A Budapesti Operettszínház karigazgatóját sokrétű munkájáról kérdeztük, és arról, milyen szempontok számítanak egy színházi énekkari tag kiválasztásában. Beszélgetésünkben szóba kerültek tanítványai, két legközelebbi feladata, a Mária főhadnagy és a nagypénteki Feltámadás ünnepi koncert, és természetesen arra is kíváncsiak voltunk, vajon kisgyermeke a zene vagy a színház iránt érdeklődik-e inkább.
– Valószínűleg sokan nem tudják, mennyire sokrétű egy karigazgató munkája. Milyen feladatai vannak?
– A teljes operett- és musicalrepertoár, illetve a gálakoncertek kórusanyagát én tanítom be az énekkarnak és a musicalegyüttesnek, ami kartermi- és színpadi próbákat is jelent. A 34 tagú musicalegyüttes zenei ügyekben, a 38 tagú énekkar pedig a művészetin túl az adminisztratív és minden egyéb területen is hozzám tartozik.
– Hogyan lehet bekerülni az Operettszínház énekkarába? Az énektudás alapfeltétel, de milyen egyéb tulajdonságokat vesznek figyelembe a kiválasztásnál?
– Rendszeresen rendezünk meghallgatást, legutóbb épp két hete tartottunk felvételit, mert egy tenor kolléga ment el tőlünk. A kiválasztásban több szempontot is figyelembe veszünk. Fontos, hogy zenei alapokkal, ha lehet, zenei végzettséggel rendelkezzen az illető, ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy énekkari tagként, csapatban tudjon működni. Ha azt látjuk, hogy szólista babérokra tör, az énekkart pedig csak átmeneti állomásnak tekinti, a hangi adottságok ellenére is nemet mondunk. Mivel a színházcsinálás és a kóruséneklés is csapatmunka, arra is figyelünk, hogy a személyisége illeszkedjen a közösségbe. A színpadi megjelenésre is gondolnunk kell, a karakterességre, a sokszínűségre, szem előtt kell tartani, hogy a repertoáron levő előadásokba jó be tudjon állni az új énekkari tag.
Mondok erre egy példát. A szoprán szólamból egy kolléganő szülési szabadságra ment, és az ő helyére kerestünk valakit. Öt-hat olyan énekes is jelentkezett, akik mind alkalmasak lettek volna szakmailag és emberileg is, de az előadások érdekében hozzá hasonló karaktert választottunk. Összességében tehát sok szempontot figyelembe véve határozunk. A meghallgatásokon a hangképző tanárok, a Főigazgató úr, Zeneigazgató úr is részt vesz, és közösen hozzuk meg a döntést.
A legutóbbi meghallgatásokon nagy örömünkre olyan embereket találtunk, akik szakmailag és közösségileg is beigazolták a választásunkat. Folyamatosan fiatalodik is a csapat, és alázatosan tanulnak az idősebb, tapasztaltabb kollegáktól. Igazán összetartó énekkarunk van, és úgy érzem, mindenki szeret ide tartozni. Ez az elhivatottság és elkötelezettség pedig azért is fontos, mert a színház sajátos időbeosztást igényel a 10-től 2-ig és 6-tól 10-ig zajló próbákkal, az esti előadásokkal, a hétvégéken nem ritka duplázásokkal.
– Önnek is van egy kisgyermeke. Hogyan lehet kisgyermekes szülőként a színházi időbeosztást és a gyermeknevelést összeegyeztetni?
– Szerencsére van egy csodálatos anyósom és apósom, akik rengeteget segítenek. Mostanában úgy alakul a beosztásunk a férjemmel,- aki szintén az Operettszínház tagja klarinét művészként-, hogy neki általában hétvégente vannak előadásai, én pedig hétközben dolgozom többet, így a nagyszülőkkel egyeztetve össze tudjuk hangolni a mindennapokat.
– A gyermeke megfertőződött már a színházzal?
– Még csak tíz hónapos, de már most nagyon szeret szerepelni, ami rám is jellemző volt már gyerekként. Néhányszor már bevittük a színházba, az István, a király próbák többször elbűvölték.
Az édesapja sokat gyakorol klarinéton, a nagymamája népdalénekes, a nagypapája néptáncos volt, tehát sokféle zenei hatás éri, sok jazzt, komolyzenét hallgatunk otthon. Azt látjuk, e tekintetben mindenevő, bármi megszólal, azonnal jár a lába vagy vezényelni kezd. Nem biztos, hogy a színházzal vagy zenével fog foglalkozni, amit nem is feltétlen bánnánk, de mi nyitottak vagyunk mindarra, ami az ő kis lényét érdekli.
– Ön mikor lép be egy új produkció próbafolyamatába? Hogyan vesz részt az előkészítésben, és mi a feladata a későbbiekben?
– Már az olvasópróba előtt elkezdődnek a korrepetíciós foglalkozások, mert azt tartom ideálisnak, ha az énekkar az olvasópróbára, és az azt követő rendelkező próbákra pontosan, kotta nélkül tudja az anyagot. A rendelkező próbákon nem csupán zenei kérdésekben tudok segíteni a rendezőnek, hanem abban is, hogy színpadilag megfelelő karaktereket ajánljak. Ez különösen olyankor fontos, ha a rendező nem ismeri az énekkar tagjait. A Mária főhadnagynál erre kevésbé van szükség, mert Homonnay Zsolt egyébként számtalan darabban együtt játszik velük, és pontosan tisztában van a kollégák karakterével, képességeivel.
A rendelkezés után következnek a kidolgozós próbák, ezeken sokszor a vezénylésben is segítek, és ha szükséges, a szólistákat is irányítom. Az utolsó etapban, különösen a zenekaros színpadi próbákon, amikor a karmesternek sokfelé kell figyelnie, én tudok az énekkarra fókuszálni, és a próbát kívülről nézve személyes instrukciókat adni. Ilyenkor én vagyok az egyik külső szem, a hangosításnál pedig az egyik „külső fül”.
– Karvezetőként és karmesterként is végzett. Ez a két terület hogyan épül egymásra vagy egészíti ki egymást? Mi az oda-vissza hatás mechanizmusa?
– Mindenképpen előnyös, hogy mindkét területen rendelkezem végzettséggel. Bár a vokális és az instrumentális terület némileg eltér, zeneileg rengeteg a hasonlóság. Egy koncerten – és ha már az előttünk álló feladatokról volt szó, akkor vegyük példának a Feltámadás gálát – különösen fontos az anyg pontos és alapos elsajátítása és a muzikális felkészítés is, hiszen ott szinte főszerepet kap majd a kórus. Karvezetőként az előadás egy szeletére koncentrálok, ami azt is jelenti, hogy a részletekben jobban elmélyülhetek. A karmesternek a zenekart, a szólistákat, a kórust egyaránt instruálni kell, ez pedig teljes körű felelősséget jelent, és sokkal szélesebb körű figyelmet igényel.
– Önt mi vonzotta a színházi közeg felé?
– A véletlen. Sokáig egyáltalán nem volt kapcsolatom a színházzal, amikor viszont belekerültem, egyik feladat hozta maga után a másikat, így mára elmondhatom, hogy Magyarország számos színházában tevékenykedtem. Ha nézek egy magyar sorozatot vagy filmet, szinte nincs olyan közreműködő, akivel kapcsolatban ne lenne élményem. Miután Bécsben végeztem a karmester szakon és hazajöttem, a Színművészeti egyetemen kezdtem el tanítani, ahol zenés és prózai osztályokkal is dolgoztam. Ez volt az első meghatározó színházi közeg. Ezzel párhuzamosan a Vígszínházban, majd Kaposváron, Miskolcon vezényeltem, Tatabányán zenei vezetőként voltam jelen, utána pedig következett az Operettszínház.
– Amikor a színművészetis tanítványokból kollégák lesznek, változik a viszonyuk?
– Alapvetően nem, mert mindig közvetlen viszonyban voltam a tanítványaimmal amellett, hogy tanárként szigorúnak és következetesnek tartom magam. Amikor elkezdtem a tanítást, életkorban is nagyon közel voltunk egymáshoz a növendékekkel, ezért azok a kapcsolatok természetszerűleg másképp alakultak, a tanár-diák kapcsolaton túl mélyebb belső viszonnyá váltak. Jelenleg is dolgozom a negyedéves zenés osztállyal, operett kurzus 5 kiválasztott operettjének kórus anyagát tanítom épp.
Az egyetemen kialakult munkához való hozzáállás vagy a tisztelet nem változik akkor sem, amikor kollégákká válunk, legfeljebb többet nosztalgiázunk itt, az Operettszínházban például Sándor Péterrel, Dénes Viktorral vagy Széles Flórával. És még egy dolog változatlan: a humor, amit elengedhetetlennek tartok a munkában is.
– Említette a nagypénteki Feltámadás ünnepi koncertet. Mit jelent ez az esemény a szakmai kihívás szempontjából, és mit jelent önnek hívő emberként?
– Szakmailag mindenképp komoly feladat, hiszen ezek a művek (a programban J. S. Bach János-passiója, Mozart c-moll miséje, Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című kórusműve és Andrew Lloyd Webber Requiemje szerepel – a szerk.) nem a színházi repertoár részét képezik. Amellett, hogy ezek a feladatok nekem személyesen külön élményt és szakmai kihívást jelentenek, úgy látom, az énekkar is szívesen vesz részt bennük, hiszen ezek a művek muzikálisan is nagyon fejlesztőek. És igen, nekem hívő emberként valóban plusz örömöt jelentett az adventi és jelent a Feltámadás koncert. Számomra ez olyan, mintha a gyökereimhez térnék vissza, hiszen ezeket a műveket én magam is tanultam, elemeztem, énekeltem főiskolai, egyetemi tanulmányaim alatt, vezényeltem gyülekezeti énekkarnak, épp ezért egészen másképp kapcsolódom hozzájuk.
