Papageno Radio
Film Antal Zsolt vezeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti Intézetét

Antal Zsolt vezeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti Intézetét

A harmadik intézetvezető is megkezdte munkáját Antal Zsolt személyében Sára Balázs és Bodolay Géza után, akik a filmes és a színházi intézetet irányítják – olvasható az SZFE honlapján.

– Eddigi szakmai pályája hogyan kötődik a kultúra világához?

– A közszolgálati kommunikáció és a tájékoztatás azok a területek, amelyekkel évtizedek óta szakmai/gyakorlati és elméleti/tudományos oldalról egyaránt foglalkozom. Felelős szerkesztőként, producerként jelenleg is együttműködöm a kultúra területén dolgozó szakemberekkel, alkotókkal, köztük színészekkel és kulturális intézményekkel. Gyakorlati és elméleti kompetenciáim és tapasztalataim sikerrel integrálhatók a színházművészet és médiaipar igényeit kiszolgáló szakemberképzésbe.

– Felsőoktatási tapasztalatai közül melyek azok, amelyeket a legfontosabbaknak tart vezetői munkájára történő készülése során?

– Összetett, építkező munka ez, ami elemzést és tervezést igényel. Ennek érdekében az intézetben folyó képzéseket részletesen áttekintjük. Önálló kutatási tervet készítünk. Végül egyetemi szinten is működőképes képzésfejlesztési és kutatási javaslatot dolgozunk ki.

– Az Elméleti Intézet vezetőjeként milyen oktatási szempontok vezetik majd a munkáját?

– Az intézeti munka folyamatosságának és színvonalának biztosítása, fenntartása állandó feladat és kihívás. Különösen így van ez az intézet keretében működő képzéseknél, ahol elvárás, hogy a hallgatók kiemelkedő kommunikációs kompetenciával, érzelmi intelligenciával, kreativitással és problémamegoldó képességgel rendelkezzenek. Ezért fontos, hogy a képzéseket, és az oktatói munkát széleskörű kutatásokra és tananyagfejlesztésre alapozzuk. Erre épül a személy- és gyakorlatközpontú képzés és az egyes tevékenységek ellátásához szükséges szakmai-tudományos kompetenciák elsajátítása és a tehetséggondozás.

– Mi az a három legfontosabb tulajdonság, amit elvár egy oktatótól, illetve egy hallgatótól?

– Kiválóság. Láthatóság. Szorgalom.

– Melyek voltak a legemlékezetesebb színházi vagy filmélményei?

– Harag György összes színpadi alkotása. A felsorolást Caligula helytartójával kezdeném. Aztán meghatározó élmény volt számomra Kaposvárról Ács János rendezésében a Marat/Sade, a Katonában Spíró Csirkefeje, vagy a Pesti Színházban a Dühöngő ifjúság.

Szakmai életrajz

 

Antal Zsolt 1972-ben született Gyöngyösön. Egyetemi Tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetemen történelem tanár szakon végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Politikatudományi Doktori Iskolájában végezte Bihari Mihály témavezetésével. PhD fokozatát 2011-ben „Közszolgálati média Európában – az állami feladatvállalás koncepciói a tájékoztatásban” című disszertációjával summa cum laude minősítéssel szerezte.

 

Húsz éve dolgozik a hazai felsőoktatásban. 2000-2016 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Média Intézetének oktatója, 2016-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oktatói, szakfelelősi, képzés- és oktatásfejlesztési és kutatási feladatokat végzett vezetői beosztásban. 2019-től az Államtudományi és Nemzetközi Kar Társadalmi kommunikáció tanszékének egyetemi docense.

 

2010-től hét éven át a fiatalok tehetséggondozását felkaroló Dél-alföldi Talentum Akadémia oktatási programvezetője. Jelenleg a Szeged-Csanádi Egyházmegye médiumainak igazgatója és felelős szerkesztője. Számos publikáció és kiadvány szerzője, szerkesztője, főszerkesztője, televíziós produkciók felelős szerkesztője és producere.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!