Fekete-Kovács Veronikával, a Budapesti Operettszínház fiatal művészével a tartalmas, izgalmas és kihívást jelentő szerepekkel teli idei évadról, színházi és színházon kívüli feladatokról beszélgettünk.
– Mennyire vagy fáradt így, az évad végén?
– Nagyon izgalmas évadom volt, benne két csodálatos, a szívemnek különleges bemutatóval, de a színházi munkát össze kellett egyeztetnem a tanulással is, ezért a szokásosnál valamivel fáradtabbnak érzem magam.
– Mi mindent tanultál?
– A Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakirányát kezdtem el ebben az évben, ami nagy elköteleződés, mert három évről van szó. Ezzel párhuzamosan pedig befejeződik egy felsőfokú képzés: második éve tanulom a gyógy- és fűszernövények termesztését. Ehhez viszont tartozik szakmai gyakorlat is, ami azt jelentette, hogy idén sok olyan napom volt, amikor este játszottam, másnap pedig hajnali fél hatkor indultam a gyakorlóhelyre. Emellett persze ott voltak még a vizsgák mindkét helyen, és ezzel párhuzamosan zajlottak a próbák, a turnék, tehát nem volt egyszerű ez az időszak.
– A gyógy- és fűszernövények ismerete egy énekes színész számára kifejezetten hasznos tudás! Ha probléma van a hangoddal, azonnal a természet patikájához fordulsz?
– A szurokfűtea kifejezetten ajánlott hangszalagra, és nemcsak énekeseknek, színészeknek, hanem bárkinek, aki a munkája miatt folyamatosan sokat használja a hangját, például rádiózik vagy tanít. Lehet kúraszerűen fogyasztani, de úgy is, hogy heti két alkalommal iszod. Amikor télen a Szépség és a szörnyeteggel turnéztunk Németországban, vittem is magammal néhány főzetre valót. A zsályacukorka segít a torokkaparásnál, a köhögésre pedig jó a lándzsás útifű, ez utóbbinak a köptető formáját biztosan sokan ismerik. Ezeket is be szoktam tenni a kis úti patikámba, de ha nagyobb a probléma, mindenképp orvoshoz kell fordulni.
– A tanévről váltsunk át a színházi évadra.
– Ami nekem a Nine bemutatójával kezdődött. A rendező, Balázs Zoltán elképesztő pontosságot, precizitást várt el, és bámulatos volt, amilyen energiával és odafigyeléssel dolgozott.
– Ez egy nagyon kötött rendszerű előadás. Hogyan viheti bele ebbe a szigorú koreografikus rendbe a színész magad egyéniségét?
– Amikor automatizmussá válik a rendszer, az, hogy mikor melyik lépcsőre lépsz és ott milyen mozdulatot teszel, akkor tudod megtölteni a karaktert a saját egyéniségeddel, érzelmeiddel, és akkor tudod azt mondani, hogy a szerep a tied. Ezért van az, hogy bármennyire is koreografikus ez a rendszer, a különböző szereposztásoktól teljesen mások lesznek az előadások, hiszen az egyes karaktereken még a kötöttségeken is átjön a színész a lelke, személyisége.
– Egy ilyen premier után könnyebbséget jelent, ha nem egy újabb bemutatóra készülsz, hanem felújító próbák következnek?
– Abból a szempontból igen, hogy ismerem az előadást, van hozzá kötődésem, és a mélyítésre koncentrálhatok. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon jó, kihívást jelentő szerepeim vannak, akár az István, a király, amit már régebben játszom, akár a La Mancha lovagja, amit tavaly mutattunk be. De ugyanezt tudom elmondani a Szépség és a szörnyetegről is, amivel évek óta turnézunk Németországban, és mindig öröm, ha játszhatom, még az olyan nehezített körülmények között is, mint amit ezen a télen a Covid-korlátozások jelentettek. Folyamatosan teszteltek bennünket, a színpadon kívül mindenhol maszkban kellett tartózkodnunk, ráadásul csökkentett nézőtérrel játszhattunk, volt, hogy csak harmad házzal – de a zene annyira szép, a történettel annyira könnyű menni, a látványvilág pedig olyan magával ragadó, hogy még így is álló tapssal fejeztük be az előadásokat.
– Megkönnyebbülés volt hazajönni?
– Nem volt szokványos turné, az igaz, mert jóval több aggodalommal járt, és kicsit azért vártam, hogy hazajöjjünk, mert itthon két csodálatos feladat várt rám: a Hegedűs a háztetőn Hávája, illetve a Jekyll és Hyde-ban Emma Carew szerepe.
– Ugyanazt jelenti számodra mindkét feladat?
– Abból a szempontból igen, hogy intenzíven élem meg mindkettőt. Háva egy kislány, aki egy nagyon nagy döntést hoz, aminek komoly, szinte tragikus következménye van. Hatalmas érzelmeket lehet és kell benne megmutatni, az a problémakör pedig, amit a történet boncolgat, elgondolkodtató. Komorabb az alaphangulat a musicalekben szokásosnál, mégis van benne egy finom, fanyar humor, ami oldja a feszültséget, ugyanakkor épp az ellentét miatt emeli ki a drámaiságot. Szerencsére a nézők jól fogadják, és eljut hozzájuk az az életigenlés és élni akarás, ami végigvonul a darabon. A partnereim fantasztikusak, ha jól számolom, már minden szereposztásból voltak apukáim, anyukáim és testvéreim, ettől pedig még inkább azt érezzük, hogy egy nagy családdá váltunk az előadásban.
Emma pedig… nos, számomra ez a szerep az évad csúcspontja, ékköve. Frank Wildhorn zenéje tele van slágerekkel, a történet a nézőkben is rengeteg érzelmet megmozdít, de ránk is óriási hatással van, játsszunk bármilyen karaktert. Együtt élünk az előadással, én például akkor is ott vagyok a takarásban, amikor épp nincs feladatom a színpadon. Hallgatom, nézem a kollégákat oldalról, és nemcsak azért, mert engem segít a szerepformálásban az, hogy látom, ők hogyan dolgoznak. Sándor Petivel próbáltam, a legtöbbet vele játszottam, ezért mi egyetlen tekintetből is értjük egymást, de néhányszor már összekerültünk Homonnay Zsoltival is. Elképesztő az alakításuk, és egészen hihetetlen azt átélni, hogy a tapsrendben állunk a vasfüggöny előtt, és szinte felrobban a színház, annyira szereti a közönség az előadást.
– Mérföldkőnek érzed a pályádon Emmát?
– Igen, ez egy meghatározó szerep, legalább annyira, mint a Szépség, bár azt még a magyar közönség nem láthatta tőlem. És volt még egy izgalmas dolog ebben az évadban, egy beugrás, de azt is különleges feladatnak éltem meg: a Dorian Graybe kellett beállnom, és játszhattam, amíg repertoáron volt az előadás.
– Beszéljünk még arról, mi mindent tartogat neked az évad.
– Nagyon örülök, hogy az István, a királlyal lesz vége az évad itthoni részének, aztán pedig 28-án indulunk ismét a Szépség és a szörnyeteg turnéjára, ami nagyjából egy hónapig tart. Biztos vagyok benne, hogy remek lesz a hangulat, már csak azért is, mert – és ezt talán nem tudják a nézők – gyakorlatilag a teljes étkészletet végigjátszhatjuk. Én például ha nem Belle vagy a Kannamama vagyok, akkor lehetek pohár, tejkiöntő vagy épp gyümölcskosár a nagy revüben. Ez roppant szórakoztató nekünk is, nem csupán a közönségnek.
– A következő évadban is vár rád határokat próbálgató, kihívást jelentő feladat?
– Remélem! Kíváncsian várom, mit hoz a jövő évad, de már az is elég nagy feladatot jelent, hogy mélyítsem az eddigi alakításokat.
