Öt fiatal népzenész döntött úgy 2021 elején, hogy létrehozzák a Times New Románt.
interjú
A Mozaik Országos Színházi Találkozó első napján a Maladype Színház Yvonne című előadását láthatják a nézők. Jáger Simonnal, az előadás egyik főszereplőjével beszélgettünk.
Gyermekek és felnőttek generációi zárták már szívükbe Csipikét, akinek történeteit hamarosan egy családi opera formájában láthatjuk. Ennek kapcsán kérdeztük a szerző lányát, Fodor Esztert.
A Mozaik Országos Színházi Találkozón Kálid Artúr három előadásban is szerepel, ennek kapcsán beszélgettünk például a szabadúszó létről
Aracsi Norbert magyar rendező kisjátékfilmjét több sikeres fesztiválszereplés után az HBO Max műsorán 15 ország nézői láthatják. Interjú!
Az 1975-ben született Bársony Péter brácsások életének minden aspektusát kipróbálta, szabadidejében kutat, emellett zeneakadémiai tanárként egy picit talán a jövőt is látja.
Idén 12. alkalommal leshetünk be a budapesti házak történetébe és titkaiba május 14-én és 15-én.
Wagner tetralógiájának záródarabját, Az istenek alkonyát M. Tóth Géza rendezésében mutatja be az OPERA május 15-én.
Fodor Sándor Csipikéjének történetei a Coopera szárnyai alatt hamarosan egy családi opera formájában kelnek majd életre. A készülő mű kapcsán a zeneszerzővel, Szüts Apor beszélgettünk.
Május 30-án, Kocsis Zoltán születésének 70. évfordulóján Oliver von Dohnányi vezényli a Nemzeti Filharmonikusokat. A 20. század hazai remekművei mellett egy ősbemutató, Dragony Tímea új műve is felcsendül.