Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból – Jászai Mari Színház, Tatabánya
Mint ismeretes, a tömeghisztériává növő gyűlölködésnek nagy hagyománya van a nyugati kultúrában. Legutóbb a dán Thomas Vintenberg Vadászat című filmje szembesített bennünket azzal, mivel jár, amikor egy közösség igaztalanul megbélyegez valakit, de a színészként és drámaíróként egyaránt maradandót alkotott, korán elhunyt Martin Sperr műve immár túlzás nélkül nevezhető a téma klasszikusának. A hét évtizeddel ezelőtt játszódó történethez nem kellenek magyarázó jegyzetek: az idegen kultúrából érkezők, a homoszexuálisok és a szegények megvetése olyan tapasztalat, amely az újabb nemzedékek számára is ismerős. A Sperr művében megjelenő, bigott erkölcsű faluközösségben nincs más lehetőség, mint beállni a gyűlölködők közé, mert aki nem így tesz, az maga is áldozattá válik. És a hangadók, mondja Sperr, ugyanazok, de legalábbis ugyanolyanok, mint a tíz évvel korábbiak: hiába számolták fel a német nemzetiszocialista mozgalmat, a nácik velünk élnek. Pontosabban: mindig akad egy erőszakos, kellemetlenül provokatív náci, aki magával rántja a többieket. Guelmino Sándor rendezése erre a szerzői intencióra fókuszál: a közösséghez tartozás eredendő vágyára, melyet nem tud legyűrni holmi erkölcsi aggály.
Barbara, a szegény napszámosnő (Egri Kati megrendítő alakításában) képes a saját, szeretett fiát is nyilvánosan megtagadni, csakhogy ne legyen többé kiközösítve. Itt sem az őszinte, tiszta érzések, sem a tisztességes munka nem elég a boldoguláshoz. Ahhoz ugyanis mindenekelőtt az szükséges, hogy az ember a közösség része legyen. Mert a közösség sikeres, boldog és összetartó. Ha arra van szükség, minden egyes tagja alkalmi vadásznak áll, hogy becserkéssze a vadat. És előbb-utóbb eljön az idő, amikor szükség lesz erre. Ebben az előadásban még a gyerekek is bekapcsolódnak a „visszataszító buzi” iránti vadászatba. S persze azok is, akik maguk szintén a társadalmi megítélés áldozatai – csak éppen egy másik szinten. A Crespo Rodrigo által alakított, menekülésre kényszerülő Abram mély érzésű, szelíd ember, aki semmiben sem bízhat. Áldozatnak született, így is kell meghalnia.
A jó ritmusú tatabányai kamara-előadás egy olyan társadalmi mechanizmus működéséről ad pontos látleletet, amelyről hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy magunk mögött hagyhatjuk. Hogy mi mindenre alapozhatjuk ezt az illúziót, az szóra sem érdemes! A művészet viszont sokat segíthet annak felismerésében, hogy miképpen érdemes viszonyulni az ilyen helyzetekhez: a tatabányai előadás érvényes és fontos reflexiót kínál minderre.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
