A Vörösmarty Színház legújabb sikerelőadása, A kőszívű ember fiai május 22-én a Nemzeti Színházban lesz látható. A produkcióról a három Baradlay fivért játszó színészt, Kovács Tamást, Imre Krisztiánt és Ionesco Rault kérdeztük.
– A premier óta sokat ment már az előadás. Milyen visszajelzéseket kaptatok vele kapcsolatban?
Kovács Tamás: Az évad ezen szakaszában, április-májusban, amikor már jó idő van, előfordul, hogy már nem a színházat választják a nézők elsősorban kikapcsolódásképpen. Ennek ellenére tele van a színház. Ebben mindenképp lehet mérni az előadás sikerét.
Imre Krisztián: Nekem a szűk családom látta az előadást, tőlük jó visszajelzéseket kaptam. A kőszívű ember fiai azért is különleges, mert más korosztályok teljesen máshogy reagálnak rá. Azt látom, hogy a közönség nagyon szereti. Valamint volt a közönségtalálkozó, ahol a főbb szerepekből sokan részt vettünk a stábból. Itt egy közvetlen környezetben kérdezhetett a közönség. Itt azt láttam, hogy érdeklődve, jó tapasztalatokkal jöttek ki a nézők az előadásról.
– Testvéreket játszotok a darabban. Milyen a viszonya a Baradlay fivéreknek?
Ionescu Raul: Számomra a testvéri viszonyok minősége a könyv elolvasásakor derült ki, még a próbákat megelőzően. Ez alapján alkottam meg ezeket az érzelmi alapokat a szerepben. Abban mindhárman egyetértünk, hogy nagyon élveztük a közös munkát, és, hogy a Baradlay fivérek között viszont nem ennyire jó a viszony. Krisztián és Tamás is nagyon oldottak a munka mellett, ezt sokszor tapasztaltam, többször könnyen tudtak engem is megnevettetni. Ezt ellensúlyozva, Jenő karakterét épp emiatt nagyon visszafogottnak, kevésbé könnyednek építettem fel például.
– Május 22-én az előadás a Nemzeti Színházba utazik. Számotokra, vagy esetleg nézői szemmel változtatni fog bármit ez a tény az előadás hangulatán?
K.T.: Számomra nem igazán lesz más érzés amiatt, mert nem Fehérváron játsszuk. Szerintem egy színész bármelyik színházba megy, hazamegy. Sokszor látom, amikor valaki bejön hátul a színházba, aki nem ismeri ezt a közeget, annak nagyon idegen, elveszik benne. Egy színész bármelyik színházba bemegy, ott otthon van. Akkor is, ha korábban nem járt még ott, egy perc alatt megtalálja a közös hangot mindenkivel. Így érzek én is, amikor máshol játszunk, bárhova megyek, hazamegyek.
I.R.: Olyan szempontból azért érdekes a felvetés, hogy valamilyen szinten egy más közeg is látni fogja az előadást. Lesznek olyan nézők, akik talán egyik színház bázisához sem tartoznak. Nekem is biztosan lesz több barátom, akik most fogják megnézni. Nagyon kíváncsi vagyok az ő reakcióikra, arra, hogy milyen üzenetek fognak számukra megragadni.
I.K.: Ebben valóban igazad van, minden színháznak van egy sajátos közönsége. Mi azért már ismerjük a nézői bázist Székesfehérváron, amikor pedig elutazunk egy előadással, akkor azt egy újfajta közeg látja. Kíváncsian várjuk, hogy fogja fogadni a Nemzeti Színház közönsége a produkciót.
