A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepi alkalmából a népszerű kortárs szerző, Egressy Zoltán írt színpadi játékot a Kolibri Színház számára Árpádházi Szent Erzsébet életéről.
II. András magyar király leánya még gyermekként kerül Türingiába, s már korán kitűnik a szegények és elesettek iránti szeretetével. Az áldozatos szeretet nem ismer korlátokat és csodákra képes – ezek közül az egyik legismertebb a „rózsacsoda”
A Novák János rendezésében látható térszínházi előadás Szent Erzsébet életének főbb eseményeit kelti életre a szertartásszínház elemeinek felhasználásával. Az előadás Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriuma nyomán hat képben meséli el a szolgáló szeretet védőszentjének életét.
A történetmesélést segítik a prózai jelenetekbe ágyazott, magyar nyelven elhangzó Szent Erzsébet himnuszok. Az előadásban az élő szereplők mellett megjelennek a térszínház jellegzetes figurái: az óriásbábok, valamint kisebb – a gyermekkort szimbolizáló – bábok is.
A bábokat, a jelmezeket és a díszletet Orosz Klaudia tervezte, a dramaturg Horváth Péter, a szcenikus Farkas István, a rendező munkáját Hajsz Andrea segíti.
A címszereplőt Nyirkó Krisztina alakítja, a további szerepekben Nizsai Dániel, Krausz Gábor, Török Ágnes, Szívós Károly, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Farkas Éva és Bósz Tamás s.h. látható.
- A Rózsakirálylány – Szent Erzsébet legendája bemutatóját 2021. augusztus 28-án 19 órakor tartják a Városháza Díszudvarán (1052 Budapest, Városház utca 9-11.)
- További előadások az Eucharisztikus Kongresszus idejében, szeptember 10-én és 11-én láthatók ugyanitt.
- Az előadás ingyenes, de a belépés regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a [email protected] e-mail címen lehet.
- Az előadást 7-14 éveseknek ajánlják.