Papageno Radio
- hirdetés -
Promóció Idén is megrendezik az ingyenes Bach Bridges Fesztivált

Idén is megrendezik az ingyenes Bach Bridges Fesztivált

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Bach Bridges Fesztivált a Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek és az Eszterházy Károly Egyetem művésztanárainak közreműködésével. Az idei, június 7-9. között rendezett fesztivált a két zeneszerző óriásnak, Bachnak és Beethovennek, illetve kortársaiknak szentelik.

- hirdetés -

A hagyományokhoz híven minden koncertet Szabó Csaba zsoltárai vezetnek fel, mely művek az Erdélyi Magyar Harmóniás Énekek a 18. századból című gyűjteményben szerepelnek.

- hirdetés -

A Bach Bridges zenei program a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam brácsaművésze, Michael Gieler és Szabó Péter, Liszt-díjas gordonkaművész, a BFZ szólócsellistája kezdeményezésére jött létre 2017-ben.

A célja, hogy egy-egy ország muzsikusainak a közreműködésével Európa több országában rendezzenek koncertsorozatokat, a későbbiek során oktatási, illetve a klasszikus és a kortárs zenét népszerűsítő, ismeretterjesztő programokat.

Johann Sebastian Bach 300 éve az ihlet és a vigasz forrása a zeneszerzők és zenekedvelők számára egyaránt.

Vitathatatlanul ő minden idők legnagyobb befolyást gyakorló zeneszerzője, művészete segít a klasszikus zene megértésében.

Ide kapcsolódik:
Elkészült Johann Sebastian Bach eddigi legélethűbb portréja

A koncertsorozatok középpontjában Bach zenéje áll, de bemutatják a barokk kor más műveit is, illetve olyan későbbi korok zeneszerzőinek a darabjait is műsorra tűzik, akikre Bach művészete hatással volt, így a jelen kor komponistáinak a munkáit is hallhatja a közönség. A Bach Bridges Fesztivál programja eddig két alkalommal valósult meg a Budapest Music Centerben, 2017-ben és 2018-ban az a 3 koncertből álló sorozat, melyen a Budapesti Fesztiválzenekar és az Amszterdami Concertgebouw Zenekar szólistái muzsikáltak együtt.

Szabó Péter - forrás: a művész honlapja
Szabó Péter – forrás: a művész honlapja

A harmadik Bach Bridges Fesztivál a Budapesti Fesztiválzenekar szólistái és az egri Eszterházy Károly Egyetem Ének-zenei tanszék művésztanárainak a közreműködésével valósul meg 2021. június 7. és június 9. között. Az idei fesztivált a két zeneszerző óriásnak, Bachnak és Beethovennek illetve kortársaiknak szentelik.

BACH BRIDGES FESZTIVÁL@Eszterházy

2021. június 7. 19:00

Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kápolna, Eger Eszterházy tér 1.

BACH BRIDGES I. Concertante

  • G. B. Sammartini: G-Dúr szimfónia vonósokra és continuora IGS 8
  • F. Couperin: Pieces en concert gordonkára és vonósokra
  • A. Vivaldi: g-moll versenymű két gordonkára, vonósokra és basso continuora, RV 531
  • G. B. Sammartini: Á-Dúr szimfónia vonósokra és continuora JC62

2021. június 8. 19:00

Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kápolna, Eger Eszterházy tér 1.

Bach Bridges II. Crossing Borders

  • Dvořák: F-dúr („Amerikai”) vonósnégyes op.96
  • Strauss – Schönberg: Rosen aus dem Süden op.388
  • Strauss – Webern: Schatzwalzer op.418

2021. június 9. 19:00

Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kápolna, Eger Eszterházy tér 1.

Bach Bridges III. Big Classics

  • Beethoven: 3. (c-moll) zongoratrió Op.1 No.3
  • Schumann: 6 tanulmány kánon formában Op.56

Fellépnek: Asztalos Bence (II.- III.), Devich Gergely (I.), Gábos Judit (II. – III.), Iván Tímea (I.- II.), Juhász Barna (I.- II.), Lénárt Ágota (II.), Liptai Gabriella (I.), Molnár Noémi (I.- II.), Szabó Péter (I.-II.-III.), Várallyay Ágnes (I.)

A Bach Bridges Fesztiválra a belépés ingyenes, de felajánlásokat a helyszínen szívesen elfogadnak.

* A Bach Bridges@Eszterházy Fesztivál a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság és
az egri Eszterházy Károly Egyetem Ének-zenei tanszékének a közös
szervezése.

* A Fesztivált az NKA Miniszteri kerete támogatja.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!