Takács-Nagy Gábor Kossuth-díjas hegedűművészt és karmestert látta Szatmári Róbert vendégül a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában.
Címlap
Featured posts
Boldoczki Gábor trombitaművész és Iveta Apkalna lett orgonista május 7-i koncertjén tartja Eötvös Péter Echo című művének bemutatóját is.
Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a Nemzet Színészének a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére.
Udvaros Dorottya több mint 20 év után hagyja ott a Nemzeti Színházat. Vidnyánszky Attila a színház anyagi helyzetre hivatkozva nem hosszabbított meg a Kossut-díjas színésznő szerződését.
Harmadik önálló estjével Pokorny Lia nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a nézők kezébe adja A majdnem tökéletes boldogság receptjét – legalábbis a cím szerint. Az előadással egyúttal szerzőként is bemutatkozó művésszel az írás mellett a határok húzásáról, a felnőttség felszabadító erejéről és a függetlenségről is beszélgettünk.
A hazai zenei szcéna egyik legsokoldalúbb alkotójával, Szebényi Dániellel beszélgettünk a készülő albuma apropóján.
A Junior Prima díjas fiatal zongoraművészt sikeres amerikai turnéjáról, a május 3-i budapesti szólóestjének programjáról és az általa megálmodott Altalena közösségről is kérdeztük.
A május 2-i Versjegyek elnevezésű produkció kapcsán kérdeztük a Junior Prima-díjas zenekarvezetőt, ifj. Csoóri Sándort.
A Magyar Állami Operaház és az operai szakszervezetek közös, április 26-án kiadott közleményét változtatás nélkül közöljük.
A Thália Színház Télikertjében egy különös fekete komédiát mutattak be április 19-én, amely Freud tudatalattijába hív sötét utazásra. Czakó Julianna játssza a Hisztériát elindító titokzatos nőt, aki éjnek idején beállít a világhírű pszichiáterhez.