Szarvas József: „Azt gondolom, tudnék mit tanítani a fiataloknak”

Szerző:
- 2021. január 20.
Szarvas József - forrás: Rózsa Erika / Nemzeti Színház

Szarvas Józseffel, a kuratórium által megújított SZFE egyik leendő osztályfönökével készített interjút a mandiner.hu, amelyben a színész úgy nyilatkozott, „kérdéseket kellett feltennie magának, és azokra saját meggyőződésű válaszokat adnia”, mielőtt elvállalta volna a felkérést.

Szarvas József a prózai színész osztály vezetőtanára lesz, segítője Rátóti Zoltán. A kérdésre, hogy miért vállalta el végül a kinevezést, azt felelte: „van bennem egy nagy adag kíváncsiság, és azt gondolom, tudnék mit tanítani a fiataloknak.”

„Most a diákokkal együtt magam is pályakezdő leszek”

– mondta, és kiemelte, hogy kihívással találja szemben magát még több, mint 40, a szakmában töltött év után is. Úgy gondolja, valóban drasztikus lépés, hogy az SZFE eddigi épületei eladásra kerülnek, és szerinte „nehéz megmondani, mikor és hogyan sikerül majd” „rangjában újrapozicionálni” az egyetemet. A szakmáról úgy nyilatkozik általában, hogy azt csak „nyitottan, kitárt szívvel és odafigyeléssel, ugyanakkor kellő szigorral érdemes csinálni”. Az SZFE tiltakozóinak álláspontjára reagálva azt mondta:

Mint magánembert, nagyon rosszul érint, hogy olyan szempontok mentén szakadt ketté a közeg, amelyeknek nem is lenne szabad jelen lennie a szakmánkban.

Úgy fogalmaz, hogy ha a felek „két szekértáborban ülnek”, az „óriási bajt” jelentene a színházi világ egészére. Arról, hogy csillapodnak-e vagy inkább felerősödnek az indulatok, nem kívánt feltételezésekbe bocsátkozni. „Azt tanultuk és tanuljuk: rossz az a színdarab, amelyben jók és gonoszok vannak. A szerző minden hősének oda kell adja az igazság morzsáját. Ez talán az életben is hasznosítható lenne” – mondta.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo