Olyan szerepekkel kezdte a pályafutását, amilyenekkel mások inkább végezni szokták, és Rálik Szilviát egyebekben is teljes joggal nevezhetjük szerencsés szopránnak.
Blogok
November 17-én „100 éve történt…” címmel indul új sorozat az ISON-ban, melynek első alkalmán a fúvós zene kerül előtérbe.
Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című műve mentén hirdet mesterkurzust Marton Éva, melyre január 31-ig lehet jelentkezni.
„Színház az egész világ…” idézhetném Shakespeare-t, bár az Ahogy tetszik helyett a Szentivánéji álomról lesz szó a mai epizódban.
Nem értek a versíráshoz, még csak legelő kicsiny birkáktól sem tanultam. Nem úgy nem vagyok költő, ahogy Janka Kupala mondja, hanem a szó legegyenesebb értelmében.
JaMese Szabad Bennem a levegő című podcastjának következő adásában az énekesnő, Molnár Emese a popszakma egyik kiemelkedő énekesével, Koszi Jankával beszélget.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara próbajátékot hirdet hegedű (prím és szekund) szólamaiba tuttista zenekari művész munkakörre határozott idejű munkaszerződéssel.
November 18-án 18 és 21 óra között ismét MÚZEUM + programja keretében várja a Szépművészeti Múzeum az exkluzív múzeumi élményeket kedvelő látogatóit
A Magyar Állami Operaház 2021. november 16-ával megkezdi a 2022. január 1. és július 31. közötti nagytermi előadások jegyeinek értékesítését.
Richard Strauss (1864–1949) Rózsalovagja a bemutatója idején akkora siker volt, hogy különvonatok indultak Drezdába az egyes előadásokra.