Március 23-án a 80. születésnapját ünneplő Dubrovay László tiszteletére ad koncertet a Budafoki Dohnányi Zenekar. A művésszel, akinek vokális és zenekari művek, kamaradarabok, opera, balett, szólóhangszeres kompozíciók, elektroakusztikus és computer darabok sora alkotja zeneszerzői életművét a BDZ időszaki magazinjában, a Hangolóban jelent meg interjú.
– Minek köszönhetjük a megtiszteltetést, hogy velünk ünnepli 80. születésnapját?
– Több művem előadása a Budafoki Dohnányi Zenekarhoz és Hollerung Gáborhoz kötődik. Több évtizedre visszanyúló kitűnő együttműködés a mienk. A koncert megszervezésének ötlete is a BDZ-től és a Zeneakadémiától származik.
– Az est egyik szólistája Balázs János zongoraművész lesz. Ő hogy került a képbe?
– Balázs János mindhárom zongoraversenyemet eljátszotta már a BDZ-vel, ezért egyértelmű volt a személye a műsorra tűzött II. zongoraversenyem kapcsán. Ráadásul mi nagyon régóta dolgozunk együtt. Először a Zeneakadémián találkoztunk, ott tanítottam őt pár hónapig. Aztán elváltak útjaink, de visszatértünk egymáshoz, s ő közben fantasztikus előadóművésszé vált, akinek a személye és játéka nagyon sok mindenre inspirált. Egyszer, például, lejátszottam neki a Computer Mikrokosmos darabjait, amelynek az utolsó darabja, az “A Clown utolsó álma” című tétel, amely annyira megtetszett neki, hogy arra kért, írjak belőle számára egy virtuóz zongoradarabot. Én megírtam ennek alapján az “Hommage á Fellini” című zongoradarabot, amelyet ő pár nap alatt kívülről megtanult s el is játszott nekem fantasztikusan. A mű azóta is gyakran szerepel repertoárján. A “Sonata di Felicità” című művemet is neki írtam, ami a 19. századi Liszt: h-moll szonátájához és a 20. századi Bartók: Szonátához kapcsolódik mint 21. századi magyar szonáta. Huszönt perces zenemű lett belőle. De bármilyen zongoradarabot, amit írtam, Balázs János eljátszotta és felvette CD-re, így most minden zongorás művem kapható, a három zongoraversenyemet is beleértve. Ő minden művemet megtanulja és előadja, illetve tanítványainak is továbbadja. Nagyon élő és gyümölcsöző kapcsolat a mienk.
– Az est trombitaszólistájával is kapcsolatban áll?
– Pálfalvi Tamást is régről ismerem. Játszotta már a most is elhangzó II. trombitaversenyemet, akkor fúvószenekar közreműködésével. Ugyanis sokszor megírom ugyanannak a darabnak más-más hangszerelésű változatát is, hogy más műfajú együttes is előadhassa. Ezt a művet például egy németországi megrendelésre írtam, fúvósoknak. Később pedig készítettem belőle egy szimfonikus zenekari változatot.
– Gyakori, hogy áthangszereli saját darabjait?
– Nem gyakori. De nem is áthangszerelésnek hívnám. Inkább csak más hangszínfantáziával egy másik zenei műfaj számára készítek egy új verziót. A hangszínnek ugyanis óriási szerepe van.
– Mintha önnek az átlagnál fontosabb lenne a hangszín kérdése…
– A 20. század második felében sokkal fontosabb lett a hangszín, mint korábban. A szerzők rengeteg új hangszert, új hangszínt beépítettek műveikbe. Gondoljunk csak Sztravinszkijre, Bartókra! De még ezeket a hangzásokat is tovább lehet ma már fejleszteni, olyan új játéktechnikai elemekkel, amiket akkor még nem ismertek. Ugyanis fejlődött az előadóművészek előadói képessége, és folyamatos volt a hangszerek tökéletesítése. Ezek a hangzások új zenei nyelv létrejöttét eredményezhetik. Jómagam valóban nagyobb hangsúlyt fektetek a hangszínre az átlagnál. Írtam például egy “Hangszín szimfóniát”, amelyben igen fontos a hangszínek változása, átalakulása, metamorfózisa.
– Ön úgy általában is szeret kísérletezni. Igen egyedi hangzásvilága van műveinek.
– Magyarországon kiváló előadóművészeink vannak! Jómagam 1971-75 között Németországban tanultam, hazajöttem, nem csak azért, hogy itthon dolgozhassak és a magyar zenekultúrát szolgálhassam, hanem az engem inspiráló remek zenészek miatt is. Nekik szerettem volna darabokat írni, velük szerettem volna együtt dolgozni, gazdagítani közös repertoárunkat. Ez a fajta sajátos műhelymunka meg is valósult. Ennek eredménye egy tizenöt különböző hangszerre írt szóló-sorozat, amely egyfajta 21. századi hangantológia. Újfajta hangzások, hangképzések, technikák gyűjteménye, amelyek alapvetően tetszenek a zenészeknek, mert ezek által megmutathatják kiváló, virtuóz képességeiket. Ezen az úton tovább haladva olyan versenyműveket is írtam, amelyekben egyedi hangzások, hangeffektusok sora jelenik meg, beépülve a zenekari hangzásba. Létrejött az én saját zenei nyelvem, amelyhez a rám jellemző hangszínfantázia társul.
– Ön igazán optimista embernek tűnik…
– Igen, jellemző rám az optimizmus. Vallom továbbá, hogy az embernek felfelé kell néznie, a művésznek pedig kapcsolatot kell teremtenie Ég és Föld között. A Földről kell indulnia egy magasabb, tisztább szféra felé. Ezen az úton sok szenvedésben lehet része, de hiszek abban, hogy ezekre is szüksége van a művészembernek. Egyébként amikor reménytelenséget érzünk, a legjobb, ha kimegyünk a természetbe. A magyar táj szépsége erőt ad ahhoz, hogy bárki tovább lendüljön a megtisztulás felé.
– Ön tulajdonképpen a hitről beszél – nagyon szépen. A hit önnél egy fontos motívum?
– Igen. Hit és erkölcs nélkül anarchista világ alakul. Szükségünk van arra, hogy ne csak tárgyi dolgok legyenek körülöttünk. Muszáj mozgósítanunk a szellemi erőket, hogy jobb és tisztább világot tudjunk létrehozni. Ehhez a hit és az erkölcs mindenképpen nagyon fontos támaszték – ezek adják meg a vázát annak, amire a csodát építeni lehet.
– Visszakanyarodva a földi dolgokhoz: mi lesz a jubileumi koncerten megszólaló négy Dubrovay mű?
– Abban mindannyian egyetértettünk, hogy az első az Ünnepi zene legyen, hiszen ünneplünk. Ezt a Millenniumra készítettem, akkor sokszor elhangzott hangversenytermekben, szoboravatások alkalmával szabadtéren, de felcsendült a győri Széchenyi Egyetem alakuló díszhangversenyén is.
Aztán következik Balázs Jánossal a fentebb már említett II. zongoraverseny. Mivel sok kiváló szólistánk van, arra gondoltam, mindenképpen legyen még egy versenymű a koncert műsorán. Így esett a választásunk a II. trombitaversenyemre, amit a kivételes tehetségű trombitaművész, Pálfalvi Tamás fog előadni.
Befejezésül pedig a Magyar szimfóniát választottam, ami ikonikus alkotásom, amit a Millenniumra írtam. Azóta sok zenekar játszotta már. Egy optimista kicsengésű, a jövőhöz hitet adó darab. Megfelelő egy ilyen koncert zárószámának.
– Ha még hozzátehetne egy műve a koncert programjához, melyik lenne az?
Nehéz kérdés… Talán a nem rég írt “Szerelem, szerelem…” című Petőfi dalciklus, amit eddig még nem mutatott be senki. Ez egy tenor szólóra és szimfonikus zenekarra, Petőfi kilenc versére írt, 25 perces, nagyszabású alkotás.
– Hogy zajlik önnél általában a téma kiválasztása? Miért nyúlt most pont Petőfihez?
– Most a 200 éves évforduló miatt választottam az ő verseit. Több magyar költő verseit megzenésítettem már, mint Ady Endre, József Attila, Nagy László, Weöres Sándor, Gyurkovics Tibor, de Petőfi eddig kimaradt. Most úgy éreztem, tartozom neki ezzel. 14 éves korom óta foglalkoztatott költészete. Amikor egy távoli rokonnál Kiskőrösön nyaraltam, elvittem magammal Petőfi összes verseit és végigolvastam. Végül 79 évesen készítettem el a dalciklust.
– Családja „szintén zenész”?
– Feleségem, Ménes Aranka klarinét szakon végzett, és a Bartók rádióban szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott. Zsófi lányom vegyész lett, de kórusban énekelt, 19 és 17 éves unokáim pedig más irányú tanulmányokat folytatnak, kiváló eredményeket érnek el a zenével rokon matematika területén, és zeneszeretőek.
– Ön mennyire aktív mostanában?
– Ön is épp komponálás közben kapott telefonvégre, zongorára írok épp könnyebb darabokat. Könnyebbeket, hogy minél többen el tudják játszani. Az utolsó nagyszabású művem a fentebb említett “Szerelem, szerelem…” volt, abból készítettem ének-zongora változatot is. 80 évesen már nem ír az ember nagyszabású műveket, egyszerűen nem bírja a szeme, a háta, a csontozata. Ezért döntöttem kisebb művek mellett, amelyekkel eljátszadozom, fúrom-faragom őket. Még nem látom pontosan, milyen nehézségűek lesznek e kis zongoradarabok.
– És miért pont a zongora a hangszere e daraboknak?
– A zongora képes a legkomplexebb zenei anyagot megszólaltatni. Ugyanakkor a zongorára fókuszálva a fiatalok számára is készíthetek néhány új darabot, amelyek kisebb technikai tudást igényelnek. A zongora végigkísérte egész életemet, és szeretem ezt a hangszert!
– Zenekarunk is ünnepel 2023-ban. Harminc éve lettünk hivatásosak. Mit üzenne nekünk és közönségünknek ennek apropóján?
– Mindig öröm számomra, amikor a BDZ-vel és karmesterükkel, Hollerung Gáborral együtt dolgozhatok. Kitűnő zenekarnak tartom a csapatot, amely ráadásul minden elképzelésemet és ötletemet remekül megvalósította eddig. Remélem, ez így marad a következő harminc évben is.
- Az interjút Czingráber Eszter készítette a Hangoló magazin 2023-as tavaszi számában.
- A közönség március 23-án, 19.30 órakor ünnepelheti Dubrovay Lászlót a Budafoki Dohnányi Zenekarral közösen a Zeneakadémián.
- Műsoron:
- Dubrovay: Ünnepi zene,
- Dubrovay: II. zongoraverseny,
- Dubrovay: II. trombitaverseny,
- Dubrovay: Magyar szimfónia.
- Közreműködik: Balázs János – zongora, Pálfalvi
Tamás – trombita. Vezényel: Guido Mancusi
