Nyikolaj Gogol–Mohácsi testvérek: Revizor – Weöres Sándor Színház, Szombathely
Minden jó, ha a vége jó – de mi van akkor, ha a vége sem jó? Akkor minden rossz? Minden reménytelen? Rövid időn belül a harmadik olyan színházi előadást láttam, ahol megváltoztatták egy jól ismert történet végét. Szegeden, a Tótékban az őrnagyot az előadás végén nem darabolják fel, Miskolcon, a Három nővérben a nővérek végül a vonat elé vetik magukat, Szombathelyen pedig a valódi revizorról kiderül, hogy legalább annyira korrupt, mint akiket ellenőriznie kell. A revizor esetében ez nem pusztán rendezői értelmezés: itt most egy Gogol-átiratot láthatunk a Mohácsi testvérektől.
A néhol eltérített és újrabogozott történet erős magyar referenciákkal rendelkezik, annak ellenére, hogy a színhely itt is Oroszország. Nem a XIX. században járunk, hanem a XXI-ben, az ellopott pénzzel lelépő, durván züllő két szélhámos Gagarin (Lábodi Ádám) és dr. Puskin (Orosz Róbert) álnéven jelentkezik be a kisváros luxusszállodájába, ahol annyira műveletlen a közeg, hogy még ez sem szúr nekik szemet. A darabot Mohácsi János egyfajta Kész átverés! showként rendezte meg, de a harsány poénok mögött ott van a posztszocializmus immorális hivatali és üzleti világának kíméletlenül pontos rajza. Nem a mechanizmusra fókuszál a rendező, itt nem az az érdekes, hogy felelős pozícióban lévő embereknek két fő tevékenységük van, egyrészt hogy lopnak és sikkasztanak, másrészt ezek eltussolása – s valóban, az ezzel való szembesülés miatt nem kell elmenni színházba –, hanem az egyes karaktereket és a köztük lévő viszonyt világítja meg.
Bajomi Nagy György polgármestere a minden hájjal megkent, kedves machiavellista magyar politikus mintaképe. Tudja, hogy mivel tartozik azoknak, akik a táplálkozási láncban fölötte vannak és pontosan tudja, hogy neki mivel tartoznak az alatta lévők. Mindent megad, mindent behajt, ami lehetséges. A polgármester feleségeként Alberti Zsófi és a lányukat alakító Hartai Petra pontosan olyanok, mint ahogyan a hazai politikus családokat a bulvármédia mutatni szokta: önteltek, néha arrogánsak, de az anyagi javak mellett őszintén vágynak valamilyen igazi értékre is, reménytelenül. Nekik se könnyű. A hivatali gépezetet működtető munkatársak feltétel nélkül lojálisak, de csak addig, amíg fennáll a status quo – ha úgy érzékelik, hogy változnak az erőviszonyok, ők is azonnal változtatnak.
A Mohácsi testvéreknél a politika a maffia működéséhez hasonlatos: jellemző, hogy itt Gagarin sem tűnik el (mint Gogolnál Hlesztakov), hanem beépül a polgármester családjába, hogy idővel saját családjával lehessen majd a rendszer része. A revizor végül tolmácsolja a polgármesternek a vezér, a „jégmezők lovagja” elégedettségét, amiért mindig időben küldi neki a pénzt. Ez a legfontosabb – ha ez rendben van, nincs mitől félni.
A komédiaként játszott darabhoz sokat hozzá tesz a kitűnő zene (a három zenész mindvégig a színpadon van). Khell Zsolt funkcionális díszlete az Isten háta mögötti kisváros provincializmus-hangulatát erősíti.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
