A Domján Edit Alapítvány kuratóriuma idén a Vörösmarty Színház művészét, Kiss Diána Magdolnát tüntette ki az elismeréssel.
A Domján Edit emlékét ápoló alapítvány kuratóriuma minden évben kiválaszt egy 40. életévét még be nem töltött tehetséges vidéki színésznőt, aki alakításaiban méltó módon örökíti tovább Domján Edit szellemiségét.
Domján Edit 1932. december 25-én született, a Színművészeti Főiskola elvégzését követően Szegedre szerződött, majd pályája üstökösként ívelt felfelé, hamar az egész ország és a szakma kedvencévé avanzsált. Sugárzó bájával és páratlan tehetségével nemcsak a színpadot, de a filmvásznat és tévéképernyőt is meghódította. Sokan nem hitték többször hangoztatott ígéretét, miszerint nem akar megöregedni, nem éli túl 40. születésnapját. 1972. december 26-án, egy nappal 40. születésnapja után hiába várták A bolond lány című előadásra a Madách Színházban, már nem érkezett meg, önkezével vetett véget életének.
A kitüntetést a Vörösmarty Színház művésze, Kiss Diána Magdolna vehette át. Idén ismét a fehérvári társulathoz vándorolt a díj, ugyanis a Vörösmarty Színház művészei közül korábban Varga Lili kapta meg a rangos elismerést, 2020-ban.
A díjat Vajda Márta, a kuratórium tagja adta át, és tolmácsolta Urbán Balázs laudációját, aki szintén a Domján Edit Alapítvány kuratórium tagja:
„Kiss Diána Magdolna csaknem tíz évnyi független színházi alkotómunka után szerződött Székesfehérvárra – ami nem szokványos váltás a színészi pályán. Igaz, Kiss Diána Magdolna karrierje addig sem volt szokványosnak mondható, hiszen a színházi paletta egymástól lehető legélesebben elütő karakterű produkcióiban vett részt. Pályájának első tíz évében egyfelől a független színházi szféra egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott fiatal színésze volt, aki az egyetemi osztálytársaival létrehozott, jelentékeny előadások sorát készítő HOPPart Társulat produkciói mellett Mundruczó Kornél komoly nemzetközi karriert befutó bemutatóiban is többször szerepelt. Másfelől pedig kimagasló vokális képességeinek köszönhetően (amelyek már akkor nyilvánvalóvá váltak, amikor a Varázsfuvola egyetemi kamaraváltozatában egészen illúziókeltően énekelte Pamina szólamát) zenés színházi produkciókban is rendszeresen fellépett, elsősorban vidéki, illetve határon túli színházakban (a komáromi Csárdáskirálynő Szilviája pályája első nagy szerepei közé tartozott). Székesfehérvárra szerződését követően – vagyis az utóbbi hét évben – pedig a két szélső pont közötti spektrumon is változatos szerepeket kapott, amelyek hol drámai erejére, hol sokszínű karakterteremtő képességére építettek. Ezek között éppúgy voltak összetett, színes főszerepek (így a Kartonpapa Jucija), mint klasszikus karakterfigurák (például A Vágy nevű villamos Irmája). Emellett fontos szerepeket játszott Horváth Csabának a mozgás, a gesztusok nyelvén megszólaló produkcióiban (Halál Thébában; Szentivánéji álom), miközben a színház természetesen számított rá a zenés színházi bemutatóiban (Chicago, 56 csepp vér, Fame) is. Mára elmondható róla, hogy nemigen van olyan műfaj, amelyben ne szerepelt volna, nincs olyan színházi nyelv, amelyben ne lenne járatos, vagy olyan karakter, amely távol állna tőle – minden bizonnyal egyike generációja legsokoldalúbb színészeinek.”
