Április 1-jén mutatja be a Budapesti Operettszínház a Jekyll és Hyde-ot, amelyet Füredi Nikolett a musicalirodalom egyik legszebb zenéjű darabjának tart. A színésznő jól ismeri a Robert Louis Stevenson történeteiből, Frank Wildhorn és Leslie Bricusse által írt nagy sikerű zenés színpadi művet, hiszen a pályája ezzel, igaz, más szerepben kezdődött.
– Már találkoztál a darabbal, egy emlékezetes előadásban, amelynek rendezője és a kettős főszerep alakítója Molnár László volt, te pedig Emmát játszottad. Milyen volt az a találkozás, és milyen most, immár egy új szerepben, Lucyként?
– Szerencsés vagyok, mert nem először fordul velem elő, hogy egy darab visszatér az életembe. Ez az új találkozás viszont tényleg különleges, mert egy másik szerepen keresztül találkozom a darabbal. A Jekyll és Hyde musical volt az elsők között, amiben – kimondani is sok – huszonegy évvel szerepeltem. Akkor a Musicalszínház egyenesen a Broadwayről hozott egy darabot, ami újdonságnak számított Magyarországon. Óriási élmény volt bekerülni abba a produkcióba, egyrészt azért, mert még a pályám elején tartottam, másrészt pedig azért, mert ez egy csodálatos mű, a musicalirodalom talán az egyik legszebb zenéjű darabja. Emma szerepe jókor talált meg, pont megfelelt a koromnak, a hangtípusomnak. Nagyon szerettem a próbafolyamatot, csodálatos kollegákkal hozott össze a sors, a szakma legjobbjai közé csöppentem. Érdekes, hogy a teljes előadásról kevés emlékem van, mert pályakezdőként még erősen a saját feladatomra koncentráltam. A zenei anyagot tehát ismertem, ezért most valamivel könnyebben ment a felkészülés, ám Lucy karaktere merőben más, mint Emma. Számomra ma sokkal izgalmasabb Lucy karakterét eljátszani, hiszen mindazt az emberi és szakmai tapasztalatot, ami mögöttem áll, be tudom építeni ebbe az előadásba.
– Emma egy fiatal, modern gondolkodású arisztokrata lány, míg Lucynek prostituáltként nincs egyszerű élete. Ebben a közegben és társadalmi helyzetben folyamatosan túlélésre kell törekednie, ezért elrejti a valódi énjét.
– Igen, és ebből adódik a karakter összetettsége. Azt gondolom, Lucy egy nagyon érzékeny és finom lelkű ember, de fel kellett magát vérteznie olyan egyéb tulajdonságokkal is, amikkel meg tudja védeni magát. Egy álmodozó, jobb életre vágyó nő, aki kényszerből felvesz egy maszkot, egy álarcot, hogy „legalizálja” a saját létét. Amikor találkozik egy férfival, aki másként él, mint ő, megcsillan számára egy új, tiszta élet reménye. Igaz, hogy elcsattan egy csók, bár attól még az ember nem feltétlenül lesz szerelmes, de Lucynek rengeteget jelent a Jekyllel való röpke találkozás. Végre van valaki, aki nem „csak” a nőt, a testiséget látja benne, hanem az embert. Az a gondolat, az az érzés, hogy talán megváltozhat a sorsa, ugyanannyira intenzív, mint egy szerelem.
– Belekapaszkodik Jekyllbe, aki aztán újra megérkezik az életébe Hyde-ként.
– Aki egészen másképp, egészen durva módon közeledik hozzá, de iránta is kialakul egy vonzalom. Igaz, ebben erősen jelen van a félelem is. Folyamatosan az izgatottság, az élvezet, illetve a bizonytalanság, a titokzatosság, sőt a rettegés határmezsgyéjén vannak Lucy érzései a Hyde-dal való találkozások alatt. Sokszínű ez a kapcsolat, ami a hálójában tartja a nőt.
– Vincze Balázs eredeti szakmáját tekintve koreográfus, bár a La Mancha lovagjával már szerzett tapasztalatot a musicalrendezésben. Másképp közelít a műfajhoz?
– Igen, és épp amiatt izgalmasak a próbák, hogy nem tipikus musicalrendező. Másfajta mozgásvilágban, sokkal inkább szimbólumokban gondolkozik, ezáltal kimozdít a komfortzónánkból. Nem feltétlenül arról van szó, hogy folyton táncolnunk kell, inkább arról, hogy számunkra szokatlan mozgásos eszközöket használunk az adott karakter vagy helyzet érzésvilágának megjelenítésére, ami nagyon izgalmas feladat.
– Van tapasztalatod a többszörös szereposztásban, a zenés színházi műfajban ez teljesen megszokott. Ez a próbákon milyen kihívás elé állít?
– A hármas szereposztás miatt sokfajta leosztás van, így nagyon sok ember találkozik. A színházban törekszenek arra, hogy a főszereplő párosok lehetőség szerint együtt maradjanak, de az élet ezt felülírhatja. A próbákon épp ezért „cserélgetjük” egymást, hogy mindenki rá tudjon csatlakozni a másik energiájára is, hogy ne lepődj meg, ha nem a megszokott szempár néz rád. A zenés műfaj kötött, de a személyiségünktől mégis egyedivé válik minden előadás. A próbák alatt nézzük egymást, amíg kialakul a feladatunk, véglegesen rögzül a rendezés, de van egy pont, ahonnan az adott keretrendszerben természetesen, de már mindenki a maga útját járja, a saját lényére, lelkére, alkatára alakítja a karaktert. Én egyébként nagyon szeretem figyelni a kollégáimat, mert rengeteget lehet belőle tanulni, inspirálódni, továbbgondolni egy ötletet. Ezek az impulzusok sokat segítenek a saját szerepem építésében. Persze, szeretek utánaolvasni a daraboknak, az adott kornak, ha készült a történetből filmfeldolgozás, vagy van az előadásból emblematikus felvétel, mindig megnézem. Fontosnak tartom, hogy felkészüljek, és nem azért, hogy lemásoljam valaki más színészi megoldását, hanem hogy minél inkább ráhangolódjak a darab világára.
– Hogyan hangolódtál a Jekyll és Hyde-ra?
– Létezik belőle több felvétel, sorra meghallgattam, aztán megnéztem a Broadway-változatot, és láttam több filmet is, frissebb és klasszikus feldolgozásokat. Magamból építkezve, de ezekből a hatásokból, és persze, a rendező gondolatainak megfelelően alakul bennem Lucy karaktere.
– Zajlanak a próbák, formálódik a karakter – de mit jelent számodra az, amikor a próbaruha helyett a jelmezt veszed föl? Ettől változik valamennyit az addig fölépített figura?
– Alapjaiban természetesen nem változhat, de a jelmez, pláne egy korhű látványvilágú előadásnál, rengeteget hozzátesz. Mondhatnánk azt, hogy ez csak külsőség, de annál jóval több. Ha tudom, hogy magas sarkú cipőm lesz az előadásban, akkor magas sarkú cipőben próbálok, mert hiába lenne kényelmesebb hat hétig egy laposabb sarkú tánccipőben dolgozni, magamat csapnám be. Már a próbák alatt szoknyát veszek, sőt törekszem arra is, hogy a jelmezek színvilágát idéző próbaruhát válasszak, mert nekem az is segít. Amikor pedig megérkezik a jelmez és a díszlet, bennem lényegi szintlépés következik be, hiszen megteremtődik a történet valódi közege. Nagyon várom mindig az első öltözést, amikor fölvesszük a ruhát, sőt a parókát, mert a karakter mellett a testtartás szempontjából sem mindegy, hogy hosszú vagy rövid a haj. Talán kevesen gondolnak erre, vagy arra, hogy a színpadi közlekedés vagy épp a térlátás miatt rengeteget számít, mi van rajtunk. Másképp fordítod a fejed például a Veszedelmes viszonyokban viselt parókában, és másképp a Nine hatalmas gallérú, a perifériát szinte kitakaró ruhájában.
– Milyen lesz a Jekyll és Hyde színpadi miliője?
– Gyönyörű. Én egyébként is nagyon szeretem ezt a kort, a női ruhák eleganciáját, a szépség kihangsúlyozását. A napokban állították föl a díszletet, és mielőtt hazamentem a próbáról, picit belestem a színpadra. Lenyűgöző volt! Biztos vagyok benne, hogy a nézők egy tökéletesen megkomponált remekművet láthatnak majd.
