Papageno Radio
- hirdetés -
Nyitó Tag-ek A mosoly országa

Tag: a mosoly országa

Az operett giccs, amit csak dédapáink szerethettek?

Megint operett, és nincs is ezzel semmi baj, szeretek operettről írni. Biztos vagyok benne, hogy tollforgató kollégáim, nézőtársaim is így vannak ezzel. Persze, rendes sznob körökben fanyalogni...

Karine Babajanyan: „Mintha Tosca húga köszönne vissza a kottából”

A Müpa Sanghajban és Budapesten is színre kerülő előadásának, Lehár Ferenc kései művének, A mosoly országának női főszerepét Karine Babajanyan énekli. A nagyoperett az egyik legnehezebb zenés...

A mosoly országa című nagyoperett Sanghaj után Budapesten is látható ...

A sanghaji közönség tavaly már láthatta Káel Csaba rendezésében Lehár Ferenc egyik leghíresebb művét, A mosoly országa című nagyoperettet. A monumentális előadást február elején két alkalommal is...

Káel Csaba: „Érdekel az operett műfaja, amennyiben operai eszközökkel van megjelenítve”

Humor, játék, kolorit és dallamgazdagság — azaz A mosoly országa, a bécsi arisztokrata lány és a kínai diplomata szerelmének romantikus meséje. Lehár Ferenc 1929-ben...

Ismeretlen ismerősök – #Papagenda

Ezen a héten közelebb kerülhetünk Schönberghez, autentikus tolmácsolásban ismerhetjük meg A mosoly országát, de Haydn, Mozart, Debussy és Ravel művei is új megvilágítást kapnak. A...

Nagy sikert aratott Kínában Káel Csaba Lehár-rendezése

Káel Csaba rendezésében láthatta a sanghaji közönség Lehár Ferenc kései művét, A mosoly országa című nagyoperettet november 28-án. A Shanghai Opera House és a Müpa...

Promóció