Új produkcióban tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára Lehár Ferenc talán legnépszerűbb műve, A mosoly országa. A hármas szereposztású előadást október 22-én, 23-án és 24-én mutatják be. A női főszerepet alakító Fischl Mónikával többek között a próbafolyamatról, Liza karakteréről és szerepálmokról beszélgettünk.

- hirdetés -

– Milyen a viszonyod A mosoly országához?

– Alapvetően operaéneklést tanultam, A mosoly országa pedig egy operai igénnyel megírt darab, amiben a hozzám legközelebb álló bel canto énektechnika különösen érvényre tud jutni. Mindig úgy érzem, hogy szárnyakat kapok, ha Liza szerepét énekelhetem.

– Milyennek látod Liza karakterét?

– A mosoly országa a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, a kulturális és társadalmi különbségek operettje. Liza apja egy bécsi tábornok, aki szigorúan és vonalasan nevelte lányát, gyakorlatilag fiúgyermekként kezelte őt. Liza másra sem vágyik, csakhogy kitörhessen ebből a szerepből. Keresi önmagát, saját nőiségét, a kínai trónörökös, Szu-Csong iránt érzett szerelme pedig egy pillanatra felvillantja az egyenrangú, boldog élet lehetőségét, de később rá kell jönnie, hogy a társadalmi konvenciókon nem lehet kilépni. Ez a világ első operettje, melyben a végkifejlet nem hozza el a mesebeli feloldást. Liza egy szárnyait bontogató feminista, aki nem bírja elviselni, ha uralkodni akarnak rajta, idővel pedig felismeri, hogy a vágyott szabadságot Szu-Csong mellett sem nyerheti el, ezért lemond a szerelemről.

Fischl Mónika a Csárdáskirálynőben – fotó: Gordon Eszter

– Miben érhető tetten az ő tragédiájuk?

– Liza egy ártatlan lány, hirtelen lesz szerelmes, és ezen az érzésen keresztül találkozik a felnőtt élet kiábrándító valóságával. Liza és Szu-Csong is a hosszan tartó és őszinte szerelmet keresik, de rá kell ébredniük, hogy az érzéseiket nem elég megélni. Érteniük és elfogadniuk kell a másikat. A szív, az értelem és az empátia harca az övék. A férfi saját érzései ellenére nem tud kilépni a szerepéből, Liza pedig úgy dönt, hogy nem áldozza fel a szabadságát valami olyanért, amiről tudja, hogy máshogy kellene működnie.

– A darabot a brit Stephen Medcalf rendezi, aki először dolgozik Magyaroroszágon. Hogyan zajlik a próbafolyamat?

– Többször álltam már színpadra Liza szerepében, a brit Stephen Medcalf pedig a harmadik rendező, akivel dolgozom ezen a darabon. Amellett, hogy angolul folynak a próbák, ami egy kissé megterhelő, nagyon inspiráló a közös munka. Medcalf leginkább operarendezéseiről híres, ami számomra külön öröm. Aprólékos és határozott elképzelései vannak, nem értelmezi át, nem forgatja ki önmagából a művet, hanem felmutatja a mű azon értékeit, amik önmagukban is érvényesülnek. A jin és jang filozófiája komoly szerepet játszik a rendezésben, mely dualitás a színészi játékban és a vizuális megvalósításban is érzékelhető lesz.

Stephen Medcalf 2005-ben megkapta az olasz zenekritikusok díját, a Premio Abbiatit a „legjobb rendező” kategóriában. Olyan színházakban dolgozott, mint a milánói Scala, a londoni Royal Opera House, a palermói Teatro Massimo és a párizsi Théâtre du Châtelet. Ő rendezte a Mozart 250 Jubileumi Gálát Madridban, Pisában, Párizsban és Londonban Sir John Eliot Gardiner vezényletével. Nem ez az első találkozása A mosoly országával, hiszen pár éve rendezte meg Lehár Ferenc operettjét a bajorországi Landestheatre Niederbayern színházban.

– Liza sorsát tekintve mennyire aktuális ma A mosoly országa?

– Attól függetlenül, hogy a társadalmi beágyazottság újraértékelése a 20. század elejének népszerű témája, ha megnézzük, hogy mi zajlik ma körülöttünk, és még mindig milyen különbségek vannak a nőkhöz való viszonyulásban a világ egyes részein, akkor azt kell mondanom, hogy ezek a folyamatok nem zárultak le. Újra és újra elő kell venni ezeket a darabokat, hogy tudatosítsuk, hogy van még teendőnk.

Jelenet a Marica grófnőből – fotó: Juhász Éva

– Hármas szereposztásban játsszátok a darabot, a te partnered pedig Vadász Zsolt. Hogyan tudtok együttműködni?

– A magam részéről úgy gondolom, hogy két évtizedes távlatból másként tekintek Lizára, és ezt Zsolt esetében is észreveszem. A tapasztalataink, lelki fejlődésünk alapján formáljuk a karaktereket, és ez visszafelé is érvényes. Más dolgokat látunk ma fontosnak, amit a rendezői elvárásokkal összhangban igyekszünk is felmutatni. Azt hiszem, hogy jó párost alkotunk, hiszen mindketten kerültünk már olyan helyzetbe, hogy át kellett értékelnünk a dolgokat.

* Az interjút Fischl Mónikával Tuska Borbála készítette.