehézség az, hogyan ápoljuk a társulat lelkét különböző munkákkal. Mi például most, ha nem kell esetleg megint teljesen bezárnunk a vírushelyzetre való tekintettel, felújító próbákat tartunk, karbantartjuk a díszleteket, jelmezeket.. De online tartalmakkal készülünk. Eddig is voltak, nemsokára viszont egy műsorozattal jelentkezünk.
Szabó Tibor: Én azt látom, Zsolt megint optimistább egy kicsit, mint én. Ő még hisz abban, hogy valamikor nyitás lesz ebben az évadban, nekem egyre inkább az az érzésem, hogy „elmegy a levesbe” ez az évad, és egyre inkább arra készülünk fel, hogy a bérletes tartozásainkat online módon tudjuk le. Ha ez nem sikerül, nem tudunk új évadot kezdeni, mert visszük magunkkal ezt az adóssággal teli batyut a következő évadra, és akkor minden eltolódik, tehát ebben az esetben minden, amit a következő évadra tervezünk, csak esetleges. Caragiale Farsangja, amit Mohácsi rendez. Azért a jelen idő, mert habár volt januárban egy munkabemutató, de csak a kétharmadából, mert nem tudta befejezni. Az még befejezésre vár, április második felére tervezzük. Ezt az előadást tervezzük, hogy kivisszük szabadtérre – lehet, hogy ma innen tudja meg –,amennyiben nyitás lesz. Gondolom, elsősorban a szabadtéri rendezvények számára lesz ez lehetséges, és erről az előadásról tudjuk elképzelni leginkább, hogy szabadtériesítjük. Kivinnénk akár a színházunk mellett lévő parkolóba, vagy valami olyan helyszínre, ahol ez játszható, mert ez egy bővérű, zajos előadás tud lenni, ami egy kicsit elvarázsolja a szabadtéri nézőt is.
Csizmadia Tibor: Előző beszélgetőtársaim, akik szintén pályáztak, de végül is nem kapták meg ezt a pozíciót, azt állították, politikai ellenszélben pályáztak. Ti hogy érzitek: ti politikai hátszélben pályáztatok?
Lipics Zsolt: a politika, amióta világ a világ, mindig beleszólt a színházigazgató-választásba. Ez egy városi, illetve minisztériumi, közös fenntartású intézmény. Politikusok döntenek végül, ezért biztos volt a dologban politika, és ez egy nagyon sok szereplő által összeállított történet.
Szabó Tibor: Az, hogy a politika beleszól, borzasztó, de már a Covid-helyzetet és a vakcinakérdés is át van politizálva, és nem a józan paraszt eszünkre hallgatunk, hanem mindenféle egyéb befolyás szerint döntünk jól vagy rosszul. Bár nemes ellenfelem azt mondta a korábbi beszélgetésben, amit velük folytattál, hogy nem gondolták volna, hogy az SZFE-botrány után a kormányzat felvállal még egy botrányt, én állítom, hogy Szombathelyen nem volt botrány.
Szabó Tibor: én tulajdonképpen konszenzusos jelölt voltam olyan értelemben – és ez gyanús is lehet –, hogy mindenki számára elfogadható voltam és vagyok. Ezt maga a városvezetés is a tudomásomra hozta. Nyilván ők is érdeklődtek, beszélgettek városon belül is, politikai pártállástól függetlenül, és elmarasztaló szót nem hallottak a személyemmel kapcsoltban. Tehát mindenki el tudta képzelni azt, hogy Jordán munkáját én vigyem tovább, a színház vezetését én vegyem át. Én a társadalmi konszenzus híve vagyok, ezt valószínűleg a döntéshozók is felismerték, azért is lettem én a befutó.
