Két nemzetközi kórusversenyen is részt vett a Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara és Cantemus Gyermekkara Olaszországban.
Kórusblog
Hírek a magyar kórusok életéből.
Hat nap felkészülés után egy öt koncertből álló hazai turné vár idén a Nemzeti Ifjúsági Kórusra. Az első állomás július 23-án Veszprém lesz, a program pedig július 28-án Kecskeméten zárul.
Nagyjából egy időben 2022. július 14-22. között két nemzetközi kórusversenyen is részt vesz a Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara és Cantemus Gyermekkara.
2022. július 21–23. között Budapesten kerül megrendezésre a MUCE 2022 Kórusfesztivál, amelyen hét kórus, hét különböző országból vesz részt.
Párkai István, a Zeneakadémia professor emeritusa, aki tanárként, egyetemi tankönyv írójaként, minősítő hangversenyek zsűrielnökeként a mai napig meghatározó egyéniség, 1928. június 30-án született Budapesten.
A koncerten külön blokkokban mutatkoznak be a gyermekkarok, a női karok és a férfikarok, a népzene képviselőjeként pedig Sebestyén Mártát hallgathatjuk meg.
Rangos színházi díjat vehetett át a Soharóza a hollandiai O. Festival keretében május végén.
A Magyar Állami Operaház Énekkara próbaéneklést hirdet augusztus 1-től betölthető álláshelyekre basszus/bariton, tenor, szoprán és alt hangfajban.
Durányik László együttese, a Miraculum Gyermekkórus a rangos neerpelti European Music Festival for Young People keretében rendezett versenyen kapott első díjat.
„Kezdetben vala az Ige…” – János evangéliumának ismert kezdősoraival indul az idén 74 éves komponista, Orbán György passiója.