A budapesti Katona József Színház december 16-án mutatta be Tarnóczi Jakab új rendezését, az Extázist. Ennek kapcsán kérdeztük Tóth Zsófiát, a darab egyik szereplőjét.
– Miről szól az Extázis?
– Emberi sorsokról és kapcsolatokról ebben a 21. századi, felgyorsult világban, az elveszettség érzéséről és boldog percekről. Hasonló ahhoz, mint amit a Magányos emberekben látunk, csak itt egy testvérpáron és a baráti társaságukon keresztül ismerjük meg a problémáikat, hogy mit élnek át nap mint nap: egzisztenciális válságot, hogy mi legyen velük és az életükkel. Menjünk vagy maradjunk? Szerintem ez az Y és Z generációra eléggé jellemző. Itthon különösen nehezített a pálya perspektívák terén, de amúgy is jelen van.
– Miben lesz más, mint a Magányos emberek?
– Az nagy különbség, hogy ott egy kész művet dolgoztunk fel, itt meg az egész darab improvizáción alapul. Tarnóczi Jakab és Varga Zsófi hoztak alap állításokat, de aztán mi bontogattuk ki, hogy azok hova vezessenek. Sok olyan sztorit belecsempésztünk az életünkből, ami amúgy a valós barátainkkal vagy velünk is megtörténik, ettől válik önazonossá. Magából tud legjobban dolgozni az ember, és a környezetéből.
– Szerinted miért fontos karakter Vera, és vannak-e a táncon kívül kapcsolódási pontjaid vele?
– Abszolút vannak közös pontok, de amúgy szerintem az én karakteremmel elég könnyű azonosulni. Úgy érzem, hogy Vera nagy kontraszt a többiekhez képest, mert egyrészt ő azért nem szerves része a társaságnak, másrészt már helyre tette magában a bizonytalanságait. Van benne egy pozitív hozzáállás és egy kis csillogás is, miközben megvannak a saját nehézségei. Azt gondolja, hogy jól tudna lenni, itthon és külföldön is, ez tetszik benne. Sőt, ő jól is van valahol. Ha pedig valami nem komfortos neki és rossz hatással van rá, képes felismerni a helyzetet és kilépni belőle. Ehhez nagy erő kell. Szeretnék jobban hasonlítani rá.
– Szerinted melyik generációnak mit mond a darab?
– Az Extázis a mi generációnkról szól, de nem csak a mi generációnknak. Egyrészt látni azt, hogy ezek a fiatal felnőttek milyen helyzetben vannak, nem csak ennek a generációnak érdekes, illetve sok olyan dolog van, amellyel akár húsz-, akár ötvenévesen ugyanúgy küzd az ember, ugyanezekről beszélget, vagy ezt látja a környezetében. Szóval van, ami a mi sajátosságunk, és lehet, hogy nem a szlenggel vagy egy népszerű Youtube-videóval, de a szerelemmel vagy barátsággal mindenki – más szemszögből, de – tud azonosulni. És nemcsak mi fiatalok vagyunk a darabban, hanem az egy generációval idősebbek is, akik sokszor hasonló problémákkal küzdenek, csak más életkorban, és máshogy élik meg. Ők már lehet, hogy átmentek ezeken, én meg még lehet, hogy most tapasztalom meg először.
– Neked mi ad extázist?
– Ebből a szempontból hasonlítok Verára, én is nagyon tudom élvezni az apró dolgokat is. A mozgás, az alkotás, a színpadi létezés nekem ilyen. Voltam nyáron szörfözni, na az egy extázis volt. De egy jó ebéd, egy jó könyv vagy film is ilyen nekem. Ha a testvéremmel sétáltatjuk otthon a kutyákat a határban, ha a szeretteimmel vagyok, az is. Azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg a kis extázisokat az életében, mert így érdemes élni.
