William Shakespeare: Szentivánéji álom – Szigligeti Színház, Nagyvárad
A legtöbb Shakespeare-darab színházi hagyománya olyan nagy, hogy képtelenség teljesen kikerülni – még ha esetleg ezt is szeretné a rendező. Az angol drámaíró Magyarországon legtöbbet játszott műve, a Szentivánéji álom esetében számomra két meghatározó momentuma van ennek a tradíciónak. Az egyik origója alighanem Peter Brook legendás rendezése, amely a Vígszínházban is vendégszerepelt, s amely a játék látomásos mozgalmasságát képes volt összeegyeztetni mélylélektani megfontolásokkal, a másik a híres mesterember-jelenet mint a nem-művész emberben is meglévő művészi vágy kifejeződése. Az általam látott hazai előadások mindegyikében fókuszba került a játékosság mint stiláris eszköz, a mesteremberek előadása pedig rendre a bumfordi, harsány dilettantizmus tipikus eseteként került színre.
A fiatal rendező, Tarnóczi Jakab üdítő módon fittyet hány a hagyomány eme két, erős vonulatára. Mintha csak edzésre indulnának: a nagyváradi előadás szereplői tréningruhában vannak. Erős karakterek, akiknek a játék napi rutin. A Heléna szerepében bemutatkozó Trabalka Cecília és a Hermiát alakító Román Eszter egyaránt tele van energiával, Lysanderként Tőtős Ádám, Demetriusként Kiss Tamás potens bulibajnokok. Theseus ebben a körben Sebestyén Hunor alakításában egy nagyhatalmú szakosztályvezetőre emlékeztet, aki bár teljhatalommal rendelkezik, érződik rajta, hogy legszívesebben még mindig versenyezne. De neki nem kell nagyon küzdenie az egyébként húzódozó Hippolytáért (Pitz Melinda), mert végső soron mindig az lesz, amit ő akar. Mert ő az, aki lát a pályán, ő az, akinek hatalma van. Ugyanakkor itt természetes, hogy Puck, akit ezúttal nő alakít (Tóth Tünde), nem tud mindig maradéktalanul megfelelni az elvárásainak, mert azokat a saját képességéhez méri. De mindig időben korrigál, ahogyan az egy jó vezetőtől elvárható. Magabiztosan uralja a tündérvilágot is, Titania (Tasnády-Sáhy Noémi) mintha csak a helytartója lenne a tündérek országában. Tarnóczi rendezése nem a bravúros mozgások és mesés látványképek miatt marad emlékezetes, hanem attól, hogy plasztikusan megmutatja: miképpen működik a határokon könnyedén átnyúló hatalmi mechanizmus, hogyan kebelezi be a magánszférát is.
Az első felvonás után a szünetben kerülnek színpadra a mesteremberek, ahogyan az az amatőrök esetében megszokott. Ugyanakkor az általuk létrehozott előadás egyáltalán nem szokványos: egy opera. Pyramus és Thisbe történetét Selmeczi György modern zenéjével adják elő, bravúrosan. Az őszinte lelkesedésből ezúttal komoly produkció születik, s ez az élvezetes alternatív színház (Dimény Levente, Hunyadi István, Szotyori József, Kocsis Gyula, Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes) egyfajta emblémájává is válik a közöségi művészetnek.
Mindezek mellett ez az autonóm, erős rendezői koncepció mentén létrejött Szentivánéji álom szórakoztató is – sok-sok játékossággal.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
