Mndoyants technikai bravúrral és intuitív muzikalitással ruházza fel Prokofjev zenéjét, amelyet eme lemezen meg is hallgathatunk.
Blogok
Simon Izabella és Várjon Dénes főszereplésével folytatódik a Magyar Zene Háza kurátori hétvége-sorozata. Az ismert zenészházaspár március 9-én és 10-én a társművészetek egymásra hatását állítja középpontba úgy, hogy minden korosztály találhasson számára értékes programot.
A hegedűs Nils Økland és a billentyűs Sigbjørn Apeland február 29-én ad koncertet a Zene Házában.
Tan Dun, kínai-amerikai zeneszerző a Bartók Tavasz keretében április 14-én Buddha-passió című monumentális művét mutatja be Budapesten.
Február végén befejezi tevékenységét Magyarországon az észt kulturális intézet. Bezárásáról strukturális változások miatt az intézet tallinni anyaintézménye döntött.
Megjelent a Papageno magazin márciusi száma. A címlapon Kovács Zalán László, az előhangban pedig Horváth András Dezső gondolatait olvashatják.
Miként keltett közfeltűnést Budapesten az ifjú Rátkai Márton táncoskomikusi tehetsége? László Ferenc könyvéből ezúttal a legendás színész kiugrásának híres történetét – illetve annak verzióit idézzük.
Énekelni és táncolni tudó fiatalokat keres a debreceni Csokonai Színház a most készülő Oliver című új musicalhez. A 8-16 év közötti diákok jelentkezését március 4-ig várják.
Az Életműdíjat idén Eötvös Péter és Csiba Lajosné Emődi Györgyi, Tehetség-díjjal pedig Abouzahra Amira hegedűművészt, Lukács Gergely tubaművészt és Vida Mónika Ruth zongoraművészt jutalmazták.
A prágai Nemzeti Színház társulatának előadásában február 25-tól elérhető az ARTE műsorán Smetana Az eladott menyasszony című operája.