Georg Büchner: Woyzeck – Nemzeti Színház, Budapest
Még az európai forradalmi hullám előtt, 1836-ban egy huszonegynéhány éves fiatalember, Georg Büchner megírta a modern drámairodalom egyik klasszikussá vált művét, a Woyzecket. Pontosabban korai halála miatt nem tudta befejezni, de a torzóban maradt darab is remekmű: elképesztő mélységű lélekrajz. Az orvosnak készülő ifjú író tudása zavarba ejtően nagy. Nem véletlen, hogy szinte megszámlálhatatlanul sok színházi bemutatója volt.
A Nemzeti Színház új feldolgozásának rendezője egy huszonegynéhány éves fiatalember, ifj. Vidnyánszky Attila. Akik játsszák a darabot, szintén huszonévesek – ebből a szempontból az előadás egyfajta nemzedéki bemutatkozás is. Ez persze önmagában nem lenne túl izgalmas, az előadás színvonala teszi azzá. Mert ezek az egyelőre kevesek által ismert színészek itt most kivételes tehetségről tesznek tanúbizonyságot, ami önmagában is lelkesítő. A Vecsei H. Miklós készítette Woyzeck-feldolgozás leegyszerűsítve arról szól, hogy miképpen prostituálja az embert az a – nevezzük most így – popkultúra, amely meghatározza a mindennapokat. És mi sül ki abból, ha valaki nem képes ehhez a világhoz igazodni? Tragédia, mondhatjuk, s ezt mondja az előadás is, mégpedig olyan hitelességgel, amely hazai színpadon ritkán látható.
Magával ragadóan sodró előadást élvezhetünk, ahol megelevenedik a kétezertízes évek popkultúrája – a Gyűrűk ura közismert mondataitól kezdve a Harry Potter-sztorikon át a tv-reklámok és a legújabb vlogok megannyi elhíresült mondásáig –, miközben a Büchner-történet is halad a maga vészjóslóan szűk medrében. Nem lehet nem érteni, hogy mi történik – mégis árnyalt, reflektált marad a narratíva. A címszerepet alakító Nagy Márk maga a megtestesült autonómia, mégis hiteles borbélyként is. Marie szerepében Barta Ágnes elementáris erővel képes megmutatni, miképpen szippantja be a popkultúra az embert. A Doktort játszó Szabó Sebestyén Lászlónak olyan erős karizmája van, ami akkor is figyelmet érdemel, ha éppen nem csinál semmit. Andres szerepében Herczegh Péter, csakúgy, mint a Kapitányt alakító Kovács Tamás mintha egy Tarantino-filmből csöppentek volna a budapesti színpadra. Az elképesztő kultúrkarnevál egy panellakást idéző, beszűkült térben tombol: kultúrkritikát látunk, de a szokásos ideológiai ballasztok nélkül. A legkevésbé sem gondolom túlzónak, amikor leírom: a magyar színházművészet igazán jól járna, ha ez a tehetséges fiatal csapat kaphatna egy önálló színházat, ahol azt csinálhatnának, amit akarnak.
Az előadás színlapját és játszási időpontjait itt találja.
