A Kraft a SÍN Művészeti Központ workshopsorozata és egyéni konzultációs programja, amely az Imre Zoltán Program (IZP) keretében valósul meg. A tudásátadást és a szakmai ismeretek bővítését célzó, a hosszú távú karrierépítést elősegítő, a hazai előadó-művészeti területen egyedülálló és hiánypótló kezdeményezésről Rácz Anikóval, a SÍN  munkatársával és Lukács Levente táncművésszel, művészeti menedzserrel a Kraft egyik munkatársával beszélgettünk.

– A táncművészeti képzéssel foglalkozó intézmények mennyire készítenek föl arra, hogyan menedzseld magad? Kapnak-e a hallgatók olyan know how-t vagy megtanulnak-e olyan skilleket, amelyekkel el tudnak indulni a pályán akár itthon, akár külföldön?

Lukács Levente: Vannak mesterek, akik segítenek, tanácsot adnak, felhívják a figyelmet arra, hogy hova menjünk, mit nézzünk, kivel vegyük fel a kapcsolatot, hol van audition, de a tantervben nincsenek ilyen típusú órák. Sokan nagyon fiatalon, 18 évesen végeznek, utána az első fél-egy év gyakran olyan, mint egy pánikkal teli sokkos állapot, hiszen nincsenek arra felkészülve, hogyan kell boldogulni a szakmában.

Rácz Anikó: Az iskola egy zárt, védett közeg. A művészképzésre koncentrál, és mintha még mindig csak arra az eshetőségre készítene föl, hogy a diploma után a fiatal táncos kap egy szerződést. Az együttesnél megtanulhatná, hogyan épül fel egy társulat, hogyan kerül a próbateremből a színpadra egy darab, mit jelent a turnézás, ami a művészi fejlődés, és a szakmai szocializáció szempontjából egészséges és hasznos lenne. A gyakorlat azonban nem ezt mutatja, a fiatalok ott állnak pályakezdőként nem csupán tapasztalat, de a boldoguláshoz szükséges eszközök nélkül.

– Ez az igény hívta életre a Kraftot, illetve a program elődjét, az Add bele magad-ot?

Rácz Anikó: Az Add bele magad a SÍN, az L1 Egyesület, a MU Színház, a Műhely Alapítvány és a Katlan Csoport horizontális együttműködésében valósult meg. Nemcsak tudásátadás történt, hanem a tanultakat a résztvevők saját szakmai életére fordítottuk le feladatok, gyakorlatok segítségével, emellett folyamatosan fejlesztettük a tartalmat. Ez a program az IZP első három évében zajlott, és amikor véget ért, teljesen organikusan hívta életre a folytatást, ami szintén nem a tanításra, hanem a jó gyakorlatok megosztására koncentrált. A Kraftban a SÍN vállalta a szervezést, a tartalmi kidolgozásba pedig bevontuk Kovács Brigittát, Péter Petrát, Talló Gergelyt és Levit – Levi táncosként és alkotóként valós igényeket tud megfogalmazni, illetve a Willany Leó Improvizációs Táncszínház kommunikációs menedzsereként, a Flying Bodies egyik szervezőjeként és a Pataky Klári Társulat kommunikációs munkatársaként a produkciós oldalt is jól ismeri.

Mentimeter – egy eszköz, amit minden Kraft workshop alkalom végén használtak, hogy a résztvevők megoszthassák gondolataikat

Sokat beszélgettünk és beszélgetünk arról, hogyan lehetne hatékonyabban, együttműködőbben, az érdekeinket jobban képviselve dolgozni. Senki nem születik ezzel a tudással, ezt alapvetően a gyakorlatban szedtük össze, és bár később különböző menedzsment kurzusokon vettünk részt – közben belőlem coach és üzleti tréner lett –,  személyes tapasztalat jóval érvényesebb ezen a területen, mint az elmélet, a különböző modellek, eszközök, más területről hozott tudások segítik a tudatosabb, strukturáltabb munkát.

Lukács Levente: Ráadásul az iskolai tudásátadás, úgy érzem, elképzelt, de sosem létezett helyzetekről szól. Az ideális állapotot mutatja be, nem pedig a valós estekre vagy épp a krízishelyzetekre koncentrál.

– A Kraft nyitott programként működik, nem szűkítettétek a résztvevők körét csak pályakezdőkre. Feltételezem, hogy a karrier különböző szakaszában járó előadók és alkotók más-más elvárásokkal érkeztek. Hogyan sikerült ezeket az eltérő igényeket összeegyeztetni?

Rácz Anikó: Valóban széles volt a résztvevők köre a korosztályt és a tapasztalatot illetően, a pályakezdőtől a már 10–15 éve a pályán levőkig sokszínű volt a háttér. Nagyon jól működött ez a vegyes összetétel, izgalmas volt figyelni, ahogyan a résztvevők kapcsolódnak egymáshoz… A pandémia alatt online dolgoztunk, rengeteg kiscsoportos feladatot építettünk be a workshopokba, ezek jó alkalmat adtak erre. Foglalkoztunk kommunikációval, konfliktus- és stresszkezeléssel, marketinggel, partnerséggel, projekt- és karriertervezéssel. Meghívtunk a középgenerációba tartozó alkotókat, és ők meséltek arról, hogyan építették fel a karrierjüket, miért döntöttek éppen úgy bizonyos határhelyzetekben, mire mondtak tudatosan nemet. Volt olyan, aki az egyik alkalommal meghívottként, máskor pedig workshop résztvevőként volt jelen.

Azt szerettük volna elérni, hogy a Kraft résztvevői gondolják át, mi a vágyuk, a céljuk, akár hosszabb távon is, és mindig ehhez képest hozzák meg a döntéseiket. Természetesen van ennek egy hatalmas egzisztenciális korlátja, amit a pandémia tovább szűkített; de ha tisztában vagyunk azzal, mit miért csinálunk, hogy a melyek azok a hosszabb távú művészi ambíciók, amelyek érdekében hozunk meg egy adott döntést, akkor  lelkileg és fejben is másképp dolgozzuk fel ezeket a döntéseket. A programban ezeket a kérdéseket egyáltalán nem általánosságban beszéltük meg, a prezentációs rész után minden esetben lefordítottuk azokat a résztvevők saját helyzetére, ami nagyon hasznos volt, mert ebből valóban tudtak, tudnak tovább építkezni.

Lukács Levente: Nagyon fontos, hogy szabadúszó művészekről beszélünk, nem olyanokról, akik egy kőszínházi társulat tagjai. Annak a létnek alapadottsága, hogy a különböző generációk egymással dolgoznak, a találkozás és a tudásátadás folyamatos, míg a szabadúszó művészeknél ez a folyamat egészen másképp működik, jóval több benne az esetlegesség. A visszajelzések alapján a Kraft közösségépítő platformként is tudott működni. Az egyik tapaszaltabb táncos beszélt arról, hogy számára milyen inspiráló volt a fiatalokkal találkozni, látni azt, hogy a pálya elején állók hozzá képest mennyivel tudatosabban tervezik a jövőjüket. Egy fiatal táncos elmondta, milyen érzés volt olyan idősebb kollégákat személyesen megismerni, akiknek a munkáit rendszeresen nézte, és hogy az hogyan erősítette őt, amikor kiderült, bizonyos kérdések és problémák generációtól függetlenül azonosak.

Rácz Anikó: És ebben a közegben ezeket biztonságos, moderált keretek között hozhatták elő, oszthatták meg egymással. Az egyik középgenerációs résztvevő beszélt arról, hogyan jött rá arra, hogy hiába van a világ öt legjobb társulatának egyikében, hiába a stabil anyagi háttér és a szakmai presztízs, mégsem elégíti ki őt az a munka, az ő helye nem ott van, ezért annak ellenére is felállt, hogy nem tudta, merre tovább. Ha egy fiatal táncos egy ilyet végighallgat, megerősítést kaphat abban, hogy nem érdemes olyan helyen maradni, ami nem támogatja az ő egyéni útját, rengeteg tanulságot tud leszűrni magának. Ez nagyon fontos része a folyamatnak.

Lukács Levente: Érkeztek a Kraftra a Magyar Táncművészeti Egyetemről, a Kortárstánc Főiskoláról, a Színművészeti Egyetem fizikai szakáról, a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnáziumból, mert alig van lehetőség van arra, hogy a képzés során találkozzunk, tanuljunk egymástól, de voltak olyan résztvevők, akiknek produkciós vagy menedzsment téren volt tapasztalata. Nem csupán a szakma zárt közeg, hanem mindenkinek megvan a maga kis intézményi buboréka, így aztán pláne esetleges, hogy megismerjük egymást. Egyre több az olyan táncelőadás, amelyben más előadó-művészeti ágak képviselői működnek együtt, ezért nyitna egészen új távlatokat, ha a Kraftba őket is bevonhatnánk.

Babos Rebeka / @rare.artshop – a Kraft Kommunikáció workshopjára meghívott grafikus munkája: 3 órája volt a résztvevők által megadott jelzős szószerkezetek vizualizálására

Rácz Anikó: Projektekben, egy-egy produkcióban létrejöhet az együttműködés, de ezek a találkozások mindig az adott munkában történnek és arra koncentrálódnak. . Ezért is kezdtük el még 2019-ben a SÍN Reggeliket. Ezeknek a havonta jelentkező, kötetlen alkalmaknak semmi más célja nincs, mint az, hogy együtt legyünk, beszélgessünk, megtudjuk, kivel mi van, ki éppen mivel foglalkozik. A SÍN Reggelik nyitott események voltak, bárkit vártunk aki szívesen megivott velünk egy kávét. A független területen dolgozók sokfelé dolgoznak, az egyeztetés az egyik legnagyobb probléma, ez sokszor okozott nehézséget a szervezésben, a kollégák ráérésében.

A Covid e tekintetben tulajdonképp még jót is tett a Kraftnak, mert mindenki otthon ült, bár a workshopoknak volt egy létszám limitje, ennél mindig jóval többen vettek részt a programon – ez sokszor utolsó pillanatos újratervezést jelentett nekünk, még több kiscsoportos munka beiktatását, de nem bántuk, örültünk, hogy ilyen sokan jöttek. Látható volt, hogy májusra, mikor kinyitottak már a próbatermek, az utolsó workshopra már kevesebben jöttek. Hosszú folyamat annak megértése, hogy egy ilyen workshop vagy közös reggeli is adhat annyit szakmailag, mint egy próba – annak a szemléletnek az elsajátítása, hogy a művészeti munka mellett rengeteg egyéb feladat van, ami a független táncos, alkotó karrier útját segíti, mint például a kapcsolatépítés, a közeg megismerése. Ehhez mentalitásváltozásra van szükség, amit alapvetően az iskolában kell elindítani.

Ezt segíti elő a Kraft egyik eleme, a fórum, ami idén tavasszal a járványhelyzet miatt nem tudott elindulni, ősszel azonban bepótoljuk a Magyar Táncművészeti Egyetemen és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban. Levivel ketten tartunk majd workshop-ot, a fókusz a szakmai közeg megismerésén, a pályaorinetáción lesz. Azt reméljük, hogy a pilot után több intézményben folytatódik a program.

Projektmenedzsment – a Kraft Projekt workshop egyik prezentációjából

– A négyalkalmas, idén az online térbe került modul és a fórum mellett az alkotókat a produkciós folyamatban is támogatjátok. Hogyan?

Rácz Anikó: A Kraft harmadik eleme az egyéni konzultációs folyamat. Ezt a lehetőséget nyílt felhívásban hirdettük meg, azokat a fiatal alkotókat vártuk, akik produkciós munkájukat kezdték meg abban az időben – alapvetően az IZP program pályakezdő alkotóit. Idén hat alkotóval tudunk együtt dolgozni, három alkalommal, két-két órában találkozunk, egy strukturált kérdéslista alapján vezetjük a beszélgetést. Ez egy coaching típusú konzultáció, amelyben a konzulensek alapbvetően kérdeznek, de persze információt is megoszthatnak, ha éppen arra van szükség.

A cél az, hogy a résztvevő gondolja végig a tervezés, a produkciósvezetés és a projekt értékelésének lépéseit, minden olyat, ami a művészeti munkához kapcsolódó produkciós jellegű feladat, illetve a munkatársakkal való együttműködésben felmerülhet. Arra adunk lehetőséget, hogy a munka folyamán háromszor az alkotó megállhasson és „ránézhessen”, hogy mi történik, ahhoz képest amit tervezett, merre halad a projekt. Bízunk benne, hogy a jövő évben is folytathatjuk ezt a programot, és a két év tapasztalatai alapján mint egy jó gyakorlatot meg tudjuk osztani a területen dolgozó kollégákkal.

– A táncot mint műfajt a szigorral, a szabálykövetéssel, a hierarchikus berendezkedéssel azonosítják, és ha ez a kvázi kézikönyv elérhetővé válik, abban is állító mondatok lesznek, miközben a Kraftban kérdésekkel dolgoztok. Mennyire nehéz átállítani az előadókat, az alkotókat erre a gondolkodásmódra?

Lukács Levente: Amikor a Willany Leóban együt dolgozotunk Anikóval a WL szervezetfejlesztésén, nekem eleinte fura, szokatlan és nehezebb is volt ezzel a módszerrel dolgozni, ugyanakkor ha ráérzel, arra is rájössz, hogy a kijelentés vagy a felszólítás a véglegességről szól, a kérdésekben mindig ott a lehetőség, a rugalmasság, a korlátlanság, a dinamizmus. De valóban, alapvető szemléletváltásra van szükség. A kérdezés attitűdjének az elsajátítása kulcsfontosságú, mert ledönti a hierarchikus korlátokat.

Rácz Anikó: A Kraft egyik legfontosabb célja a képessé tevés és az aktivizálás, annak a tudatosítása, hogy ha valaki a szakma része, akkor ő maga is formálhatja a szakmát, és rajta is múlik a szakma működésének a minősége. Hogy senki sem elszenvedője a körülményeknek, hanem mindenki tehet azokért. Lehet, hogy a személyes hatókör a pálya elején még kicsi, de ahogy halad előre, ez egyre kiterjedtebb lehet.

* Az interjút Papp Tímea készítette.