Mit érdemes tudni a Szegedi Dóm orgonájáról? Szamosi Szabolcs orgonaművész, az Orgonák Éjszakájának megálmodója most videóban meséli el a részleteket.
Blogok
A 80 éves Rádiózenekar nevéhez fűződik többek között a Mézga család, a Kockásfülű nyúl és a Tévémaci zenéje is.
Vivaldi A Négy Évszakját rögzítette az Anima Musicae Kamarazenekar. A lemez április 19-én, a Hungaroton kiadó gondozásában jelenik meg.
A Fesztivál Akadémia Budapest második alkalommal rendezi meg Halász Ferencről elnevezett országjáró tehetségkutatót.
Christian Poltéra és Ronald Brautigam csellóra és zongorára írt Brahms- és Schumann- darabokat rögzített a BIS albumán.
Az International Classical Music Awards zsűrije 2024-ben 16 kategóriában díjazta a legjobb klasszikus és kortárs zenei lemezfelvételeket. A Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórus a legjobb barokk vokális felvétel díját nyerte el. A gálakoncerttel egybekötött díjátadóra április 12-én került sor Valenciában.
Rajna Martint, a Magyar Állami Operaház első-, és a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmesterét látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában.
Úgy meghallgatnám Tóth Gabitól úgy is a Szomorút, amilyen erővel és sajáttudással a Nem leszek játékszeredet előadta.
Az Alpha Classics teljes Médée-felvételét vettük górcső alá a Le Concert Spirituel előadásában.
Az ICMA-gála 2025. március 19-én kerül megrendezésre a düsseldorfi Tonhalléban, ahol a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekart Fischer Ádám vezényli majd.